Célkitűzés: Az elmúlt öt év során intézetünkben hasi aorta aneurysma miatt endovascularis módszerrel operált betegek perioperatív morbiditásának és mortalitásának összehasonlítása az ugyanezen időszak alatt nyitott műtéttel kezelt betegek adataival.
Betegek és módszer. 2000 júniusától 2005 novemberéig összesen 92 stentgraft műtétet végeztünk. 79 betegnél történt elektív implantáció infrarenalis aorta aneurysma miatt. Ugyanezen időszak alatt 35 beteg esett át hagyományos hasi aorta aneurysma műtéten. A betegek perioperatív adatait és a posztoperatív szövődményeket hasonlítottuk össze retrospektív módon, statisztikai elemzést végezve. A stentgraft csoportban lényegesen nagyobb volt a magas rizikójú (ASA 111) betegek aránya.
Eredmények: 76 esetben bizonyult sikeresnek a stentgraft implantáció, konverzióra 3 esetben volt szükség. Az intraoperatív technikai nehézségek száma gyakorlatunk növekedésével fokozatosan csökkent. A műtét átlagos időtartama, a transfusio mennyisége és a kórházi ápolás ideje szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult az endovascularis betegcsoportban. A posztoperatív szakban a cardiovascularis, pulmonalis és renalis szövődmények aránya, valamint a reoperációt igénylő vérzések száma lényegesen magasabb volt a hagyományos műtéten átesett betegek esetében.
A perioperatív mortalitásban szignifikáns különbséget nem találtunk (5,7, illetve 6,3%), azonban az utóbbi 40 endovascularis módszerrel operált beteg mortalitása jelentősen alacsonyabb (2,5%).
Következtetések. A stentgraft implantáció biztonságosan végezhető, aránylag kevés szövődménnyel járó beavatkozásnak bizonyult infrarenalis aorta aneurysma elektív kezelésére. Eredményeink igazolják az endovascularis módszer előnyeit a nyitott műtéttel szemben.

Érbetegségek: 2006/1. 15-20. oldal

KULCSSZAVAK

abdominalis aorta aneurysma, endovascularis sebészet, stentgraft

A növekvő életkor jelenti a cardiovascularis betegségek kialakulásának legnagyobb kockázati tényezőjét. Aligha lehetne az erek és a szív működésében, valamint a vérkeringés szabályozásában olyan mechanizmust (gyors, lassú, szisztémás, lokális, neurális, hormonális, biomechanikai) vagy jellemzőt találni, amely ne változna előnytelenül a teljesítőképesség szempontjából a fiziológiás idősödés során. Ilyen változások a cardiovascularis rendszer különböző szintjein: nő a systolés és a pulzus nyomás, csökken a szívperctérfogat és annak tartaléka, gyengülnek a baroreceptor- és a vestibulo-sympathicus reflexek, csökken a nitrogén monoxid bazális leadása az endotheliumból, növekednek az agonistákkal kiváltható extracelluláris Ca++-függő vasoconstrictiós válaszok, csökken a Ca++-aktivált és feszültségfüggő K+-csatornák alfa-alegységeinek denzitása a vascularis simaizomsejt membránjában, csökken a válaszkészség agonistákkal a szívben stb. A változások jelentős része kisebb-nagyobb mértékben már Középkorú (45-64 év), sőt fiatalabb egyénekben is megjelenhetnek. Az egyén physiologicumához igazodó egészséges, mozgásgazdag életmód meg-határozóan fontosnak látszik abban, hogy valaki a vascularisan "sikeres" idősödők csoportjába tartozzon. E tanulmány célja az is, hogy bemutassa a systolés artériás vérnyomás időskori növekedésének biomechanikai hátterét. Ennek érdekében felelevenítésre kerülnéhány fizikai alapfogalom, mint például a lokális és karakterisztikus áramlási impedancia (hullámellenállás, váltóáramú ellenállás). Kísérletes mérések eredményei mutatják, hogy a nagy artériák hullámellenállása az artériás középnyomásnak olyan parabola alakú függvénye, amelynek minimuma éppen a fiziológiás nyomásértéknél alakul ki, így a vérnyomás szabályozása szempontjából egy optimumot határozhat meg. E vascularis hullámellenállás e minimumától való középnyomás eltérést (a hibát) a szervezetben feltehetőleg a dinamikus (sebességérzékeny) baroreceptorok közvetítik a nyúltagyi cardiovascularis központok felé, így megvalósulhat a szélkazán-erek disztenzibilitásának, illetve ennek révén áramlási impedanciájának reflexes szabályozása, összhangban a precapilláris egyenáramú ("ohmikus") ellenállás statikus baroreceptorok révén történő szabályozásával. Az idősödéssel együtt járó ér-fali elváltozások (érfal vastagodás, simaizomtónus elvesztése, disztenzibilitás csökkenés) valamint a baroreflexek gyengülése e szabályozás hatékonyságát, s ezáltal az artériás hemodinamika optimalizált működését is előnytelenül befolyásolhatják.

Érbetegségek: 2005/3. 15-20. oldal

KULCSSZAVAK

Artériák elaszticitása, áramlási impedancia, cardiális funkciók, cardiovascularis szabályozás, érfal remodelling, vascularis tónus

Az általános sebészetben már az elmúlt évtizedben elterjedt minimál-invazív technikák az érsebészetet sem hagyták érintetlenül. Számos próbálkozás történt laparoscopos technikával végzett érsebészeti beavatkozásokra, "hand assistant" laparoscopiás műtétekre, minilaparotomiás intervenciókra. A fenti módszerek napjainkra sem terjedtek cl, bár több munkacsoport számol be jó eredményekről. A szakmai irodalom a műtétekkel egy időben végzett ballondilatatiós tágításokat intraoperatív transluminalis angioplastica (ITA) néven említi. Az utóbbi években gyakorivá vált a klasszikus érsebészeti módszerek ötvözése az endovascularis technikákkal. A "hybrid vascular procedures" a legkülönfélébb nyitott érsebészeti és endovascularis eljárások kombinációjával, a két technika előnyeit kihasználva ad újabb lehetőséget az érbetegek gyógyításában.

Érbetegségek: 2005/2. 39-45. oldal

KULCSSZAVAK

Endovascularis sebészet, ballon angioplasztika, stent-graft, artériás érsebészet

A szerzők rövid irodalmi áttekintés után ismertetik a kémiai lumbalis sympatheetomia alkalmazásának történetét, indikációját, lehetséges szövődményeit. Beszámolnak saját tapasztalataikról. Megállapítják, hogy a módszer kis kockázattal jár, gazdaságos, előnyösen alkalmazható az alsó végtagi keringés zavaraiban.

Érbetegségek: 2005/1. 9-11. oldal

KULCSSZAVAK

Alsó végtag keringési zavarai, kémiai lumbalis sympathectomia

A hevenyen elzáródott verőerek érsebészeti rekanalizációja mára gyakorlatilag megoldott, a keringés helyreállításáért azonban időnként igen nagy árat kell fizetni. Az iszkémia-reperfúzió során kaszkádszerű patofiziológiai folyamatok sorozata indul el, amelyek végül sejthalálhoz vezethetnek, veszélyeztetve az egész szervezet integritását. A reperfúzió során meglepő módon tovább károsodhatnak a még életben maradt sejtek, előáll az úgynevezett "oxigén paradoxon", amelynek kialakulásában az oxigén szabadgyökök jelentős szereppel bírnak. A szerzők a máig jelentős diagnosztikai és terápiás gondot okozó kérdéskört többféle aspektusból vizsgálták. Vizsgálataikat kiterjesztették az iszkémiás harántcsíkolt izom fény- és elektronmikroszkópos elemzésére, az iszkélmia-reperfúzió során létrejövő szabadgyök és antioxidáns védelmi rendszer változásaira, a revaszkularizációs szindróma szisztémás hatásainak kialakulásában döntő szerepet játszó fehérvérsejtek aktivációját jelző CD 11a és 18 sejtfelszíni adhéziós molekulák követésére. A fasciotomia indikálása során a szubjektív elemek kiküszöbölésére a tibialis anterior rekesz direkt nyomásmérését alkalmazzák kiterjedten.
Reményeik szerint a fenti több irányú megközelítés a klasszikus biokémiai monitorizálás mellett segít a folyamat jobb megértésében, amelynek terápiás hozadéka is megnyilvánul majd az eredményekben.

Érbetegségek: 2004/4. 115-121. oldal

KULCSSZAVAK

kritikus végtagiszkémia, reperfúziós károsodás, oxigén szabadgyökök, kompartment szindróma

Jelen tanulmány célja az aorta aneurysma endovascularis műtétének kiértékelése computer tomográffal végzett követés alapján. Összesen 77 betegen, 1998 novembere és 2003 májusa között történt beavatkozás. Az ellenőrző klinikai és CT-vizsgálatokat a hazamenetelkor, majd 8 héttel, 6, 12 és 24 hónappal a műtét után végezték el. Ennek során az endoleak és az anatómiai eltérés kerültek kiértékelésre. A stent beültetés mind a 77 betegen sikeres és endoleakmentes volt. A követés során összesen 13 esetben (16,8%) került endoleak felismerésre, amelyek közül 6-nál reintervenció történt. Az aorta aneurysmák legnagyobb átmérője az állagos 54 mm-ről 40 mm-re csökkent (p<0,001), hasonlóan a keresztmetszeti terület is. Nem volt változás az aneurysma-nyak méretében és az endograft átmérőjében. Nem észleltek endograft migrációt és nem volt perioperatív mortalitás sem. Az 54 hónapos követés során - a mortalitást is beleértve - 81%-ban volt sikeres a beavatkozás. Mindezek alapján megállapítják, hogy az aorta stent graft beültetés relatíve biztonságos beavatkozás, és a nyitott műtét elfogadható alternatívája. Azonban az endoleak késői fellépésének jelentős kockázatával kell számolni, amely esetenként reintervenciót igényel. Az egyébként tünetmentes betegek szigorú radiológiai követése javasolt az esetleges elváltozások felismerésére.

Érbetegségek: 2004/3. 83-89. oldal

KULCSSZAVAK

abdominális aorta aneurysma (AAA), stent-graft, hosszútávú követés, computer tomográf (CT)

A perifériás érbetegek konzervatív kezelésében számos érprotektív gyógyszer ismeretes. Az elmúlt évtizedekben, a kezdetben nagy reménnyel adott Prodectin csaknem teljesen eltűnt a palettáról. A thrombocyta aggregáció gátlók mellett leginkább a Pentoxifyllin származékok, a NA-Pentosanpolysulfat, továbbá az utóbbi időben a Naftilong terjedt el.
A Na-Pentosanpolysulfatról - amely hazánkban SP54 néven ismert - a pozitív tapasztalatok ellenére számos kritika fogalmazódott meg hatékonyságával, felszívódásával kapcsolatban. Több publikáció számol be a véralvadásra, endothelre, viszkozitásra ható protektív tulajdonságaival kapcsolatosan.
Eldöntendő kérdés, hogy a 21. században az "Evidencia-Basel Medicine" elveinek megfelelően van-e helye az SP54-nek az érbetegségek gyógyításában. A szerzők a Na-Pentosanpolysulfat és a Pentoxifyllin összehasonlításával pozitív kontrollos tanulmányt végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a NaPentosanpolysulfat napjainkban is megállja a helyét a rendelkezésre álló érprotektív szerek között, így a perifériás érbetegek gyógyításában hatékonyan alkalmazható.

Érbetegségek: 2004/2. 47-55. oldal

KULCSSZAVAK

SP54, Pentoxifyllin, összehasonlító tanulmány, perifériás érbetegség

Az elektív thoracalis és infrarenalis abdominalis aneurysma kirekesztések mellett a megfelelő jártasság megszerzését követően akut esetek megoldása is felvállalható a stentgraft technika segítségével, mind a rupturált aneurysmák, mind a gastrointestinalis traktusba tört értágulatok, érrepedések esetében is. Ugy tűnik, hogy az endograftok alkalmazásával lényegesen csökkenthető a műtéti mortalitási ráta is.

Érbetegségek: 2004/1. 3-7. oldal

KULCSSZAVAK

aorta aneurysma, szövődmény, stentgraft

Szerzők 5 év alatt operált, 15 rupturált abdominális aorta aneurysma (RAAA) perioperatív és sebészeti kezelésével kapcsolatos tapasztalataikat ismertetik. Elemzik a betegek anamnesztikus adatait, a kísérő betegségeket, a felvételtől a műtétig eltelt és az előkészítéssel töltött időt. Vizsgálják a betegek érkezési paramétereit, a felhasznált vér mennyiségét, az alkalmazott graft fajtáját. A műtétek halálozása (8 beteg) 53%-os volt. Az átlagéletkor, a kísérő betegségek előfordulása nem különbözött statisztikailag a túlélő és exitált betegek között. Szignifikánsan több beteg maradt életben, ha rögtön a végleges ellátást nyújtó intézetbe került (p<0,05), illetve ha a megfelelő folyadék- és vérpótlást már a felvétel előtt elkezdték (p<0,05). Statisztikailag igazolhatóan romlottak a beteg esélyei, ha az aneurysma nem csak az aortát érintette (p<0,0l), illetve ha a műtét alatti vérpótlás mennyisége meghaladta a 2500 ml-t (p<0,05). Tapasztalataink szerint a gyors diagnózis, az azonnali kórházi elhelyezés és a megfelelő komplex praeoperatív kezelés javíthatja a műtéti eredményeket.

Érbetegségek: 2003/2. 35-40. oldal

KULCSSZAVAK

Aneurysma, aorta, ruptura, halálozás, rizikótényezők

A képalkotó diagnosztikus eljárások fejlődésével a diagnosztizált hasi aorta anlurysmák száma jelentősen megnőtt. A rupturált aneurysma mortalitása napjainkban is eléri a 70%-ot. Az electiv aneurysma resectiók mortalitása - rizikófaktoroktól függően - 3-10%-ra tehető. Az endovascularis stentgraft implantatio a mortalitást tovább csökkentette. A szerzők a PTE/AOK Sebészeti Tanszéken infrarenalis hasi aorta aneurysma miatt végzett stentgraft implantációk, illetve a nyitott rescetiók összehasonlító vizsgálatát végezték. Vizsgálataik kiterjedtek a műtéti szövődményekre, a beteg megterhelésére, továbbá a költséghatékonyság elemzésére is. Tanulmányuk alapján megállapítják, hogy a stentgraft implantatio a beteg számára lényegesen kisebb megterhelést jelent, magas rizikófaktorokkal rendelkező betegeknél az egyetlen életesélyt jelenti. A stentgraftok ára kétségtelenül magas, azonban a rövid ápolási idő, a kisebb gyógyszer- és vérfelhasználás a két beavatkozás közötti különbséget jelentősen csökkentik.

Érbetegségek: 2002/4. 107-111. oldal

KULCSSZAVAK

képalkotó eljárások, hasi aorta aneurysma, stentgraft, cost-benefit