Az első, Európai Vénás Fórum által szervezett gyakorlati továbbképzés, a ciprusi Larnacában 2010. november 4-6-ig került megrendezésre. A 30 előadó, a véna betegségek 12 európai és amerikai országának kiemelkedő specialistái, élükön Bo Eklöffel, Athanasios Giannoukasszal, Peter Neglennel, Andrew Nicolaidesszel és Stylianos Papasszal bonyolították le a kurzust. A program délelőtti előadásokból és délutáni gyakorlati képzésekből állt.
Érbetegségek: 2011/2. 59-61. oldal
A munka a magyarországi allogén és xenogén érpótlási kutatások történetét, a múlt század első éveitől a nyolcvanas évekig tekinti át.
A hazai kísérletes érpótlás első képviselője Fáykiss Feren volt, aki az érvarrattal kapcsolatos kutatások terén vált elsősorban ismertté. Kutyák artéria carotisán végzett autolog, és homoioplasticus átültetéseket, - artéria carotisba autoplasticus véna jugularis internát transzplantált. Ezek közül a rövid idejű autolog és homolog artéria transzplantációk sikeresek voltak, az autolog véna átültetések csak kis részben.
1951-ben Sin és munkatársai tápoldatban tartott transzplantátumokkal kutyákon végeztek homoioplasticus érátültetési kísérleteket. A rövid idejű kísérletek sikeresek voltak, az érszegmentumok a beültetéskor életképesnek látszottak, de rövid idő alatt lebomlottak és autológ kötőszövetes csövekké épültek át. Hasonló kísérleteiben, 1954-ben Roth ugyanerre az eredményre jutott.
Hőnig ugyancsak 1954-ben, kutyákon, elölt és fixált allogén graftokkal végzett vizsgálatokat. Ezek célja az volt, hogy háborús körülmények között az érsérülteknek, megfelelő graftot tudjanak biztosítani. Ezek a transzplantátumok is teljesen átépültek, de egy részük, akárcsak a fent leírt kísérletekben, elzáródott, vagy aneuryma-szerűen kitágult.
Bornemisza 1954-ben írta le adszorptív lyophilizálási eljárását, s az így konzervált homolog artériákkal végzett kutya-kísérleteit. A kiolvasztott graftok életképesnek látszottak, a beültetést követően azonban rövid idő múltán eltűnt a sejtmagvak festődése. Néhány hét után viszont újból élő intimát és adventitiát láttak.
Jakab és Benyó, 1958-ban lyophilizált emberi allogén graftok készítéséről, nyolc klinikai beültetésről, és egytől három évig tartó megfigyelés eredményeiről számoltak be. Valamennyi érpótló nyitva maradt, de kettő beszűkült. A kezdeti biztató eredmények ellenére ezzel a módszerrel végzett érátültetések késői eredményei, a beszűkülés, a kitágulás, ill. a rupturák miatt rosszak voltak.
A Dardik-féle glutaralhehydben fixált és dacron hálócsővel megerősített, allogén köldökvéna graftokról Sömjén 1973-ban, majd Gyurkó 1981-ben írt. Mindkét munkacsoport kísérletes kipróbálás után klinikai érpótló műtéteket is végzett, rövidtávon kedvező eredményekkel. A hosszabbidejű eredmények azonban rosszak voltak.
Hőnig 1954-ben, ugyancsak katonaorvosi célzattal, sertés, fixált, artéria-szegmentumát kutya aortájába ültetette. Exenogén átültetések után az eredmények és szövődmények hasonlók, de kifejezettebbek voltak, mint az allogén kísérletes transzplantációknál.
Nemes a nyolcvanas években, a Solcoseryl–P nevű xenogén, bovin graft kísérletes tökéletesítésével foglalkozott. A kölni sebészeti klinikán végzett klinikai műtéteknél e graftok kitágulását észlelték. Ennek kiküszöbölésére Nemes újabb kísérleteiben sikeres műanyaghálós megerősítést végzett. A hosszú idejű megfigyelések alapján azonban a bovin graftok sem bizonyultak tartósan sikeresnek.
Valamennyi fentebb ismertetett kutatásból kiderült, hogy mind az allogen, mind a xenogén transzplantátum, az immunbiológiai incompatibilitás miatt, a gazdaszervezetben elpusztul, átépül. Tulajdonképpen csak vázként, irányító struktúraként szolgál a helyén felépülő autolog, kötőszövetes cső számára, amely azonban gyengesége miatt kitágulásra, megrepedésre, beszűkülésre hajlamos. A korábbi allogén és xenogen transplantatumok klinikai alkalmazásra tehát nem voltak igazán alkalmasak. Az új módszerekkel konzervált allogén artériák és vénák átültetésének korai eredményei kedvezőek, de késői eredményeik még nem ismeretesek. Jelenlegi alkalmazásuk főként a súlyos graftinfekciók, és a kiskaliberű erek pótlásánál jöhet szóba.
Az eddig leírtakat összegezve elmondható, a magyar szerzők témaválasztása és vizsgálati módszere, ezen a nem kiforrott vizsgálati területen is korszerű volt. Eredményeik az adott korban irodalmi szintűek voltak. A nyugati szerzők sem jutottak náluk messzebbre.
Érbetegségek: 2011/1. 21-27. oldal
KULCSSZAVAK
Orvostörténet, értranszplantáció, allogen, xenogen
Az orvosi és biológiai kutató munka roham-léptekkel halad előre, miközben újabb és újabb nem várt eredményeket szolgáltat. Az új ismeretek rendszerint folyóiratokban jelennek meg, de mindezek áttekintése, összegzése, értékelése és a hangsúlyok kijelölése egy-egy monográfia feladata. Monos Emil professzor könyve A vénás rendszer élettana címmel, néhány héttel ezelőtt 4. átdolgozott kiadásában látott napvilágot. A budapesti egyetem Semmelweis Kiadója jelentette meg, - érthető ennek alapján, és örvendetes, hogy azonnal angol nyelven is rendelkezésre áll. Összesen 96 oldal terjedelmű. A vénás élettan mind bonyolultabbá és elvontabbá váló egyes részletkérdéseit 37 fekete-fehér ábra teszi szemléletessé és érthetővé. Az alábbiakban erre a kitűnő munkára kívánjuk felhívni a figyelmet.
Érbetegségek: 2011/1. 28-29. oldal
A dyslipidaemia jelentős cardiovascularis rizikótényező. Az atherogen dyslipidaemia, amelyet emelkedett triglicerid, small-dense (low-density lipoprotein) LDL-koleszterin és alacsony (high-density lipoprotein) HDL-koleszterin szint jellemez nem ritka diabeteses, elhízott betegeknél (metabolikus szindróma). Ilyen esetekben gyakori, hogy a plazma LDL-koleszterin szintje normális vagy csak mérsékelten emelkedett. Számos bizonyíték támasztja alá, hogy a magas triglicerid és/vagy az alacsony HDLkoleszterin szint az LDL-koleszterintől független cardiovascularis rizikótényező. Az antilipaemiás kezelés bázisát a sztatin terápia jelenti, ugyanakkor az eredményes LDL-csökkentés ellenére még mindig jelentős marad a cardiovascularis (reziduális) rizikó. A metabolikus szindróma patofiziológiájában meghatározó tényező az inzulin- rezisztencia/hyperinsulinaemia, illetve a visceralis obesitas. Ezek állnak a jellegzetes lipideltérések hátterében. Az atherogen dyslipidaemia kialakulása mellett a reziduális rizikót növelő, nem-fertőzéses, gyulladásos mechanizmusú folyamatok is aktívabbak. A magas triglicerid, trigliceridben gazdag VLDL és az alacsony HDLkoleszterin szint hozzájárul a macro- (myocardialis infarctus, stroke, obliterativ verőérbetegség) és microvascularis (nephropathia, retinopathia, neuropathia) szövődmények kialakulásához.
Érbetegségek: 2010/2. 3-7. oldal
KULCSSZAVAK
atherogen dyslipidaemia, metabolikus szindróma, reziduális kockázat, fibrátok
A gödöllői Városháza impozans épületében immár kilencedik alkalommal rendezték meg, orvosok és egészségügyi szakdolgozók részvételével a hagyományossá vált interdisciplinaris Egészségügyi Tudományos ülést.
Érbetegségek: 2010/1. 10. oldal
Dohánymarketing - célpontban a nők - Világszerte megfigyelt jelenség, hogy a dohányzás a két nem között eltérő módon alakul.
Érbetegségek: 2010/1. 21. oldal
A Minnesota államban található Rochester Érsebészeti Központjában, amelyet Gloviczki Péter professzor vezet, 2008. novemberében egy hónapot töltött el Dr. Tóth Csaba. Írásában erről számol be.
Érbetegségek: 2010/1. 19-21. oldal
Gondolatok Gaál Csaba "Szakírás" című könyvéről.
Érbetegségek: 2009/1. 23-26. oldal
A 9. Európai Vénás Fórum 2008. június 26-28. között Barcelonában került megrendezésre. A 2000 óta évente ismétlődő konferencia célja lehetővé tenni a phlebológiával foglalkozó szakemberek tapasztalatcseréjét és az újdonságok megismerését. Az igényes szervezés eredményeképpen nemcsak Európából, hanem a világ minden tájáról érkeztek előadók. A Fórum alapító tagjainak névsorában örömmel olvastuk dr. Bihari Imre és dr. Menyhei Gábor nevét.
Érbetegségek: 2008/4. 119-121. oldal
Közel háromszáz szakmai publikáció - közöttük harminc könyv, könyvrészlet - után ezúttal nem az egyetemi tanár, a műtéteit tudományos alapossággal bemutató, elemző, az esetleges szövődményekre különösen kritikusan és önkritikusan figyelő sebész szólal meg Nemes Attila új kötetének lapjain, hanem az emlékező, gyakran játékosan anekdotázó, egyben sorsán, hivatásán, pályáján, a megélt történelmen és önnön történetén töprengő ember.
Érbetegségek: 2008/4. 122-123. oldal
