A munka a magyarországi allogén és xenogén érpótlási kutatások történetét, a múlt század első éveitől a nyolcvanas évekig tekinti át.
A hazai kísérletes érpótlás első képviselője Fáykiss Feren volt, aki az érvarrattal kapcsolatos kutatások terén vált elsősorban ismertté. Kutyák artéria carotisán végzett autolog, és homoioplasticus átültetéseket, - artéria carotisba autoplasticus véna jugularis internát transzplantált. Ezek közül a rövid idejű autolog és homolog artéria transzplantációk sikeresek voltak, az autolog véna átültetések csak kis részben.
1951-ben Sin és munkatársai tápoldatban tartott transzplantátumokkal kutyákon végeztek homoioplasticus érátültetési kísérleteket. A rövid idejű kísérletek sikeresek voltak, az érszegmentumok a beültetéskor életképesnek látszottak, de rövid idő alatt lebomlottak és autológ kötőszövetes csövekké épültek át. Hasonló kísérleteiben, 1954-ben Roth ugyanerre az eredményre jutott.
Hőnig ugyancsak 1954-ben, kutyákon, elölt és fixált allogén graftokkal végzett vizsgálatokat. Ezek célja az volt, hogy háborús körülmények között az érsérülteknek, megfelelő graftot tudjanak biztosítani. Ezek a transzplantátumok is teljesen átépültek, de egy részük, akárcsak a fent leírt kísérletekben, elzáródott, vagy aneuryma-szerűen kitágult.
Bornemisza 1954-ben írta le adszorptív lyophilizálási eljárását, s az így konzervált homolog artériákkal végzett kutya-kísérleteit. A kiolvasztott graftok életképesnek látszottak, a beültetést követően azonban rövid idő múltán eltűnt a sejtmagvak festődése. Néhány hét után viszont újból élő intimát és adventitiát láttak.
Jakab és Benyó, 1958-ban lyophilizált emberi allogén graftok készítéséről, nyolc klinikai beültetésről, és egytől három évig tartó megfigyelés eredményeiről számoltak be. Valamennyi érpótló nyitva maradt, de kettő beszűkült. A kezdeti biztató eredmények ellenére ezzel a módszerrel végzett érátültetések késői eredményei, a beszűkülés, a kitágulás, ill. a rupturák miatt rosszak voltak.
A Dardik-féle glutaralhehydben fixált és dacron hálócsővel megerősített, allogén köldökvéna graftokról Sömjén 1973-ban, majd Gyurkó 1981-ben írt. Mindkét munkacsoport kísérletes kipróbálás után klinikai érpótló műtéteket is végzett, rövidtávon kedvező eredményekkel. A hosszabbidejű eredmények azonban rosszak voltak.
Hőnig 1954-ben, ugyancsak katonaorvosi célzattal, sertés, fixált, artéria-szegmentumát kutya aortájába ültetette. Exenogén átültetések után az eredmények és szövődmények hasonlók, de kifejezettebbek voltak, mint az allogén kísérletes transzplantációknál.
Nemes a nyolcvanas években, a Solcoseryl–P nevű xenogén, bovin graft kísérletes tökéletesítésével foglalkozott. A kölni sebészeti klinikán végzett klinikai műtéteknél e graftok kitágulását észlelték. Ennek kiküszöbölésére Nemes újabb kísérleteiben sikeres műanyaghálós megerősítést végzett. A hosszú idejű megfigyelések alapján azonban a bovin graftok sem bizonyultak tartósan sikeresnek.
Valamennyi fentebb ismertetett kutatásból kiderült, hogy mind az allogen, mind a xenogén transzplantátum, az immunbiológiai incompatibilitás miatt, a gazdaszervezetben elpusztul, átépül. Tulajdonképpen csak vázként, irányító struktúraként szolgál a helyén felépülő autolog, kötőszövetes cső számára, amely azonban gyengesége miatt kitágulásra, megrepedésre, beszűkülésre hajlamos. A korábbi allogén és xenogen transplantatumok klinikai alkalmazásra tehát nem voltak igazán alkalmasak. Az új módszerekkel konzervált allogén artériák és vénák átültetésének korai eredményei kedvezőek, de késői eredményeik még nem ismeretesek. Jelenlegi alkalmazásuk főként a súlyos graftinfekciók, és a kiskaliberű erek pótlásánál jöhet szóba.
Az eddig leírtakat összegezve elmondható, a magyar szerzők témaválasztása és vizsgálati módszere, ezen a nem kiforrott vizsgálati területen is korszerű volt. Eredményeik az adott korban irodalmi szintűek voltak. A nyugati szerzők sem jutottak náluk messzebbre.
Érbetegségek: 2011/1. 21-27. oldal
KULCSSZAVAK
Orvostörténet, értranszplantáció, allogen, xenogen
