A dolgozat a Magyar Haemorheológiai Társaság 20. Kongresszusán, Pécsett elhangzott referátum alapján kélszült.

Szerző leírja az alsóvégtagi obliteratív érbetegség okozta ischaemiás beteg-panaszok és tünetek csökkentésére alkalmas rheológiai kezelés leg - lényegesebb ismereteit. A rheológiai terápia hatékonyságát általában alábecsülik, melynek oka, hogy a megfelelő indikációk és kontraindikációk nem eléggé széles körben kerülnek alkalmazásra a mindennapi gyakorlatban. A kezelések előtt elvégzett angiologiai, haematologiai, és rheológiai vizsgálatok alapján döntünk a rheologiai kezelések indikációjáról, tartalmáról, időbeliségéről és hatékonyságáról. Alapvetően fontos, hogy a kóros rheológiai paraméterek önmagukban nem elegendőek a rheológiai kezelés indikációjához, ezt ugyanis csak abban az esetben végezzük, ha érbetegség egyértelműen megállapítható. A kezeléseket addig kell folytatni, amíg az ismertetett rheológiai célértékeket el nem érjük. A kezelés után a beteget rheológiai gondozásba kell venni. Kontrollok eredményei alapján döntünk arról, hogy mikor kell a kezeléseket megismételni. Amennyiben a terápia során betartjuk a rheologiai elveket, hatékonyan tudjuk kezelni a perifériás obliteratív érbetegségben (Fontaine IIa és IIb stádiumban) szenvedő beteget.

Érbetegségek: 2015/4. 133-136. oldal

Az alsóvégtagi obliteratív érbetegség Fontaine II/a és II/b stádiumában alkalmazunk rheológiai terápiát. Amennyiben nincs lehetőség érrekonstrukciós-, illetve katéteres intravascularis (PTA, stent implantatio) beavatkozásra, úgy a Fontaine III. stádiumban is megkísérel hető a rheológiai kezelés. Ennek célja az iszkémiás tünetek, panaszok csökkentése és a mikrokeringés javítása. Ebben a stádiumban azonban a rheológiai kezeléseknek már korlátozott a hatékonyságuk. Fontain IV. stádiumban az Amerikai és Európai módszertani levelek szerint már csak az iloprost vagy a PGE₁ alkalmas a fenyegető végtagvesztés elkerülésére, ezeknek azonban csak jelentéktelen rheológiai hatásuk van.
A rheológia görög szó, áramlástant jelent. Szűkebb értelemben csak a vér áramlásával foglalkozó tudományág a haemorheológia. A makrorheológia a 200 µm-nél nagyobb átmérőjű, a mikrorheológia a 200 µm-nél kisebb erekben történő véráramlás törvényszerűségeivel foglalkozik. A makrorheológiában a meghatározó áramlási tényező a hematokrit értéke és a teljes vérviszkozitás. A mikrokeringésben a meghatározó tényezők:
a plazma viszkozitás, a vörösvérsejt és fehérvérsejt deformabilitás és aggregabilitás, valamint a thrombocyta aggregáció mértéke (Ld. még az 1. táblázatot).
A Hagen-Poiseuille törvény szerint az időegység alatt átáramló vér mennyisége: (1) egyenesen arányos az érszakasz két végén mért nyomás különbségével, (2) az ér átmérőjének negyedik hatványával és (3) fordítottan arányos az érszakasz hosszának nyolcszorosával és a (4) vér viszkozitásával. Ennek alapján, ha növelni szeretnénk az átáramló vér mennyiségét két lehetőségünk van: növeljük az ér átmérőjét, és/vagy csökkentjük a vér viszkozitását.
A kórosan emelkedett vérviszkozitás növeli a kardio- és cerebrovascularis betegségek morbiditását és mortalitását. Az 1972-ben végzett Framingham vizsgálat igazolta, hogy nem hypertoniás betegek körében a 150 g/l feletti haemoglobin koncentráció megkétszerezte a stroke rizikóját a 150 g/l-nél kisebb haemoglobin koncentrációjú személyekhez képest. Toghi H. és mtsai, 1978-ban azt is igazolták, hogy a stroke betegek mortalitása meg - háromszorozódott azon betegek csoportjában, akinek a hematokrit értéke 0,50 felett volt, azon beteg csoportjához képest, akiknek a haematokrit értékük 0,40-0,45 közötti volt.
A magyar származású John Dormandy mutatta ki, hogy a hypertonia incidenciája egyenesen arányos a hematokrit és a vérviszkozitás mértékével. A bostoni TIMI study group 2004-ben igazolta, hogy 150 g/l feletti haemoglobin koncentráció esetén meredeken emelkedik, 150 és 170 g/l között két és félszeresére növekszik a szívinfarktusok száma. Az ELITE II. kutatás szerint a szívelégtelenség mortalitása 140 g/l haemoglobin koncentráció esetén a legalacsonyabb és 160 g/l koncentráció esetén másfél - szeresére nő. A szintén magyar Mátrai Árpád igazolta, hogy ér rekonstrukciós műtétet követően az ér nyitvamaradási ráta, illetve a reocclusio aránya a haemoglobin koncentrációtól függ. Challoner T. és mtsai kimutatták, hogy összefüggés van a hematokrit és vérviszkozitás, illetve a vérzési idő és thrombocyta aggregabilitás között. Ha csökkentjük a hematokrit és a viszkozitás értékét, nő a vérzési idő, csökken a thrombocyta aggregáció, csökken az artériás thrombosis kockázata.

1. ábra.
A haematokrit érték hatása az oxigén szállító kapacitásra és az oxigén konzumpcióra.
(Clinical Hemorheology. Martinus Nijhoff Publishers, 1987. alapján)

A rheológiai kezelés céljai

A fentiek alapján a rheológiai terápia célja, hogy csökkentsük a haemoglobin koncentrációt, a hematokrit értékét és a teljes vérviszkozitást. Jan, K.M. és Chien, S. kimutatta, hogy 0,30 és 0,50 közötti hematokrit értékek között a vér oxigén szállító kapacitása és az oxigén consumptio a legmagasabb (1.ábra). Az ábrából látható, hogy 0,50 felett és 0,30 alatt meredeken csökken a vér oxigén szállító képessége. Az is látható, hogy 0,50-ről lecsökkenthetjük 0,30-ra a haematocrit értékét anélkül, hogy a vér oxigén szállító kapacitása lényegesen csökkenne. Ez az elméleti alapja a rheológiai kezelésnek. A haematocrit értéket csökkentjük, ezzel párhuzamosan csökken a vérviszkozitás is, a vér oxigén szállító képessége pedig nem változik. A viszkozitás csökkenésével fordított arányban pedig nő az egységnyi idő alatt az adott érszakaszon átáramló vér mennyisége.

A rheológiai terápia indikációi

A rheológiai kezelés indikációjának meghatározásakor az első lépés annak megállapítása, hogy az adott személy szenved-e valamilyen érbetegségben. Önmagában, ha az adott beteg hematológiai és rheológiai laboratóriumi paraméterei kórosak ez nem indikációja a rheológiai kezelésnek. Ugyanis fiatal, egészséges érrendszerű személy esetében a polyglobulia és kórosan emelkedett vérviszkozitás nem pathológiai tényező. A rugalmas érrendszer kompenzálja a sűrű, magas viszkozitású vér okozta áramlási problémát. A kóros rheológiai következmények csak merev, atheroscleroticus érrendszer esetén manifesztálódnak.
Első lépés tehát az alsóvégtagi obliteratív érbetegség - legalább Fontaine II stádium - igazolása. Ezt követően meghatározzuk a hematológiai és rheológiai laboratóriumi paramétereket. Ha a hemoglobin koncentráció > 150 g/l, a hematokrit érték > 0,50, a vörösvérsejtszám > 5,0 T/l, a teljesvér viszkozitás > mPas (90 sec^-1 sebesség grádiens mellett mérve) akkor a rheológiai terápia indokolt.

1. táblázat.
A makró- és mikrokeringést meghatározó rheológiai paraméterek.

A rheológiai terápia kivitelezése

Naponta, a kiindulási laborparaméterek függvényében, asepticus körülmények között, transfusiós szereléken keresztül, műanyag zsákba 250 vagy 300 ml vért bocsátunk le. Ezzel párhuzamosan, szintén a labor értékek alapján 250-500 ml 130,000 Dalton átlagos molekulasúlyú, 6 % koncentrációjú hidroxi-etil-keményítő infúziós oldatot infundálunk a betegbe. Azért ezt a haemodilutiós infusiós oldatot használjuk, mert saját vizsgálataink alapján ennek az oldatnak a legkisebb a viszkozitása, így a legelőnyösebb a haemodilutio számára. A fenti eljárást nevezzük isovolaemiás haemodilutiónak. Ebben az esetben a venesectio során eltávolított vér mennyisége és a bevitt infusiós oldat mennyisége kb. azonos. Így a kezelés során a vér összvolumene nem változik (isovolaemia). A hypervolaemiás haemodilutio során nincs venesectio, csak infusio, így a terápia során a vér összmennyisége növekszik. Ezt az eljárást elsősorban hypovolaemiás shockban alkalmazzuk. A hypovolaemiás haemodilutio során csak venesectio történik, tehát csökkentjük a beteg vérének volumenét. Ezt a kezelést azokban a betegekben végezzük, akik szívelégtelenségben szenvednek és nem tolerálják a volumen bevitelt.
Az isovolaemiás haemodilutiót általában 2-3 alkalommal ismételjük. Ezt követően elvégezzük a haematológiai és rheológiai labor vizsgálatok kontrollját. Ha a kezelések után nem értük el a labor célértékeket, akkor a haemodilutiót megismételjük. Majd az újabb labor kontroll vizsgálatok alapján határozzuk meg az újabb terápiás döntést. Az isovolaemiás haemodilutiót addig folytatjuk, míg a haematologiai és rheologiai célértékeket el nem értük.

A rheológiai terápia célértékei

A haemodilutiós terápiát addig ismételjük, míg:

1. a haemoglobin koncentráció nem lesz kisebb, mint 140 g/l,
2. a vörösvérsejtszám kisebb, mint 4,0 T/l
3. a hematokrit értéke kisebb, mint 0,40
4. a teljesvér viszkozitás és plazma viszkozitás nem normalizálódik.

Ha a fenti laborparamétereket elértük, a rheológiai kezelést felfüggesztjük. A beteget 3 havonta kontroll vizsgálatokra visszavárjuk. Ha a haematologiai és rheologiai értékek ismét kórossá válnak, a rheologiai terápiát megismételjük. Az ezen a módon gondozásban részesülő érbeteg ischaemiás panaszai, tünetei csökkennek, az alapbetegség prognózisa javul. A fájdalmatlan és maximális járástávolság nő. Több esetben az alsóvégtagi obliteratív érbetegség Fontaine stádiuma egy stádiumot javul.

A mikrokeringés rheológiai javítása

Az előzőekben az un. makrorheológiai kezelést ismertettük. Ennek lényege, hogy a hematokrit, haemoglobin, vérviszkozitás csökkentésével növeljük a nagy erekben a véráramlást. A mikrokeringésen: a praecapillarisokban, capillarisokban, postcapillaris venulákban történő vér - áramlást értjük. A mikrokeringésben más paraméterek a meghatározók (1. táblázat). Mindazokat a terápiás eljárásokat, amelyek e paraméterek normalizálását célozzák, nevezzük mikrorheológiai kezelésnek.
A vörösvérsejt deformabilitás a mikrokeringés legfontosabb determinátora. Könnyű belátni, hogy ha a capillarisok átlagos átmérője 5 mm, a vörösvérsejteké pedig átlagosan 7 mm, akkor a vörösvérsejtek csak abban az esetben tudnak optimális sebességgel áthaladni a capillaris rendszeren, ha képesek deformálódni. A vörösvérsejtek deformabilitása jelentősen csökken alsóvégtagi obliteratív érbetegségben, diabetes mellitusban, zsíranyagcsere zavarban. A perifériás érbetegség gyakran szövődik cukorbetegséggel, így nem csoda, hogy az érbetegekben igen gyakran alakul ki kórosan csökkent vörösvérsejt deformabilitás. A vörösvérsejtek nem képesek - mint az egészséges emberben - összecsukódni, puskagolyó alakot felvenni, és így megakadnak a kisebb átmérőjű capillarisokban, eldugaszolva azokat. Ebben az esetben az adott capillaris szakaszban megszűnik a véráramlás és csak plazmaáramlás folyik. Átmenetileg a sejtek, szövetek oxigén ellátása csökken.
A perifériás obliteratív érbetegségben nem csak a nagy erek betegsége miatt alakul ki végtagi izom ischaemia, hanem a csökkent mikrokeringés miatt is. Így fontos a makrokeringés javításán túl a mikrocirkulatio javítása is.

Mikrorheologiai terápia

Sokan gondolják úgy, hogy a pentoxifillin értágító hatású gyógyszer. A pentoxifillinnek nincs értágító hatása. A pentoxifillin egy rheologikum. Javítja a vörösvérsejtek deformabilitását, csökkenti a vörösvérsejtek aggregabili - tását. Hatására javul a mikrokeringés. Szintén kedvezően hat a fehérvérsejtekre és a trombocitákra is.
A pentoxifillin sokkal hatékonyabb parenteralisan adva, mint per os. Ha a perifériás érbeteg fájdalmatlan járástávolsága csökken, akkor pentoxifillin infúziós kezelést adunk. Mivel a pentoxifillin napi maximális dózisa parenteralisan adva 1000 mg, ezért mi, 2x250 ml Salsol-A infúzióban oldva, általában egy közepes dózist, naponta, testsúlytól függően, 400-500 mg-t adunk. Az a magyarországi általános gyakorlat, mely szerint naponta 100-200 mg-ot adnak, biztosan ineffektív. Vizsgálatunk szerint a napi 400 mg pentoxifillin adása 8 napon keresztül a betegek 70 %-ában jó / kiváló klinikai hatású, a fájdalmatlan járástávolság ezekben a betegekben átlagosan 50-150 %-al nő. Az infúziós kezelést követően per os folytatjuk a pentoxifillin adását. Ha ismételten csökken a fájdalmatlan járástávolság, megismételjük az infusios terápiát.
A másik, szintén hatásos készítmény a naftidrofuryl. Ennek a gyógyszernek az adagja naponta 2x100 mg. Ha a beteg jól tolerálja a kezelést, nincs mellékhatás, az adag 2x200 mg-ra emelhető. A két rheológiai hatású gyógyszer a pentoxifillin és a naftidrofuryl kombináltan is adható, egymást erősítő hatásuk miatt.
A harmadik mikrorheológiai gyógyszer a sulodexide. A sulodexide-nek antithromboticus (antithrombin III, heparin cofactor II., fibrinolysis), rheológiai (fibrinogén csökkenés, plazma viszkozitás csökkenés, thrombocyta aggregatio csökkenés) és az endothelre ható kedvező hatásai vannak. Gyakorlatunkban először 10-15 napig napi 1 ampullát (250 LSU) adunk intravénásan, vagy intramuscularisan. Ezt követően egy hónapon át napi 2x2 kapszula (1000 LSU) dózisban, vagy 2x1 kapszula (napi 500 LSU) dózisban három hónapon át, per os. Egy olasz klinikai vizsgálat szerint napi 1000 LSU dózisban adva 6 hónapon át a maximális járástávolság átlagosan 175 %-al növekedett.
Az orvosok többsége bizalmatlan a rheológiai kezelésekkel szemben. Több évtizedes saját tapasztalatunk azt igazolja, hogy ez a kétely megalapozatlan. A hatástalanság látszólagos. Általában az alsóvégtagi érbetegek rheológiai kezelését nem előzi meg részletes angiológiai kivizsgálás és differenciál diagnosztika. Emiatt sok olyan beteget kezelnek rheológiai módszerekkel, akiknél a dysbasiát, az alsóvégtagi fájdalmakat nem, vagy nem csak obliteratív érbetegség, hanem mozgásszervi betegség okozza. A leggyakrabban spondylosis lumbalis, discopathia lumbalis, coxarthrosis, gonarthrosis okozta panaszok miatt kezelik a betegeket és így nem csodálható, ha panaszaik nem csökkennek a rheológiai kezelést követően. Mi részletesen kivizsgáljuk a beteget: fizikális vizsgálatot, ABI meghatározását, ultrahang vizsgálatot, treadmill tesztet (a fájdalmatlan és maximális járástávolság meghatározása céljából), ha szükséges DSA vizsgálatot végzünk. Ezt követően kizárjuk a mozgásszervi betegségeket. Csak ezután végzünk haemodilutiós, per os és / vagy parenteralis rheológiai kezelést. A terápia befejezését követően treadmill teszt segítségével meghatározzuk az adott terápia hatásosságát. Így eljárva a betegek több, mint kétharmadánál szignifikáns terápiás hatás érhető el. A másik hiba, hogy olyan előrehaladott érszűkületes beteget is rheológiai módszerekkel próbálnak kezelni, akiknél valóban csekély a várható terápiás hatás. Az optimális terápiás effektivitás a Fontaine II/a és II/b stádiumban érhető el. Fontaine III stádiumban a rheológiai kezelés általában már hatástalan. A Fontaine IV. stádiumban pedig kontraindikált.
Ebben a dolgozatban eddig nem érintettük a trombocita aggregáció gátló kezelést. Meg kell említsük azonban azt a tényt, hogy bár a thrombocyta működés inkább a haemostaseologia tárgya, a fokozott aggregatio a mikro - keringést rontó tényező (1. táblázatot). Tehát az alsóvégtagi érszűkület betegségben nem csak azért kötelező a thrombocyta gátló kezelés, mert általa csökkenthető az arteriákban az atherothromboticus folyamatok miatti occlusio, hanem azért is, mert a thrombocyta gátló kezelés következtében javul a mikrocirculatio.
A kóros rheológiai paraméterek normalizálásának nem csak az a haszna, hogy csökkennek a végtag ischamia okozta panaszok, tünetek és javul az alsóvégtagi obliteratív érbetegség prognózisa, hanem az is, hogy a magas haemoglobin, haematocrit, vörösvérsejtszám, vér viszko - zitás miatt megnövekedett arteriás thrombosis kockázatát, valamint a kardio- és cerebrovascularis morbiditást és mortalitást is csökkenti. A rheológiai kezeléssel, a rheológiai paraméterek normalizálásával csökkenthető a vasculáris halálozás.

A kérdéssel kapcsolatban további információkat talál:

1. Clinical Hemorheology Ed.: Chien S., Dormandy J., Ernst E, Matrai A. Martinus Nijhoff Publishers, Dordrecht, Boston, Lancester, 1987.
   
   
2. A Klinikai Haemorheológia Alapjai. Szerk.: Bernát Sándor Iván, Pongrácz Endre, Kornétás Kiadó, 1999, Budapest

Levelezési cím: Dr. Bernát Sándor Iván Ph.D.
MH. Egészségügyi Központ, Honvédkórház
I. Belgyógyászat, Angiológia
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.

Érbetegségek: 2015/1. 133-136. oldal