A szerző az angiológiai klinikum jellegzetes betegségcsoportján, a krónikus obliteralív verőér betegségen keresztül mutatja be az érbetegek rehabilitációját, annak módszereit, hazai intézményrendszeréi. Ismerteti a komplex rehabilitáció célkitűzéseit és várható hatékonyságát.

Érbetegségek: 1998/3. - 117-119. oldal

KULCSSZAVAK

krónikus obliteralív verőérbetegség, mozgásterápia, rehabilitáció

Bevezetés

Az a megtiszteltetés ért, hogy Urai László professzor, volt tanítómesterem halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen előadást tarthattam. A rendezvény ünnepélyességét fokozta, hogy a MÁV Központi Rendelőintézet érgondozója fennállásának 30. évfordulóján az ugyancsak harminc esztendős kapuvári Érbeteg Rehabilitációs Osztály is köszönthette. Az alábbi közlemény az előadás alapján készült.
Urai professzor is hangsúlyozta, hogy az angiológiai klinikumban a különböző eredetű pathológiai folyamatok nyomán azonos morfológiai következményekkel és jellegzetes tünettel járó, úgynevezett "krónikus obliteratív verőérbetegség" az egyik leggyakoribb, sok terápiás problémát okozó, a végtag elvesztésének veszélyével járó betegségcsoport. A rehabilitációs feladatokat tekintve is kiemelkedik a perifériás érbetegségek koréból, ezért mint modellbetegségen keresztül mutatjuk be a hazai rehabilitációs lehetőségeket.
A krónikus obliteratív verőérbetegség fő jellemzői: multifaktorális eredetű, krónikus, generalizált, progresszív jellegű folyamat. Jelenleg hathatós oki terápia nem ismert, a betegek fogyatékossá vagy rokkanttá válása gyakori.
A krónikus obliteratív verőérbetegségben szenvedők állapotuktól függően belgyógyászati, invazív radiológiai vagy érsebészeti beavatkozásokon, végső esetben amputáción esnek át. Gyógyításukat, gondozásukat a betegség megállapításától kezdve életük végéig rehabilitációs orvosi szemlélettel kell végigkísérni.
A betegek rehabilitációs programjának összeállításához a legfontosabb az aktuális teljesítőképesség felmérése. Ehhez segítséget nyújtanak a noninvazív műszeres, elsősorban a CW és duplex ultrahang, valamint a plethysmographiás vizsgálatok, illetve a funkcionális próbák (klaudikációs index, Ratschow-féle helyváltoztatási próba stb.) A betegek anamnézisében szereplő rizikófaktorok az invazív beavatkozások, a betegség egyéb érlokalizációi és a kísérőbetegségek, amelyek megoszlását az 1996. évi beteganyagunkból (915 alsó végtagi idült obliteratív verőérbeteg anamnézise alapján) az 1. ábrán, valamint az I. , a II. és a III. táblázatban mutatom be. Az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy többszörös károsodással, illetve fogyatékossággal kell számolni, ebből adódóan a rehabilitációs programot egyénre szabottan kell összeállítani.

1. ábra.
A leggyakoribb rizikótényezők (1996).

I. táblázat.
Az anamnézisben szereplő invazív beavatkozások.

II. táblázat.
Az anamnézisben szereplő egyéb érlokalizáció.

III. táblázat.
Az anamnézisben szereplő kísérőbetegségek.

A következő lépés a rehabilitációs célok megjelölése, amelyek az alábbiak:

1. a teljesítőképesség fokozása,
2. a progresszió lassítása, másodlagos prevenció,
3. az életminőség javítása

A rehabilitációs program eszközei a következők:

1. mozgásterápia,
2. balneoterápia,
3. fizioterápia,
4. masszázsterápia,
5. dietoterápia,
6. életmód terápia.
7. pszichoterápia.

Mozgásterápia

A perifériás érbetegek rehabilitációjának leghatékonyabb részét képezi. Urai is felhívta a figyelmet arra, hogy az izommunka eredményeként a lokálisan keletkező, nem specifikus anyagcseretermékek egyéb effektusokat elnyomva erős vasodilatációt okoznak. így a perifériás ellenállás csökken, a perfúziós nyomás nő, a kollaterális keringés javul, a vénás visszafolyás fokozódik.
A mozgásterápiának egyéb kedvező hatásai is ismertek, így a fibrinolitikus aktivitás megnő, az oxigén szaturáció fokozódik, a glukóz tolerancia javul, a zsíranyagcsere kedvezőbbé válik, még a munkakedv is fokozódik, idős korban pedig az inaktivitási szindróma elkerülhetővé válik. Természetesen ügyelni kell arra, hogy a terhelés ne legyen nagyobb, mint a kompenzációs lehetőség.
Az érelzáródás nagysága és funkcionális stádiuma szerint, gyógytornász irányítása mellett, egyénre szabottan, napi harminc perces értornát, valamint 100 lépés/perc ütemű járásgyakorlatokat kell a betegnek elvégeznie. Az amputáltaknál és a hemiplég betegeknél a gyógyászati segédeszközök használatára és a járástanításra külön hangsúlyt kell fektetni. A járást, helyváltoztatást segítőeszközök (tám- bot, mankó, járókeret, kerekesszék) biztosítása, illetve a korai és jó protetizálás alapvetően fontos.
A fő cél az, hogy a perifériás érbeteg ne váljon az ágy rabjává.

Balnoeterápia

A több évszázados kedvező tapasztalatok és az évtizedek óta bizonyított kedvező kemospecifikus élettani hatások alapján a szénsavas vizes vagy gázfürdők a perifériás érbetegek kiegészítő kezelésére - a megfelelő indikációk figyelembe vételével - felhasználhatók. Hazánkban a perifériás érbetegek rehabilitációs kúrájában szénsavas fürdőkezelést jelenleg Balatonfüreden, Kapuváron és Szolnokon alkalmaznak.

Fizioterápia

A perfúziós zavarok figyelembe vételével elsősorban a kisfrekvenciás elektroterápia különböző formái (diadinamikus áram, iontoforézis, TENS stb.) és az ultrahangkezelés fájdalomcsillapításra és a mozgásszervi eredetű kísérőbetegségek ellátására használhatók.
Neuropathiák, fantomfájdalom esetén magnetoterápia is szóba jöhet. Trófikus fekélyek, idült bőrelváltozások kezelésére a fotóterápia (polarizált fény, softlézer) biostimuláló hatása is felhasználható.

Masszázsterápia

Gyógytornászok által végzett speciális reflexzóna masszázs alkalmazható, amely a szimpatikus tónust csökkenti, a nyugalmi keringést javítja.

Dieloterápia

Főcélja az ideális testsúly elérése és fenntartása, a szénhidrát- és zsíranyagcsere normalizálása, a só- és vízháztartás egyensúlyban tartása.

Életmód terápia

A rehabilitációs munkacsoport minden tagjának feladata az életvezetési tanácsadás is, amelynek legfőbb elmei: a betegség lényegéről való felvilágosítás, a rizikótényezők káros hatásairól és az életmód változtatás hasznosságáról való meggyőzés.
A tanácsadás során a lábápolás, az öltözködés és a mindennapi élet legkisebb részleteire is ki kell térni. Alapelv, hogy a tiltás helyett felvilágosítással kell a beteget motiválni helytelen életstílusának megváltoztatására. A tanácsadás csak akkor lehet hiteles, ha az egészségügyi dolgozók példát mutatnak (például nem dohányoznak).

Pszichoterápia

Sajátos eszközeivel a betegeket aktivizálja egészségi állapotuk helyreállítására (például a dohányzás abbahagyására), a károsodás elfogadására, motiválja a segédeszközök használatát. Új viselkedési formák begyakorlásával, társadalmi, környezeti adaptációval segíti az életstílus megváltoztatását, az önérvényesítés megvalósítását.

Intézményrendszer

Az érbetegek rehabilitációs eszköztára határozza meg a rehabilitációs munkacsoport összetételét. A team vezetője rehabilitációs képzettségű angiológus orvos, tagjai: pszichológus, gyógytornász, fizioterápiás asszisztens, dietetikus,egészségnevelő, szociális munkás, ortopéd műszerész, ápoló személyzet.

2. ábra.
A perifériás érbetegek progresszív ellátásának, gondozásának és rehabilitációjának intézményrendszere.

A rehabilitációs osztály tárgyi feltételei közül a legfontosabb a diagnosztikus és kezelő helyiségek mellett a tornaterem és csoportos pszichoterápiára, egészségnevelésre alkalmas közösségi helyiségek, valamint a mozgás- és fizioterápiához szükséges speciális berendezések biztosítása.
A perifériás érbetegek progresszív ellátásának, rehabilitálásának intézményrendszerét a 2. ábra mutatja be. Itt kell hangsúlyozni, hogy a betegirányítás szervezésében, a gondozásban a háziorvosnak kulcsszerepe van. A szakmai ellátás főközpontjai a fővárosi, illetve megyei angiológiai centrumok. A rehabilitációs szakintézetek, szanatóriumok, így a kapuvári Érbeteg Rehabilitációs Osztály is speciális rehabilitációs szakfeladatokat látnak el, a fő szakmai koordináló szerep pedig az országos intézetekre hárul.
A krónikus obliteratív verőérbetegek esetében a rehabilitáció akkor hatékony, ha a betegség korai szakaszában kezdődik, s folyamatos, komplex és interdiszciplináris. Mindezek megvalósítása érdekében a minőségbiztosítás elengedhetetlen.
A rehabilitáció célkitűzéseivel ellentétben áll a korai rokkantosítás. El kell érni, hogy a leszázalékolás, ha szükséges, csak a komplex rehabilitációs program után történhessen.

Dr. Ballagi Farkas

Lumniczer Sándor Kórház
Érbeteg Rehabilitációs Osztály
9330 Kapuvár, dr. Lumniczer S. u. 10.

Érbetegségek: 1998/3. - 117-119. oldal