Munkája volt az élete, nagy energiával, lelkesedéssel végezte, nem ismert lehetetlent. Az angiológia hazai fejlődésének elősegítése volt a fő életcélja. Szorgalma, ügyszeretete mind a betegellátásban, mind az angiológia szervezésében példamutató volt.
Érbetegségek: 2025/2. 61. oldal
Meskó Éva főorvosnő egyetemi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte. 1967-ben belgyógyász, 1983-ban kardiológus szakvizsgát tett, 1998- ban honoris causa angiológus minősítést nyert. 2012-ben elsők között szerezte meg az Európai Angiológiai Szakvizsgát ( UEMS/CESMA ). A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság mellett számos más társaság alapító vagy vezetőségi tagja. Munkásságát többek között Markusovszky, Bugár-Mészáros és Pro sanitate díjjal értékelték.
1978-ban nyerte el az orvostudományok kandidátusa minősítést, Magyarországon elsőként kidolgozva a carotis keringési zavarok számítógépes diagnosztikáját.
Orvosi munkáját belgyógyászként az Ózdi Városi kórházban kezdte, majd a Budapesti Róbert Károly körúti kórházban, Braun Pál főorvos vezetésével dolgozott, aki hosszú évekig az Orvosi Hetilap szerkesztője is volt és akit, mint tanítómesterét mindig nagy szeretettel emlegetett. Érdeklődése az érbetegellátás felé fordult, és többek között olyan szakemberektől tanult, akik az érbetegségek kezelésének hazai alapítói: Bugár-Mészáros Károly, Soltész Lajos és Urai László.
1979-től 2000-ig a Pest megyei Flór Ferenc kórház Angiológia-kardiológiai profilú belosztályának vezetője. Munkája során, a Pest megyei szakorvosok számára tanfolyamokat szervezett, kialakítva így egy komoly angiológiai hálózatot. Ezzel az országban elsőként szervezte meg egy megye érbetegellátási rendszerét, mely példa - értékűvé és követendővé vált az ország egyéb részein dolgozó kollegák számára.
Munkájának fontos részét adta az oktatás. Rendszeres résztvevője volt a Szegedi János tanár úr vezette Belgyógyászati Szakmai Kollégium Angiológiai munkacsoportjának (Ballagi Farkas, Farkas Katalin, Landi Anna, Nádas Iván, Járai Zoltán, Pécsvárady Zsolt, Váczi István), mely az ország különböző pontjain tartott továbbképzéseket. Több éven keresztül, hétvégeken az országot járva tanították háziorvosok és belgyógyászok számára az akkor még egyetemi oktatás részét nem képező érbetegellátás módszereit. Az 1990-es évek közepén a Belgyógyászati Szakmai Kollégium létrehozta a "Belgyógyász Angiológia Minősített Orvosa" címet. A vizsgára történő felkészülést segítendő, az ország legjobb szakembereit összegyűjtve, hosszú éveken keresztül 1 hetes, nagy sikerű angiológiai előkészítő tanfolyamot szervezett a kistarcsai Flór Ferenc kórházban. Örömmel élte meg, bár csak nyugdíjba vonulása után vált valóra, hogy szeretett témája, mely kezdetben belgyógyászatra épülő második szakvizsga volt, 2017-ben primer szakvizsga lett.
2000-től a Flór Ferenc Kórház tudományos orvosigazgatójaként, az országban elsők között, a kórház fiatal orvosai számára rezidens iskolát hozott létre.
Szervezésében kezdődött meg az angiológus szakasszisztens képzés, melynek tankönyvét is szerkesztette. Számos további, angiológiai tárgyú szakkönyv írója, szerkesztője (Belgyógyászati Angiológia, Vaszkuláris Medicina, Érbetegségekről Mindenkinek, Angiológia), ezek mind a mai napig haszonnal forgathatók.
Munkája volt az élete, nagy energiával, lelkesedéssel végezte, nem ismert lehetetlent. Az angiológia hazai fejlődésének elősegítése volt a fő életcélja. Szorgalma, ügyszeretete mind a betegellátásban, mind az angiológia szervezésében példamutató volt.
Tevékenységének eredményeit, humánumát nem feledjük, szemléletét számos munkatársa, tanítványa, kollégája viszi tovább.
A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság nevében
Dr. Pécsvárady Zsolt
Érbetegségek: 2025/2. 61. oldal

