Szerzők: DR. SÍK ERZSÉBET

Nagy ívű sebészi, osztályvezető főorvosi, és kórházi orvosigazgató- helyettesi pályafutását 1992-ben fejezte be. Nem csak elismert orvos, de zenészként is országos hírű volt. Kevesen tudják, hogy festőnek sem volt utolsó. Polihisztor volt, ami ma már ritkaság.

Érbetegségek: 2016/3. - 75. oldal

Dr. Kelemen Endre

Budapesten született, orvosok gyermekeként. Orvosi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte, ahol 1951-ben nyert diplomát. Sebészi pályafutását Bódosi Mihály főorvosnál kezdte Kaposváron, ahol 1951 és 1955 között dolgozott. Ezt követően 1955-től 1962-ig a budapesti I. sz. Sebészeti Klinikára került, ahol Hedri Endre professzor volt a mestere.
A Szekszárdi Megyei Kórház sebészeti osztályának vezető főorvosává1962-ben nevezték ki. Irányításával osztályán magas színvonalú sebészi munkát alakított ki. Munkáját számos fiatal, tehetséges munkatársa támogatta, így elsősorban Szarka József, aki később utóda lett, továbbá Éliás Sándor és Faragó Iván, - utóbbi külföldre távozott, most a svéd királyi udvar sebészeként dolgozik. Nála kezdte sebészi pályafutását Kollár Lajos professzor, a pécsi érsebészeti triumvirátus tagja is.
Érsebészettel 1964-ben kezdett foglalkozni. Osztálya egyike volt a korai magyar érsebészeti műhelyeknek. Elsők között operált aorta aneurysmát. Hazánkban elsőként végezte ezt a műtétet magyar RICO érpótlóval.
1965-től intenzíven foglalkozott a reno-vascularis hypertonia kérdéseivel, és a mellékvese, ill. a renoparenchymás eredetű hypertoniákkal (Conn syndroma, zsugorvese, stb.). Közel 60 tudományos közleményt publikált hazai és külföldi szaklapokban. Az "Akut hasi kórképek és fizikális kórismézésük" című könyve 1965-ben jelent meg, majd több kiadást megért, s angol nyelvre is lefordították. Társszerzője volt egy labordiagnosztikai eredményeket elemző kiadványnak. Munkatársaival közösen írták a "A renovascularis hypertonia sebészete" címmel 1984-ben megjelent monográfiájukat, amely az első hazai mű volt ebből a témából. További három magyar és egy angol nyelvű szakkönyve is megjelent.
Nagy ívű sebészi, osztályvezető főorvosi, és kórházi orvosigazgató- helyettesi pályafutását 1992-ben fejezte be. 1977-től a Pécsi Orvostudományi Egyetem címzetes docense, 1963 és 1993 között a Magyar Sebészeti Társaság vezetőségi tagja volt.
Kitüntetései: Akadémiai Díj III. fokozat (1965); Kiváló Orvos (1977); Tolna Megye Alkotói Díja (1983); Kiváló Munkáért (1986); Magyar Sebészetért Emlékérem (1992); Pro Urbe Szekszárd (1998); Beszédes József-díj (2000). Nem csak elismert orvos, de zenészként is országos hírű volt. Ő alapította 1972-ben a Szekszárdi Jazz Triót, majd 1982-től a Szekszárd Jazz Quartettet. Tizenhárom lemezük jelent meg, számos rádió- és tévéfelvétel, külföldi fesztivál jelzi sikerüket. Zeneszerzőként is termékeny életet élt. Szerénységgel párosuló nagyszerűsége példakép volt a jelenkor muzsikusai számára.
Kevesen tudják, hogy festőnek sem volt utolsó. Polihisztor volt, ami ma már ritkaság.
A szakmában és a művészetben ugyan nem ismert tréfát, emberként azonban vidám, jó értelemben vett bohém volt, aki rendkívül jó, fanyar humorával gyakran csalt mosolyt munkatársai, barátai, vagy betegei arcára. Nagyon szerette a kutyákat. Többet be is fogadott és meggyógyított.
2012-ben, 85. születésnapján, szerzői koncertjén tisztelgett előtte a Város. Ezen maga is játszott és vastapsot kapott. Majd a következő szám alatt csöndben távozott a teremből. Dr. Kelemen Endre 87 éves volt.

Dr. Sík Erzsébet

o. v. radiológus főorvos
Tolna Megyei Balassa János Kórház, Szekszárd


Érbetegségek: 2016/3. - 75. oldal