Búcsú Dr. Lakner Gézától, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi docensétől.
Érbetegségek: 1996/1. 28. oldal
Nagy veszteség érte a magyar érsebészetet. 1995. február 3-án elhunyt dr. Lakner Géza, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi docense. Dr. Lakner Géza 1938. április 3-án született Budapesten. Orvosi diplomáját 1962-ben szerezte a Budapesti Orvostudományi Egyetem Altalános Orvosi Karán. Azután egyenesen a Tétényi úti Kórház Littmann Imre professzor által vezetett Sebészeti Osztályára került, s így aktív részese lett a magyar szív- és érsebészet kifejlesztésének. 1964-ben került át a Littmann professzor vezette munkacsoporttal együtt a jogelőd Orvostovábbképző Intézet I. sz. Sebészeti Klinikájára, ahol szakmai pályafutása kiteljesedett. 1966-ban általános sebészeti szakképesítést szerzett, 1970-től az Érsebészeti Osztály vezetője volt, majd honoris causa érsebész lett.
A carotis sebészetről írt disszertációja alapján az orvostudomány kandidátusa lett. A több mint 30 év során orvosgenerációkat avatott be az érsebészet rejtelmeibe, a szervezett orvostovábbképző tanfolyamokon kívül is számtalan tudományos előadást tartott hazai és nemzetközi kongresszusokon, magas színvonalú közleményei jelentek meg, és ő volt az első magyar nyelvű Érsebészeti Műtéttan szerzője is. Tagja volt a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Kardiológusok Társaságának, a Magyar Angiológiai Társaságnak. Ez utóbbinak vezetőségi tagjaként is tevékenykedett.
Tudományos tevékenysége mellett emberéletek százait, beteg lábak ezreit mentette meg kiváló manualitású, nagy tapasztalatú érsebészként, együttérző orvosként. Kiemelkedő oktató munkája elismeréseként 1991-ben "Kiváló Oktató" kitüntetésben részesült. Viszonylag fiatalon, tragikus hirtelenséggel végzett vele a gyógyíthatatlan betegség. Április 3-án lett volna 58 éves. A Szív- és Érsebészeti Klinika dolgozói fájó szívvel búcsúztak Lakner docens úrtól, s emlékét örökké megőrzik.
Dr. Tomcsányi István
Érbetegségek: 1996/1. 28. oldal