Azok tiszteletére, kik még ott voltak a kezdeteknél, és a 2022. január 1-től megszűnt Pécsi Műtéttani Intézet emlékére.

Érbetegségek: 2022/3. 139-144. oldal

 

E munka címe láttán az olvasó első gondolata az lehet, mit keres ez a közlés a MAÉT hivatalos lapjában. De ha elolvassa a munkát, megtalálja a választ: a műtéttani jubileum méltatása mellett külön kiemeljük az érsebészeti vonatkozásokat.
A magyarországi műtéttani intézetek oktató és kutató tevékenységükkel immár közel háromnegyed évszázada működnek. Jónéhányan, akik pályájukat ezeken a helyeken kezdték, később részt vettek a magyar érsebészet megteremtésében. Készségeiket nem kis részben a műtéttani intézetekben szerezték meg, és az érsebészet fejlesztéséhez hozzáadott eredményeiket részben ott hozták létre. Azért is tartjuk érdemesnek munkánk megjelentetését, mivel a sebészeti műtéttan megszületése, idejét tekintve, szinte ikertestvére a magyar érsebészetnek, hiszen mindkettő a múlt század ötvenes éveiben kezdte meg működését.
2021-ben volt a hazai műtéttani tanszékek meg - alapításának 70. évfordulója. Bár ez az alkalom nem a nagy jubileumok közül való, mégis érdemes megemlékezni róla. A szerző a pécsi intézetben, első generációs tudományos diákköri tagként, majd orvosként, 1953-tól 1967-ig vett részt az intézet életében. Ezután gyakorló sebész, érsebész, ill. orvosvezető volt. Ma egyike a legidősebb, ma még élő, volt intézeti tagoknak. Ez indokolhatja, hogy e munkában megpróbálja feleleveníteni a műtéttani tanszékek kezdeteinek néhány emléktöredékét, utalni a műtéttani intézetek szerepére a magyar érsebészet kialakulásában, végül közreadni néhány gondolatát a pécsi intézet megszüntetése kapcsán.
Kezdjük az intézetek történetével. Ezeket a tanszékeket az akkori Egészségügyi Minisztérium, 1951-ben, a fenyegető háború miatt, kifejezetten oktatási célból hozta létre azért, hogy a nem sebész orvosoknak is legyenek, majdani katona-orvosként, minimális műtéttani ismereteik.

1. ábra.
Borisz Vasziljevics Petrovszkíj professzor (1908-2004)

A minta szovjet volt. Az akkor hazánkban főtanácsadóként tevékenykedő, a budapesti III. sz. Sebészeti Klinika igazgatója, Borisz Vasziljevics Petrovszkíj professzor (1. ábra) (1, 2) javasolta megszervezésüket. Bár annak az időszaknak a megítélése messze nem egyértelmű, Petrovszkíj professzor kiváló egyéniség volt, aki a II. Világháború idején több mit 800 érsérült ellátásában vett részt, s a háború befejezése után a Szovjetunióban magas tisztségeket viselt, Egészségügyi miniszter is volt. Moszkvai klinikáján a szerzőnek, 1965-ben volt alkalma személyesen is találkozni vele. Akkoriban Molnár Lajos, a városmajori klinikáról aspiránsként ott dolgozott. Petrovszkíj professzor később is járt Budapesten. Előadást tartott az 1966-ban megrendezett Nemzetközi Sebész-, Orthoped és Traumatologai Kongresszuson érsebészeti témában, "Renovascularis hypertonia sebészi gyógyítása" címmel.

2. ábra.
Az első tanszékvezetők 1951-ben:
Balról-jobbra: Bornemisza György, Nagy Dénes, Petri Gábor, Karlinger György Tihamér.

A műtéttani intézeteket mind a négy orvosi egyetemen megszervezték. Élükre fiatal, agilis veze tőket neveztek ki. Budapestre Bornemisza György, Szegedre Petri Gábor, Debrecenbe Nagy Dénes, Pécsre Karlinger György Tihamér került (2. ábra). Nagy Dénes és Bornemisza György 1953-ban helyet cserélt. A Kossuth díjas Nagy Dénes Nyugatra távozása után, Budapesten 1966-2010 között szünetelt a tanszék működése. Újjászervezését a Pécsről meghívott Wéber György végezte el Sándor József emeritus sebész professzor segítségével, 2010-ben (3-7).

3. ábra.
Tanszékvezetők 2021-ben:
Balról-jobbra: Ferencz Andrea, Németh Norbert, Boros Mihály, Jancsó Gábor.

Átugorva 70 évet, ide kívánkozik, a 2021. évben hivatalban lévő tanszékvezetők bemutatása is: Budapesten Dr. Ferencz Andrea egyetemi docens, Debrecenben Prof. dr. Németh Norbert, Szegeden Prof. dr. Boros Mihály, Pécsett Dr. Jancsó Gábor egyetemi docens (3. ábra).
A jubileum évében, 2021-ben, mind a négy tanszék neve más-más volt, jelezve e szakstúdium sokféleségét és széleskörűségét. Budapesten Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Tanszék volt a neve, Debrecenben Sebészeti Műtéttani Tanszék, Szegeden Sebészeti Műtéttani Intézet, Pécsett pedig: Sebészeti Oktató és Kutató Tanszék.
Visszatérve a kezdetekhez, az intézetek 1952-ben, az év második felében kezdtek működni. Ebben az időben főként szervezési munkák folytak. Az első oktatási tanév az 1952/53-as volt. Ezek az intézetek, bár eltérő, egyéni ösvényeken jártak, de igen nagy utat tettek meg, felzárkózva a mai nemzetközi kísérletes sebészeti intézetek mezőnyéhez. Sokat köszönhet nekik a magyar orvosképzés, a klinikai sebészet és a sebészet elméleti tudománya. A szerző a továbbiakban néhány olyan emléktöredéket elevenít fel, amelyek kapcsolódnak a 70 éves jubileumhoz.
Akik 2021-ben még éltek azok közül, akik résztvevői voltak a kezdeteknek: E helyen azokról emlékezünk meg, akik akár diplomás orvosként, akár medikus demonstrátorként, vagy első generációs tudományos diákköri tagként közvetlen munkatársai voltak az alapító tanszékvezetőknek az intézetek megindulásánál. Megemlítjük még azokat is, akik, valamivel később, az intézetek működésének első éveiben kezdték pályafutásukat orvosként, vagy tudományos diákkörös tagként. Törekszünk minden fent említett munkatárs bemutatására, de a nagy időtávlat miatt tévedések, hiányosságok előfordulhatnak. Nincsenek sokan, hiszen 1951-ben bármelyik intézethez csatlakozó, akkor negyedéves tudományos diákköri tagnak ma minimum 93 évesnek kell lennie. A továbbiakban a bemutatásokat a születési évszámok sorrendjében végezzük:

4. ábra.
Török Béla (Pécs).

Török Béla (1926-) (4. ábra) 1951-ben medikus demonstrátorként lett tagja Karlinger György Tihamér professzor együttesének. 1953-ban nyert diplomát. 1969-ben ő lett a pécsi intézet második tanszékvezetője. Tagja volt a magyar érprotézist kidolgozó munkacsoportnak. Emeritus professzor. Ő a legidősebb a ma még élő, régi, hazai műtéttani gárda tagjai közül.

5. ábra.
Kovács Gábor (Szeged).

Kovács Gábor (1929-) (5. ábra) 1951-ben orvostanhallgatóként már tagja volt Petri Gábor professzor szegedi műtéttani együttesének. 1953-ban kapott orvosi diplomát, 1963 és 1994 között a szegedi szívsebészet vezetője volt. E minőségben rendszeresen operált szívkörüli nagy ereket is. Emeritus professzor.

6. ábra.
Bartos Gábor (Pécs).

Bartos Gábor (1931-) (6. ábra) 1953-ban lett tudományos diákköri tag a Pécsi Tájanatómiai és Sebészeti Műtéttani Intézetben. 1955-ben avatták orvossá. A Műtéttanon dolgozott 1969-ig. Ő vezette a magyar érprotézist kidolgozó munkacsoportot. Ő dolgozta ki az in situ praefomált auto-alloplasticus érpótlót, amelyet a klinikumban is alkalmazott. Munkatársaival kidolgozták még a poliészter műanyag hasfali hálót is, amelyet a RICO Kötszerművek gyártott. Későbbi pályafutása során sebész és érsebész szakképesítést szerzett. Két helyen, a POTE II. sz. Sebészeti Klinikán és a dunaújvárosi Általános Sebészeti Osztályon vezette be az érsebészetet. Érsebészettörténeti munkásságát jelenleg is végzi. Nyugdíjas, a dunaújvárosi megyei jogú városi kórház osztályvezető sebész főorvosa volt.

7. ábra.
Furka István (Debrecen).

Volt két kiválóság, akik ugyan megélték még a 70. jubileumi évet, de még ugyanazon esztendőben elveszítettük őket:
Furka István (1935-2021) (7. ábra) 1956-ban került orvostanhallgatóként Bornemisza György professzor mellé a debreceni intézetbe. Még szigorló korában kinevezést nyert az tanszék orvosai közé. 1959-ben kapta meg orvosi diplomáját. 1986-2000 között vezette az intézetet. Óriási érdemei vannak az intézet tárgyi feltételei, az oktatás és a kísérletes sebészeti orvostudomány fejlesztésében. Egyik leghíresebb felfedezése a klinikai sebészetben is alkalmazható léptranszplantáció módszere volt. Hazánkban ő vezette be a mikrosebészetet, így a mikrovascularis varrattechnikát. E technika általa kidolgozott oktatási módszere nemzetközi hírű lett. Tevékenysége így szorosan kapcsolódik a magyar érsebészet fejlődéséhez. Emeritus professzorként élete végéig dolgozott.

8. ábra.
Faller József (Budapest).

Faller József (1936-2021) (8. ábra) 1960-ban, demonstrátorként csatlakozott Nagy Dénes budapesti együtteséhez. 1961-ben avatták orvossá. 1966-ban, amikor az intézet működését felfüggesztették, az I. sz. Sebészeti Klinikára került. Igen sikeres klinikai karriert futott be. 1983-ban tanszékvezető lett a III. sz., majd 1997-2001 között a II. sz. Sebészeti Klinikán. Emeritus professzorként is aktív munkát végzett.

9. ábra.
Gyurkó György (Debrecen).

Gyurkó György (1938-) (9. ábra) 1960-ban lett tudományos diákköri tag Bornemisza György professzor mellett, Debrecenben. 1962-ben nyert orvosi diplomát. Intézeti munkája idején labortóriumi szakvizsgát tett. Részt vett Bornemisza György professzor auto-alloplasticus érpótlási kísérleteiben. Ezt a graftot később külföldön a klinikai gyakorlatban is kipróbálták. A kísérletes szövetragasztás, beleértve az erek kísérletes ragasztásos egyesítését is, legnevesebb hazai képviselője. Ezután a debreceni Sebészeti Klinikán dolgozott adjunktusként. Itt tett sebészeti és érsebészeti szakvizsgát. Később érsebész lett. Több újfajta érműtétet, ill. technikai módosítást vezetett be. Ezek közül egyedi az erek, már említett, a klinikumban is bevált ragasztása, pl. vérzécsillapítás leszakadt vénagraft oldalágaknál, vagy TEA-nál az intimalépcső rögzítése. Debrecenben és Miskolcon ő vezette be az érsebészetet. Berettyóújfalun, és Salgótarjánban is segítette az érsebészet létrehozását és fejlesztését. Nyugdíjas salgótarjáni, megyei kórházi érsebész főorvosként is végez klinikai és tudományos tevékenységet.
2022. január 1-től megszűnt a Pécsi Műtéttani Intézet. Furcsa véletlene a sorsnak, hogy a 70. jubileumi év utáni első napon már nem létezett többé a pécsi tanszék. Bár biztosan megvan e döntés szükségességének szakszerű, racionális és gazdasági magyarázata, de nekünk, a műtéttani intézetek közössége tagjainak nagyon fájdalmas ez az esemény.
A pécsi intézet nemzetközileg elismert, nagy hagyományú tanszék volt, amely alapfeladatán az oktatáson túlmenően, sokat adott a legtágabb értelemben vett magyar sebészetnek. Nem lehet kétséges, megérdemli, hogy nekrológ helyett felidézzünk néhány jelentős momentumot történetéből. Elsőként, ma már, mint emléket, bemutatjuk az intézmény képét (10. ábra), s az alapító orvoskart (11. ábra). Érdemes megvizsgálni azt is, hogy a megalapításuk utáni első két évtizedben a pécsi műtéttani intézetben működők közül kikből lettek orvosvezetők erősítve a manuális klinikai szaktudományokat.

10. ábra.
Az Intézet képe 1971-ben.

11. ábra. Az Intézet orvosai 1951-ben.

Kik lettek orvos vezetők azok közül, akik a pécsi intézetben voltak működésének első két évtizedében?

A pécsi intézet tagjai közül került ki a tanszékek több későbbi vezetője. Mások idővel a manuális gyógyító klinikum felé fordultak és orvos vezetők lettek. Ugyanez vonatkozik azokra a tudományos diákköri tagokra is, akik ugyan soha sem voltak tagjai e tanszéknek, de több évet töltöttek ott és részt vettek az intézet gyakorlati, oktató és tudományos munkájában. A továbbiakban először a volt intézeti tagokat, utánuk a volt diákkörösöket soroljuk fel.

Intézeti tagok:

Török Béla (12. ábra), Karlinger György Tihamér professzor első munkatársai között volt az intézet megalapításánál. Tehetségével már nagyon korán felhívta magára a figyelmet. Az ötvenes évek végén írt kandidátusi értekezésének eredményei a hypophysis vérellátásáról, nemzetközi figyelmet keltettek. Tagja volt a magyar érprotézist kikísérletező munkacsoportnak. Többféle gastro-enterologiai kísérletet végzett, különös tekintettel a gyomor-bél varratokra, ill. az ulcus pepticum keletkezésére. Kísérleteket végzett hepato-gastrostomiával. Karlinger professzorral ő végezte az első ilyen hazai klinikai műtétet. Ezt követően érdeklődése a szívizom vérkeringési zavarai felé fordult. Ennek kapcsán ugyancsak nemzetközi érdeklődést keltő eredményeket ért el a szabad gyökök, Rőth Erzsébettel közösen végzett kutatásában. Megszerezte az orvostudományok doktora tudományos fokozatot. Ő lett a pécsi intézet második tanszékvezetője.
Szőllőssy László (13. ábra) is a Műtéttani Intézet alapítói között volt. Bornemisza Györggyel egy időben, tőle függetlenül fedezte fel a kísérletes auto-alloplasticus érpótlást, ami az 1950-es évek végén irodalmilag teljesen új érpótlási eljárás volt. Tagja volt a magyar érprotézist kidolgozó teamnek. Kísérletei eredményeként kandidátusi disszertációt írt, de amelyet élete tragikus fordulata miatt nem tudott megvédeni. A Gyermekklinika Gyermek sebészeti Osztályára hívták meg, mivel a főorvos éppen nyugdíjba készült. Ott lett helyettes vezető. Már közel állt az osztály - vezetői kinevezéshez, ill. értekezése megvédéséhez, amikor halálos betegség támadta meg és fiatalon, tragikusan meghalt.
Bartos Gábor (14. ábra), 1953-1967 években dolgozott az intézetben, ahol adjunktus volt. Mint fentebb említésre került, az ő nevéhez fűződik a magyar érprotézis és az in situ paeformált auto-alloplasticus érpóló kidolgozása, amelyet később a klinikai érsebészetben is alkalmazott, egyedüliként Közép Európában. Ezután sebész klinikai adjunktusként dolgozott a II. sz. Klinikán, ahol ő kezdte el az érsebészetet.
Később Dunaújvárosban a megyei jogú városi kórház sebészeti osztályának vezető sebész főorvosa lett. Osztályán is elindította az érsebészetet. Itt alakult ki a korabeli egyik legnevezetesebb Doppler vizsgálati központ is.
Tóth Imre (15. ábra), a múlt század hatvanas éveitől dolgozott a Műtéttanon. Magyarországon ő végzett elsők között kutyák artéria coronariáján varratot, ill. készített anastomosist. Adjunktus volt, s ezt követően Zalaegerszegen kórházigazgató lett, majd az Országos Haematológiai Intézetben működött helyettes főigazgatóként.
Rőth Erzsébet (16. ábra) intézeti pályafutását gyakornok ként kezdte, mad ő lett Török Béla utódaként a harmadik tanszékvezető. Kimagaslót alkotott a keringéspatológiai állapotok vizsgálatban, különösen a szabad gyökök kutatásában in vivo sebészi modellekben és klinikai beteganyagon. 1994-ben megszerezte a D.Sc. tudományos fokozatot. Második utódjának, Jancsó Gábornak tudományos témavezetője volt.

Szmolenszky Tamás (17. ábra), gyakornokként lett az intézet tagja. Ő is résztvevője volt az érpótlási kísérleteknek. Tudományos munkája a kísérletes szívműtéteknél bekövetkező, keringési változásokat követő, strukturális következmények tanulmányozása volt. 1980-ban védte meg „A szívizom szöveti keringésének zavarai és szerkezetének károsodása kísérletes szívműtétek után” című kandidátusi értekezését. Adjunktus lett a II. sz. Sebészeti Klinikán. Tudományos munkájában, ebben az időszakban, a végtagok keringészavarainak biokémiai és ultrastrukturális elváltozásait tanulmányozta. Később a bonyhádi városi kórházban lett osztályvezető sebész főorvos. Végül a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kardiológiai Klinikáján dolgozott tudományos főmunkatársként.

Tudományos diákköri tagok:

Antalovics Mihály (18. ábra) az intézeti diákkörösök között volt a hatvanas években. Városi kórházi osztályvezető sebész főorvos lett.
Bücs Gábor (19. ábra) a bonyhádi, városi kórház osztályvezető szülész-nőgyógyász főorvosa lett.
Czigner Jenő (20. ábra) tudományos diákkörösként részt vett a magyar érprotézis kidolgozásában. Később adjunktusi kinevezést nyert a pécsi Orr-Fül-Gégészeti Klinikán, végül Szegeden lett tanszékvezető egyetemi tanár.
Doszpod József (21. ábra), szülész- nőgyógyász lett. Budapesten tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki.

Farkas Sándor (22. ábra), diplomája elnyerése után sebész klinikai adjunktusként, majd komlói, városi kórházi osztályvezető sebész főorvosként dolgozott.
Kustos Gyula (23. ábra) a hatvanas években diákköri tag volt az intézetben. Osztályvezető gyermeksebész főorvos lett a Pécsi Gyermekkórházban.
Mayer Ferenc (24. ábra), a pécsi II. sz. Sebészeti Klinikán adjunktusként dolgozott. Ő fejlesztette ki a véna cava plicatio sebészi varrógéppel készített kísérletes modelljét, amelyet a gyakorlatba is bevezettek. Tagja volt az érsebészetet elkezdő teamnek. Az Egyetemen ő vezette be a colonoscopiát. Később munkaterületet váltott, s az Országos Orvosszakértői Intézet 6. sz. Igazgatóságának igazgató főorvosa lett.
Nyárády József (25. ábra), tudományos diákköri tag volt, a Traumatológiai Klinikára került. Ő végezte el az első hazai klinikai invaginaciós éranastomosist ujj replantációnál. Klinikavezető professzor lett a Pécsi Traumatológiai Klinikán.
Pintér András (26. ábra), diákköri tag volt a hatvanas években majd gyermeksebész lett. A Pécsi Gyermekklinika Sebészeti Részlegének vezetőjévé nevezték ki, professzori rangban.

Rádler Antal (27. ábra) a hatvanas években volt diákköri tag. Résztvevője volt az érpótlási kísérletekkel foglalkozó munkacsoportnak. Sebész klinikai adjunktus lett a II. sz. Sebészeti Klinikán, végül marcali, városi kórházigazgató, osztályvezető sebész főorvos lett.
Illés Iván (28. ábra), ő is a hatvanas években volt diákköri tag az intézetben. Diplomája megszerzése után az I.sz. Sebészeti Klinikára került, ahol adjunktus lett. Érdeklődött az érsebészet iránt. Hazánkban elsők között végzett arteria coeliaca liberatiot. A székesfehérvári, Szent György megyei kórházi osztályvezető sebész főorvosként dolgozott tovább.
Még hárman vannak a volt diákkörösök között, akiket fel kell sorolnunk, de nincs róluk fényképünk:
Antal András, aki sebész klinikai adjunktusként, a pécsi II. sz. Sebészeti Klinikán, az első hazai laparoscopos cholescystectomiát elvégző Kiss Tibor professzor mellett számos sebészeten az LC-műtét betanítója volt. Ezt követően a nagyatádi, városi kórház osztályvezető sebész főorvosa lett.
Karg Norbert a szigetvári kórház osztályvezető szülésznőgyógyász főorvosaként bontakozott ki.
Váry László a soproni, városi kórház osztályvezető urológus főorvosa lett.

E nagyszámú orvosvezetőre bármelyik nagy, sebészeti klinika is büszke lehetne alma materként, ugyanakkor jól illusztrálja a műtéttani intézetek értékét és jelentőségét.
Érdemes lenne elemezni a fenti kérdést az Intézet történetének további évtizedeiben is, de a szerző időközben mind térben, mind időben olyan távolra került, hogy nem érzi magát hivatottnak erre. Ezért csak két kitűnőséget említ: Egyikük Wéber György (29. ábra), akit röviddel azután, hogy átvette a pécsi intézet vezetését a nyugállományba vonult Rőth Erzsébettől, meghívták Budapestre, hogy 44 éves működési szünet után szervezze újjá a fővárosi intézetet. E feladatát olyan sikeresen végezte, hogy korábbi érdemeit és eredményeit is figyelembe véve neki ítélték a Balassa emlékérmet. A másik személyiség Ferencz Andrea (30. ábra) volt, aki ma vezeti a budapesti intézetet.

Azonban, miközben ők „felélesztették” a Budapesti Műtéttant, a pécsi anyaintézet „sírba sűlyedt”. Ez olyan fájdalom a magyar sebészeti műtéttan szemszögéből, hogy jellemzésére a szerző, bár jelentős túlzásnak érzi, de talán nem szentségtörés Vörösmarty Mihály sorait idézni: "S a sírt, hol nemzet sűlyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül".
A szerző a fenti, kevésbé ismert, de talán a műtéttani intézetek történetének szempontjából nem jelentéktelen emlékek leírásával szeretne hozzájárulni a 70 éves jubileumi megemlékezésekhez.
(A közlés adatait, évszámait a szerző 2022. július 3-án zárta le.)

Irodalom

1. Mikó I.: Személyes közlés. Debrecen. 2022.
   
   
2. Németh N.: Személyes közlés. Debrecen 2022.
   
   
3. Rőth E.: Személyes közlés. Pécs. 2022.
   
   
4. Sándor J.: Személyes közlés. Budapest. 2022.
   
   
5. Bartos G.: Emlékeim a Műtéttani Intézet első két évtizedéből. "A Pécsi Kísérletes Sebészeti Intézet 50 éve" c. emlékkönyv. Egyetemi kiadvány, Pécs, 2002. 21. o.

Köszönetnyilvánítás: A szerző köszönetét fejezi ki Prof. dr. Mikó Irén és Prof. dr. Rőth Erzsébet emerita professzor asszonyoknak, Prof. dr. Czigner Jenő, és Prof. dr. Sándor József emeritus professzor uraknak, továbbá Prof. dr. Boros Mihály és Prof. dr. Németh Norbert egyetemi tanár uraknak, valamint Dr. Mayer Ferenc nyugdíjas intézetigazgató sebész főorvos úrnak a munkához nyújtott értékes segítségükért.

DR. BARTOS GÁBOR

---

Érbetegségek: 2022/3. 139-144. oldal