Folytatjuk előző írásunkat a magyarországi érprotéziskísérletekről.

Érbetegségek: 2021/4. 103-110. oldal

Magyarországi érprotézis kísérletek

1950 körül már Magyarországon is megszületett a felismerés, s az igény az érsebészet szükséges ségéről. A Littmann Imre irányította városmajori klinikán, 1953-ban, Soltész Lajos vezetésével, Szabó Imre és mások közreműködésével megszervezték az első hazai érsebészeti osztályt, amely az egyik első volt Közép-Európában. Megszületett a reális igény a klinikailag használható érpótlókra, ugyanakkor egyre inkább kiderült, hogy az addig használt homológ graftok hosszú távon nem váltak be. A múlt évszázad ötvenes éveinek második felében, a Pécsi Műtéttani Intézetben Szőllőssy László és Bartos Gábor, a debreceni Intézetben Bornemisza György és Gyurkó György már intenzív kutatásokat végeztek újabb érpótló fajták előállítására. Az Országos Kardiológiai Intézetben, Temesvári Antal (36. ábra), 1958-ban, coarctatio aortae műtét során elvégezte az első, sikeres, hazai érprotézis beültetést, amerikai grafttal (20).

 

36. ábra.
Temesvári Antal, Az első magyarországi érprotézis beültetés elvégzője.

Bartos házilag, horgolási eljárással előállított nylon érpóló csövekkel kísérletezett (37. ábra)(13). Ezeket Kapitány Jánosné asszisztensnő készítette, aki ezzel beírta nevét a magyar érprotetika történetébe (38. ábra).

37. ábra.
Bartos horgolt, nylon kísérleti protézisei.

> 

38. ábra.
Kaptány Jánosné, az első magyar kísérleti érprotézis előállítója.

Ugyancsak az ő közre működésével született az első magyarországi, elvben klinikai beültetésre is alkalmas, nylonszálból készült, horgolt, redőzött érprotézis (39. ábra). Ezzel kapcsolatban érdemes megemlítenünk, hogy bár ezt a protézist sohasem használták a klinikumban, de alkalmunk volt összehasonlítani az érprotetika néhány korai és emberbe is beültetett amerikai termékével. Ezek közül egyet bemutatunk (40. ábra). Azt találtuk, hogy saját graftunk labor vizsgálati eredményei (eredeti szakítási szilárdság, porozitás, graftvég foszlása, varrattartási szilárdság, sterilizálást követő szerkezeti és alaktartási szilárdság stb.), semmivel sem voltak rosszabbak az amerikai mintákénál (21, 22, 23).

 

39. ábra.
Az első házilag előállított, elvben klinikai alkalmazásra is használható, horgolt, redőzött pécsi

 

40. ábra.
Edwards-Tapp féle érprotézis.

A fentebb leírtak után, és azok eredményeként, nálunk is megindultak az ipari protézisgyártási kísérletek. Hazánkban, 1960 körül, három munkacsoport hozott létre érprotézist:
1. A Jellinek munkacsoport: Érdekes módon, az első magyar iparilag előállított kísérleti protézisről a kórboncnok, Jellinek Harry adott hírt. Őt elsősorban az érprotézisen létrejövő regenerációs folyamat, tágabb értelemben az érregeneráció kérdése foglalkoztatta. Rajta kívül, a munkacsoportnak két tagja volt még: Kádár Anna és Veress Béla (41. ábra, nem korabeli fénykép). Protézisüket a Köt-Szövőipari Mintázóüzemben készítették poliészterből kötött, redőzött kivitelben. Előzetes közleményük 1960-ban jelent meg (2alt="Lézeres crossectomia utáni kiújulás" title="Lézeres crossectomia utáni kiújulás"4). Ennek az érpótló kezdeménynek nem lett folytatása.

 

41. ábra.
Jellinek Harry és Kádár Anna, Veress Béla.

 

42. ábra.
A városmajori munkacsoport tagjai közül négyen: Molnár Lajos, Vass György, Szabó Imre, Somogyi Endre.

2. A városmajori, B.O.T.E. IV. sz. Sebészeti Klinika munka - csoportja: Vass György (vezető), Szabó Imre, Molnár Lajos, Somogyi Endre (Igazságügyi Orvostani Intézet), Kovács Sándor főmérnök (Pesterzsébeti Kötöttárugyár) (42. ábra).
Kötött, poliészter kísérleti protézisüket a Pesterzsébeti Kötöttárugyárban Kovács Sándor főmérnök irányításával Áder, Kardos és Pászik művezetők készítették (43. ábra). Kísérletes munkájukról 1961-ben írtak közleményt (25), ezután azonban sem további fejlesztés, sem kutatómunka nem történt.

 

43. ábra.
A városmajori graft.

3. A pécsi munkacsoport: A POTE Műtéttani Intézetében Bartos Gábor, Karmos Viktor, Szőllőssy László és Török Béla részvételével a budapesti Habselyem és Kötöttárugyár főmérnöke Karmos Viktor állította elő a pécsi, poliészter Terital alapanyagú fonálból szőtt érprotézist (44, 45. ábra.). Első közlésük 1960- ban jelent meg (26). Műanyag érpótló csövüket kilenc méretben egyenes csőként és két méretben bifurkációs graftként állították elő (46. ábra). A sikeres kísérletek után a protézist több hazai és külföldi klinikán kipróbálták. A kedvező vélemények alapján érpótlójukat szabadalmaztatták (47. ábra). Az Egészségügyi Minisztérium engedélyt adott a gyártásra, ami a RICO Kötszerművekben történt. Sajnálatos módon bifurkációs protézist a nagy szükség ellenére, ill. ismételt kérésre sem gyártottak. Az érpótló előállítását a múlt század kilencvenes évek elejéig, az u. n. rendszerváltásig folytatták (48. ábra).

 

44. ábra.
A pécsi munkacsoport: Bartos Gábor, Karmos Viktor, Szőllőssy László, Török Béla.

 

45. ábra.
A pécsi kísérleti érprotézis különböző nagyításban.

 

46. ábra.
A pécsi érprotézis méretválasztéka.

 

47. ábra.
A pécsi érprotézis szabadalmi okirata.

 

48. ábra.
A RICO érprotézis reklámja.

A porozitás meghatározó jelentősége az az érprotetikában

Mint fentebb láthattuk, a porózus textilváz felfedezése tette lehetővé a műanyagok felhasználását, de ez lett az eljárás legfőbb gondja is. Nem véletlen, hogy Sigmund A. Wesolowski, a kísérletes érprotetika kimagasló alakja, egyik jelentős munkájának a következő címet adta: "Porosity, primary determinant of ultimate fate of synthetic vascular grafts" (24). E munka egyik szerzőjének, Bartos Gábor tudományos értekezésének is az volt a címe: „A porozitás értékelése a kísérletes érprotetikában” (23).
A probléma az volt, hogy ha a porozitás nagy volt, az érpótló szépen beépült, de jelentős kezdeti vérveszteséget észleltek a beültetésénél és fenyegető volt a késői, akár fatális utóvérzés veszélye is. Ha viszont a porozitás kicsi volt, a graft ugyan biztonságosnak bizonyult, de beépülése elhúzódott, sőt gyakran degeneratív elváltozásokkal, tökéletlen volt. Ez nem ritkán az érpótlás kudarcához vezetett.
A kutatás fő célja az „ideális” porozitás megtalálása volt, amely egyaránt megfelelt a biztonság és a beépülés követelményeinek. Ezért a porozitás mérése alapvetően fontos volt. Ezt több módon végezték. Részben indirekt, textiltechnikai meghatározókkal, pl. a szálsűrűség, vagy az anyag egységsúlyának meghatározásával. Direkt pórusmérés volt a „levegőporozitás” meghatározása, amikor a szöveten átfújt levegő mennyiségét mérték.

 

49. ábra.
Laboratóriumi vérporozitás mérési módszere.

Bartos más, újfajta módszert vezetett be, az u. n. "vérporozitás" mérését, valamint az un. „spontán haemostasis idejének”, ill. ez idő alatt elvesztett vér mennyiségének mérését (23, 27). A vérporozitás mérési módszerét a 44. és 45. ábrán, vázlatos rajzon szemléltetjük. A 49. ábrán látható egyszerű készülékkel az 1 cm²-es protézis felszínen keresztül, 120 Hgmm-es nyomáson, 1 perc alatt elvesztett, heparinozott kutyavér mennyiségét ml-ben mértük, ezzel jellemezve a textilfal véráteresztő képes - ségét. Az igen eltérő pórusnagyságok érzékeltetésére, az 50. ábrán a pórusmérési adatok mellett az egyes protézis csoportok szöveti képei is láthatók. A mért vérporozitási értékek 0.3-1000 ml/min/cm² között váltakoztak.

 

50. ábra.
A vérporozitás mérési eredményei a megvizsgált protézis csoportok szerint.

Mint fentebb írtuk, végeztünk továbbá in vivo vérporozitási mérést is, az un. "spontán vérzéscsillapodási időt" és megmértük az ehhez szükséges elvesztett vér mennyiségét is (51. és 52. ábra) (23, 27). Az értékek itt is 1cm²-es protézisfelületre vonatkoztak. Ez azt a célt szolgálta, hogy megismerjük az adott protézis falának vérzéscsillapító képességét.
A fenti, kétfajta mérésből jól megfigyelhető, milyen tág határok között váltakozott a megvizsgált, akkori érprotézisek porozitása, valamint a spontán vérzéscsillapodási idő és az addig elveszített vérmennyiség. Az is látható, hogy saját protézisünket az optimálisnak tartott közepes porozitásúra állítottuk be, hogy megfelelhessünk mind a biztonság, mind pedig a beépülés követelményeinek. Elmondható, hogy ez, az akkor ismert protézisszerkezet adottságai között sikerült is. Az általunk kifejlesztett RICO érprotézis az érsebészeti gyakorlatban bevált, teljesen biztonságos volt. A esetenként visszanyert emberi készítmények vizsgálata azt mutatta, hogy ennek a graftnak az emberi beépülése is hasonló volt az irodalomból ismert nyugati érprotézisekről közölt leletekhez.
Ugyanakkor arra is rájöttünk, hogy éprotézisünk beépülési képessége, ugyancsak hasonlóan a már említett nyugati graftokhoz, csak "optimális", de nem "ideális", figyelembe véve a nemzetközi kísérletes irodalomból ismert eredményeket. Nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori, nagyrészt a hatvanas évekből származott, kötött, vagy szövött érprotézisek tovább már nem tökéletesíthetők. Újabb fejlesztésekre van szükség.

 

51. ábra.
A spontán hemostasis idejének mérési módszere vázlatos rajzon.

 

52. ábra.
A spontán haemostasis mérésének eredményei a megvizsgált protézis csoportok szerint.
Balról: A haemostasis görbéinek időbeli lefutása és a protézisfalon át bekövetkező vérzés mennyiségének csökkenési üteme figyelhető meg.
Jobbról: A haemostasisig elveszített, nem heparinos, saját kutyavér mennyisége 1cm² protézis felületre számítva.

Az újabb érprotézisek

A hatvanas években, de még inkább a hetvenes évek elején három újabb típusú érprotézis jelent meg: (1) a kombinált, (2) a velúr és (3) a GORETEX érpótló.
1. A kombinált protézis. Ennek az érpótlónak az elvét sémás rajzon mutatjuk meg (53. ábra). Miről van szó? Arról, hogy a zavartalan beépülés érdekében olyan nagy pórusú protézist választunk, amelyet, ha beültetnénk, biztos elvérzés lenne a következménye. Ezt megelőzendő, a pórusokat olyan anyaggal tömítjük, amely a graftot beültetésekor impermeábilissá teszi, de a szervezetbe kerülve a tömítő anyag gyorsan felszívódik. Addigra már a fogadó szervezet kötőszövetesen körülnövi az érpótlót, vérzés tehát a pórusokon át nem jön létre. Így megvan a biztonságos beültetés lehetősége is és a jó beépülés adottsága is. Ezt a munkát is Amerikában kezdték el, Sigmund A. Wesolowski volt ennek a témának a legnevesebb kutatója (28).
1/a. Kétféle graftot próbáltak ki, az egyik megfelelt a 43. ábrán bemutatott graft szerkezetének, ahol a tömítő anyag zselatin, kollagén, vagy albumin, ill. fibrin volt. Erre példaként mutatjuk a 54. ábrát. E graftok többé kevésbé működtek, de nem terjedtek el, mert az tömítő anyag felszívódása gyulladásos reakció közepette zajlott le, ami zavarta a beépülést. Másrész a felszívódás egyenetlen volt. Emiatt néha idő előtt megnyíltak a nagy pórusok és peri - protetikus vérömleny támadt, s ez szintén szővődményekkel járt. Végső soron ezt a módszert akkor abbahagyták. Megjegyezzük, később használtak különböző anyagokkal tömített protéziseket, de más céllal. Erről a későbbiekben még lesz szó.

 

53. ábra.
A kombinált protézis sémás ábrázolása.

 

54. ábra.
Wesolowski Collafil (poliészter, kollagén) protézise (1963).

 

55. ábra.
Wesolowski catgut-poliészter kombninált protézise a laboratóriumi kémiai emésztés előtt és után.

1/b. Felszívódó szálakkal kombinált poliészter graftok. Ezt is Wesolowski próbálta ki elsőként (29). A felszívódó szál catgut, vagy kollagén alapanyagú volt (55. és 56. ábra). A Pécsi Műtéttani Intézetben, a hatvanas évek második felében mi is konstruáltunk két kombinált protézist, mindkettő alapanyaga igen nagypórusú poliészterháló volt, amelyből csövet varrtunk. (Ez volt az a háló, amelyet hasfalpótlásra fejlesztettünk ki, s az Egészségügyi Minisztérium újításként fogadott el. Érprotézisünkhöz hasonlóan, a RICO Kötszerművek hozta forgalomba a rendszerváltásig, azaz a kilencvenes évek elejéig.) A pórusnagyság, helyesebben inkább a szemnagyság 4 mm² volt. Azonos nagyítással képet mutatunk be hálócsövünk szerkezetéről, összehasonlítva a DeBakey-féle nagypórusú, klinikai érprotézissel, hogy érzékeltessük a két hézagnagyság különbözőségét (57. ábra). Kísérleteinkben az egyik graftnál a hálócső hézagait fenollal kezelt zselatinnal tömítettük (58. ábra). Az így kezelt zselatin vízben nem oldódott, de a szervezet enzimjei néhány hét alatt lebontották, a nagy pórusok megnyíltak, s lehetővé tették a mesenchymalis sejtek benövését (30).

56. ábra.
Wesolowski kollagén-polieszter szálból szövött graftjának képei, ugyancsak az extracorporális kémiai kezelés előtt és után.

 

57. ábra.
Poliészter hálónk és a DeBakey protézis pórusnagyságának összehasonlítása.

 

58. ábra.
Fali részlet a poliészter-zselatin graftunkból.

A másik kombinált graftunk ugyanebből a hálócsőből és vele összeépített szintén zselatin eredetű, a sebészetben vérzéscsillapításra használt Spongostan habból állt (59. ábra) (30). A kombinált érprotézisekkel végzett kutatások mind a külföldi szerzőknél, mind pedig nálunk még a kísérleti fázisban abbamaradtak. Bár elvben megfeleltek a biológiai célkitűzésnek, nevezetesen annak hogy a korábbi érprotéziseknél jobb regeneratum kialakulását tegyék lehetővé, de nem feleltek meg az érsebészet biztonság követelményeinek. S ezt a problémát senki sem tudta kiküszöbölni. Az érprotetika ezen útja zsákutcába vezetett. Fel is hagytunk vele. A problémát a már fentebb említett két további újfajta érpótló oldotta meg.

 

59. ábra.
A poliészter-Spongostan graftunk képe a véráram megindítása után.

 

60. ábra.
Kollagénnel impregnált graft a nagy beültetési vérzés megelőzésének céljára.

 

61. ábra.
Heparinnal kezelt graft szükséghelyzetben végzendő femoropoplitealis, vagy femoro-distalis bypass készítéséhez.

 

62. ábra.
Kötött, poliészter, ezüst-titán graft fertőzött környezetben történő kényszer-megoldáshoz.

Fentebb említettük, hogy ma is használnak tömített, protéziseket. Ezek közül a fent említett elvhez legközelebb esnek a zselatinnal, kollagénnel, vagy albuminnakl tömített (coated) érpótlók, amelyeket nagy vérveszeteség lehetősége (alvadási zavar, rupturált aneurysma, stb.) esetén alkalmaznak. Vannak továbbá Heparinnal kezelt protézisek is (rossz fogadó érpálya, kényszerből térd alatti ereken történő beültetés), ill. ezüst, impregnációval ellátot graftok is (fertőzött környezetben) (60., 61., 62. ábra).
2. Velúr érprotézis: a bolyhosított felszínű kötött, vagy szövött, porózus textilanyagot (63. ábra), amely lehet külső, belső, vagy mindkét felszínén bolyhosított, external, internal, vagy double velour néven írja le az angolszász irodalom. Ilyen alapanyag használata esetén akár kötött, akár szövött protézisről van szó, a póruson a bolyhok sokkal nagyobb thrombotizáló felszínt jelentenek, mint a sima felszínű szál esetében. A velúr szálak ráadásul sokkal kanyargósabbak (61. ábra), s ez is növeli a pórus fedettségét. Ugyanakkor e laza szerkezet szabad utat enged a mesenchymalis elemek behatolásának. A velúr graft megoldotta a biztonsági porozitás problémáját.

 

63. ábra.
A velúr szövet bolyhainak nagyított képe.

 

64. ábra.
Michael E. DeBakey.

Ezt az éprotézis típust Michael E. DeBakey (64. ábra) fedezte fel, eredetileg műszíves kísérletei során. 1964-ben közölte tapasztalatait az első velúr graftokról (31). Érdekes módon, annak ellenére, hogy e neves kutató munkáira figyelni szoktak, ez a közlés nem váltott ki nagyobb érdeklődést. Nem voltak követői. A velúr éprotézis Lester E. Sauvage (65. ábra) 1971. évi közlése után került be a köztudatba és kezdődött tömeges kísérletes, majd klinikai alkalmazása (32). Az 66. ábrán összehasonlító, nagyított képeken látható a szövött és a kötött fabrikáció egyszerű szálból, ill. velúr fonálból készült szerkezete.

 

65. ábra.
Lester E. Sauvage.

 

66. ábra.
Az egyszerű, sima, ill. a velúr szálból készült érprotézisek összehasonlító szerkezeti képe:1 egyszerű szövött, 2 velúr szövött, 3 egyszerű kötött, 4 velúr kötött graft szerkezetének nagyított képe.

Két évvel Sauvage első közlése után, 1973-ban jelentkezett Gyurkó György -Karmos Viktorral (67. ábra) együtt készített magyar external velúr lapszövettel (68. ábra). Ezt előbb kísérletesen próbálta ki, majd emberi foltplasztikában is alkalmazta kitűnő eredménnyel (33, 34). Az egyik szerző (Bartos Gábor) szintén, számos sikeres femorális, ill. iliaca foltplaszikát készített a magyar velúr szövettel (69. ábra).
Ugyancsak 1973-ban, Gyurkó közölte kísérleteit ebből a szövetből készített érpótló csöveiről is, szintén igen jó eredményekkel (35). Ez az anyag gyári előállítású újabb, magyar érprotézis készítésére alkalmas lett volna. Sajnos az akkori gazdasági helyzetben ez a terv nem valósult meg.

 

67. ábra.
Bal oldalon: Gyurkó György, jobb oldalon: Karmos Viktor.

 

68. ábra.
Magyar gyártmányú, poliészter, external velúr érpóló lapszövet nagyított képe.

 

69. ábra.
Egyéves foltplasztika makroszkópos és mikroszkópos képe.

3. GORETEX érprotézis. Az érpótlás történetében egyik l e g j e l e n t ő s e b b felfedezés volt az "expandált poli-tetrafluoroetilén anyagszerkezet" megalkotása. Ez úgy történik, hogy a homogén PTFE (Teflon) anyagot különleges módszerrel "repesztik", s ez által mikroporózus falszerkezet jön létre. Az expandált szó itt azt jelenti, hogy az anyag eredeti felszíne a repesztések miatt megnövekszik, kitágul, expandálódik. Ez a GORETEX érprotézis lényege. Itt jegyeznénk meg, hogy azóta nem alkalmaznak teflonból készült textil (kötött, vagy szövött) graftokat, csak a GORETEX protéziseket.

 

70. ábra.
Összehasonlító szerkezeti kép. A./ velúr, B./ GORETEX.

 

71 ábra.
Az expandált PTFE anyag szerkezete mikropórusokkal.

Ezt az érpótló csövet Soyer T. írta le 1972-ben kísérletes véna pótlás céljából (36). Az eljárás rohamosan elterjedt a gyakorlati érsebészetben is mind az artériák, mind a közepes és a nagy vénák pótlására. A továbbiakban ismertetjük a GORETEX graft szerkezetét. A 70. ábrán látható a GORETEX graft szerkezetének kis nagyítású képe összehasonlítva a velúr graft szerkezetével. Az 71. ábrán az expandált PTFE anyag porózus szerkezetét mutatjuk be. A következő képeken (72., 73. ábra) a mesenchyma szövet benövése figyelhető meg a mikroporózus falszerkezetbe. Az eredeti GORETEX cső tátong ugyan, de puha, hajlításakor megtörhet (74. ábra).

 

72.ábra.
A mesenchyma szövet benövésének folyamata a GORETEX protézis falába.

 

73. ábra.
Beépült GORETEX graft kis nagyítású mikroszkópos képe. Látható az artéria falra jellemző, jól differenciált hármas rétegeződés: a neointima (nyíllal jelölve), a neomedia és a neoadventitia.

 

74. ábra.
Soyer eredeti GORETEX graftja.

A modern PTFE protéziseket beépített gyűrűk (75. ábra), vagy külső spirál segítségével teszik megtöretés nélkül hajlékonnyá (76. ábra). A protézisek mérsékelten nyújthatók is. Hazánkban az 1978. évi Sebész Kongresszuson (37), majd szaklapban is (38), Gyurkó György számolt be elsőként a GORETEX graft klinikai alkalmazásáról. A következő, 1980. évi Kongresszuson Dzsinich Csaba (77. ábra) ismertette korai tapasztalatait (39).

 

75. ábra.
A GORETEX érpótló falába épített gyűrűk segítségével a cső megtöretés nélkül hajlíítható.

 

76. ábra.
GORETEX spirál protézis.

 

77. ábra.
Dzsinich Csaba.

Irodalom

20. Temesvári A., Lónyai T., Tarján P., Csipak Zs.: Resecalt aorta isthmus pótlása műanyaggal. Orv. Hetil. 1959; 100: 1516.1517.
    
    
21. Bartos G., Szőllőssy L., Reményi J.: Érpótlási kísérletek horgolt polyamid csövekkel. Kísérl. Orvostud. 1961; 13: 192.
    
    
22. Edwards W. S., Tapp J. S.: Chemically treated nylon tubes as arterial grafts. Surgery. 1955; 38: 61-70.
    
    
23. Bartos G.: A porozitás értékelése a kísérletes érprotetikában. Kandidátusi értekezés, Budapest, 1969.
    
    
24. Jellinek H., Csillag I., Kádár A.: Hazai műanyag érprotézisek alkalmazásának eredményei kísérletekben. Orv. Hetil. 1960; 101: 950.
    
    
25. Somogyi E., Vass Gy., Szabó I.: Szövettani megfigyelések hazai gyártmányú műanyag érprotézisekkel állatkísérletben. Morph. és Ig. Orv. Szemle 1961; 2: 136-141.
    
    
26. Bartos G.: A korszerű műanyag érprothesisekről. Orv. Hetil. 1960; 101: 933.
    
    
27. Bartos G., Karmos V., Szőllőssy L., Kustos Gy., Török B., Tóth I., Pap J.: Problems of alloplastic vascular repair II. Porosity of synthetic vascular prostheses, 1965; 6: 119-127.
    
    
28. Wesolowski S. A., Fries C. C, Karlson K. E., DeBakey M. E., Sawyer P. W.: Porosity: primary determinant of ultimate fate of synthetic vascular grafts. Surgery 1961; 50: 91.
    
    
29. Wesolowski S. A.: Evaluation of tissue and prosthetic vascular grafts. Fundamentals os vascular grafting. Eds. S.A. Wesolowski, C. Denis-New York: Mc Grow Hill, 1963. pp. 157-171.
    
    
30. Bartos G.: A magyarországi kísérletes érprotetika az ötvenes-hetvenes években. (II. rész) A magyar érprotézis története. Érbetegségek. 2003; 10: 73-82.
    
    
31. DeBakey M. E., Jordan S. L., Abbot J. P., O’Neal R. M.: The fate of Dacron velour grafts. Arch Surg. 1964; 89: 757.
    
    
32. Sauvage L. R., Berger K., Wood S. J., Nakayama Y., Mansfield P.B.: An external velour surface for porous arterial protheses. Surgery 1971; 70: 940-953
    
    
33. Gyurkó Gy., Szűcs J., Megyeri L., Noviczky M., Pösze J.: Experiences obtained with polyester velour angioplasty. Vasc. Surg, 1973; 7: 298-304.
    
    
34. Gyurkó Gy., Szűcs J., Bánhegyi J., Kenyeres I., Szikszai P., Noviczky M., Pösze J.: Experimental experience with polyester velour in vascular plastic surgery. Acta Chir. Acad. Sci. Hung. 1974; 15: 35-43.
    
    
35. Gyurkó Gy., Megyeri I., Szűcs J.: Über polyester-Velour Gefässplastik.Polymere in der Medizin 1975; 5: 28-30.
    
    
36. Soyer T., Lempinen M., Norton L., Eiseman B.: A new venous prosthesis. Surgery 1972; 72: 864-872.
    
    
37. Gyurkó Gy., Ézsely F., Makár V., Kaposi T.: Of the Gore-tex prothesis. Congressus Societatis Chirurgicae Hungaricae. Abstracts. Bp. 1978; No. 134.
    
    
38. Gyurkó Gy., Kaposi T., Ézsely F., Makár V.: Első tapasztalataink a Gore-tex prothesissel. Magy. Seb. 1980; 33: 49-51.
    
    
39. Dzsinich Cs., Papp S., Soltész L., Gloviczki P.: GORETEX prothesisekkel szerzett klinikai tapasztalataink. Magyar Sebész Társaság kongresszusa. Szeged. 1980; 167-168 old.

Folytatjuk.

Dr. Bartos Gábor, Dr. Bihari Imre

---

Érbetegségek: 2021/4. 103-110. oldal