Az 1950-es évek táján kialakult modern érsebészet olyan szakág, amelyre a team-munka a jellemző. A kiemelkedő sebész egyéniségek körül mindig létrejött egy csapat, amelyik a közös munka eredményeként lett sikeres. Így történt ez Magyarországon is. Az ezt megelőző időkben azonban számos olyan magányos hazai kollégával találkozunk, akik egyéb sebészi tevékenységük mellett érműtétet is végeztek, és ez akkor még nem számított specialitásnak.

Érbetegségek: 2017/4. 77-86. oldal

Az 1950-es évek táján kialakult modern érsebészet olyan szakág, amelyre a team-munka a jellemző. A kiemelkedő sebész egyéniségek körül mindig létrejött egy csapat, amelyik a közös munka eredményeként lett sikeres. Így történt ez Magyarországon is. Az ezt megelőző időkben azonban számos olyan magányos hazai kollégával találkozunk, akik egyéb sebészi tevékenységük mellett érműtétet is végeztek, és ez akkor még nem számított specialitásnak.
A XIX. századig az artériás műtétek nem voltak gyakoriak (visszerességgel itt nem foglalkozunk). Számuk növekedése a XIX. század végén, illetve a XX. században, a balkáni, az orosz-japán, főként pedig a két világháború tömeges, súlyos sebesüléseinek volt betudható. Általában nyílt érsérülések, traumás ál- és valódi aneurysmák ellátásáról volt szó, amelynek során nagyrészt érlekötést, kisebb részben érvarratot végeztek.
Jelen munkánkban, orvos-történelmünknek ezt a korai időszakát tekintjük át az eddig ismert kezdetektől az ötvenes évekig, pontosabban Soltész Lajos működésének kezdetéig. Ez az időszak tudomásunk szerint még nincs feldolgozva, így ismereteinkben ez egy szokatlanul nagy "fehér folt". De ez nem az elődök hibája.
Az említett korszak szakirodalmi gazdagsága meglepően nagy, képtelenség valamennyiről megemlékeznünk. Régi kollégáink tehát szorgalmasan és becsülettel leírták tapasztalataikat, ezek az értékek azonban feledésbe merültek, illetve mi, a késői utódok elmulasztottuk újra megismerni azokat. Másrészt, mint a továbbiakból kiderül, a leírtak szakmai színvonala meglehetősen magas, és a mai olvasó számára is tanulságos. A közlések többsége, már önmagában is érdekes, régies szakmai nyelvezettel íródott.
E régi szerzők munkáinak ismertetésénél a sebészek mellett nem hagyhatók ki más gyakorló orvosok, pl. belgyógyászok és különösen a patológusok sem, hiszen az esetek jelentős részében ők kísérték végig az akkor műtéttel még nem, vagy csak korlátozottan gyógyítható, súlyosan szenvedő emberek sorsát és dokumentálták haláluk végzetes okát.
Az anyaggyűjtés közben kiderült, hogy ennek, az akkor még kialakulatlan stúdiumnak megszületése érdekében ott ?bábáskodott? a XIX. század végi és a XX. század eleji legkiválóbb magyar orvosok koszorúja. Ezért ez a munka, eredeti szándékunktól függetlenül, a magyar kiválóságok egyik arcképcsarnoka lett.
Ismertetésünket nagyrészt a közlemények időrendjében, látszólag válogatás vagy csoportosítás nélkül adjuk közre. Bár ez a módszer a sok hasonlónak látszó eset leírása miatt az olvasónak fárasztó és talán kevésbé érdekes, de valójában így szemléltethetjük legjobban e sebészi szakág fejlődését, mind a műtéti indikációk szélesedése, mind a műtéti eljárások tekintetében.

1. ábra. XVI. századból való nyomtatványtöredék az érvágásról

A háromrészes munka első közlésében a legkorábbi időktől az I. világháború kitöréséig terjedő időszakot írjuk le. Az idevágó legrégebbi magyar emlékeket Csillag István gyűjtötte össze (1, 2, 4). Az ereken végzett legősibb beavatkozás az érvágás, a venasectio volt. Az eddig ismert legrégebbi magyar nyelvű sebészeti nyomtatványtöredék éppen erről szól (1. ábra), a szakértők szerint 1574?1580 között, valószínűleg Debrecenben nyomtatott két lap, amely e beavatkozásról 48 soros leírást és képet tartalmaz (2. ábra) (cit. 1).
A második legkoraibb, s valóban érműtétnek tekinthetőbeavatkozás az artériás érlekötés volt. Ennek legrégebbi hazai emléke az 1742-ben megjelent, Miskoltzy Ferenc, győri chirurgus, borbély-sebész által írt ismertetés, az első magyar nyelvű sebészeti tankönyvben található (3. ábra). Ebben pl. a nyaki ütőerek sérülését is helyesen írja le: a szétvágott ütőér test felé eső végét görbe tűvel körülölti, leköti, stb. (cit. 2).

2a. ábra. Az érvágás korabeli sebészeti anatómiája

E munkának további jelentősége, hogy még a nyelvújítás kora előtt jelent meg, s a szerző sok idegen szakkifejezést magyarosít. Az előszóban ezt írja úttörő próbálkozásáról: "eddig senki sem találtatott, aki az Anatómiába és a Chirurgiának több résziben valamit írásban kibotsátott volna?hazai nyelvünkön egy arról szóló könyv közöttünk mai napiglan sem találtatik".
A hazai irodalomban az első utalást, műtéttel kezelhető érbetegségre a Magyarország Orvosi Bibliográfiája 1472? 1899 közötti időszakára vonatkozó kötetében találtuk: Vittner Adolf: Aneurysma. Dissertatio inaug. med.-chirurg. Budae, 1837 (4). Lehetséges, hogy ez az első, magyar szerzőtől származó, bár latin nyelven írt, nyomtatott, érsebészeti közlemény. Két idézet a munkából: A történeti részben: "...Vesalius a 1557 primus aortae abdominis aneurysma a se observatum publicasset.? Vagy a definitioról: ?Aneurysma in universum esse tumorem sanguineum (pulsantem) cum cavo arteriarum aut cordis communicantem."

2b. ábra. A 2/a. ábrán látható rajz egy másik változata, épebben fennmaradt fametszeten. A vérlebocsájtási hely és a csillagképek, akkor hitt összefüggését mutatja.

3. ábra. Az első, 1742-ben megjelent magyar nyelvű sebészeti tankönyv

Érdemes ezért legalább a címlapját eredetiben is, jól láthatóan bemutatni (4. ábra). Irodalmi tanulmányról van szó ?a szerző nem ismertet saját műtéti beteganyagot. A munka 39 oldal terjedelmű, bibliográfiájában az 1785?1830 közötti időszakból, 18 neves szerzőtől származó külföldi irodalmi hivatkozás van. A szövegben azonban ennél sokkal több szerző nézetét és munkáját ismerteti. Elődeinek és korának, szinte minden neves külföldi chirurgusi tevékenységét leírja. Részletesen tárgyalja a téma minden vonatkozását, beleértve a műtéti kezelés addig megismert módszereit is. Magyar szerzőtől itt olvashatunk először az aneurysmák digitális kompressziós gyógyításáról ? ez ugyan egy ősrégi módszer, amelyet először 1514-ben J. de Vigo írt le részletesen.

4. ábra. Vittner Adolf disszertációja az aneurysmákról 1837-ből

A szabadságharc idejéből származó, első magyar nyelvű honvédorvosi könyvet ugyancsak Csillag István ismerteti. A könyv sorsa regényes: az utókor tudott róla, de egyetlen példányát sem találták meg, egyrészt azért, mert keveset nyomtattak belőle, másrészt, a szabadságharc bukása után, minden arra emlékeztető tárgyi emlék birtoklása súlyos megtorlással fenyegetett. Végül Csillag Pozsonyban bukkant egy teljesen ép példányra, és azt tette közkinccsé (5. ábra) (3).

5. ábra. Az első magyar tábori sebészeti kézikönyv a szabadságharc idejéből

A mű szerzője Lumniczer Sándor (1821?1892) (6. ábra) kiválóan képzett sebész, a szabadságharc vezető orvosa. A könyvet Görgey tavaszi hadjárata idején írta és 1849-ben Kassán adták ki. Szerkesztése mai szemmel is jól áttekinthető, részletesen foglalkozik többek között a háborús körülmények között keletkezett érsérülések ellátásával és eszközeivel (érnyomaszok, ütő -érlekötési készlet) (cit 4). A világosi fegyverletétel után internálták, börtönbe került, majd két évig betegápoló szolgának osztották be. A kiegyezés után viszont egyetemi professzor és a felsőrendi-ház tagja lett.
Biztos tudomásunk szerint Balassa János (1814?1869) (7. ábra) már végzett hazánkban sikeres érműtéteket: az 1840-es évektől kezdődően főként aneurysmák és álaneurysmák megoldásával foglalkozott (proximalis ligatura, elektrokoaguláció, tartós digitalis kompresszió) (5, 6, 7). E munkájáról más közlésünkben mi is részletesen megemlékeztünk (8).
Az ujjal történő leszorítás több száz éves gyakorlatának felújítása során Balassa két fajta gyógymódot alkalmazott: az egyik, az odavezető artéria frakcionált, napi néhány órás, az aneurysma pulzációjának és surranásának megszűntéig végzett leszorítása, a másik a folyamatos digitális kompresszió volt. Mindkettő bevált.
Horváth György (1835?1874), 1863-ban, Balassa ?kórodájából?, traumás eredetű, a jobb orsócsonton ülő, diónyi, korábban különböző gyógymódokkal sikertelenül kezelt, gennyes, álaneurysmáról ír. A beteget, az arteria brachiális alsó harmadában történt lekötésével sikerült meggyógyítania (9).
Kaczánder Áron (1819?1875), Borsod megye tiszteletbeli főorvosa írta 1864-ben, hogy egy 45 éves, addig egészséges férfi jobb térdalji árkában hirtelen, spontán keletkezett, heveny tünetekkel járó aneurysma esetében, az arteria femoralis lágyékhajlati digitális kompresszióját végezték felváltva ? két orvos, egy borbély, a beteg felesége, s időnként maga a beteg is. A folyamatos nyomás hatására az ötnapos terápia teljes sikerrel végződött (10).
Balassa utóda, Kovács József (1832?1897) (8. ábra) esete érdemel említést: az 58 éves férfi 1864-ben elszenvedett szúrásos sérülése után öt évvel került észlelésre a sokáig egészen kicsi, de a későbbiekben rohamosan növekvő, szinte az egész bal karra kiterjedő, már áttörni készülő álaneurysmája. Sikeres proximalis ligaturát végzett az arteria axillarison. Megemlíti, hogy korábban már tíz hasonló, eredményes műtéte volt (11, 12).

Kovács József azzal is beírta magát a hazai érsebészet történetébe, hogy Bakay 1911-dik évi közleménye szerint, ő végezte, 1882-ben nagy vénák sérülése miatt az első sikeres hazai érvarratot, horgolótűvel és finom fonallal, (13). Ez a tény egészen a legutóbbi időkig nem volt köztudott, csak a hazai érvarratok történetéről szóló korábbi munkánk során került ismertetésre (14).

9. ábra. Brandt József (1839-1912)

Antal György 1880-ban hétéves gyermek szúrásos eredetű, viszonylag friss, ismételten vérző, bal tenyéri álaneurysmáját gyógyította meg intracapsularis ligaturával (15). E műtétével valószínűleg megelőzte a japán Kikuzit, aki az 1904?1905-ös orosz-japán háború tapasztalatai alapján írta le ezt a róla elnevezett módszert, a sérüléses álaneurysmák gyógyítására.
Brandt József (1839?1912) (9. ábra), kolozsvári sebész tanár 35 éves férfi betege létráról történt leesésekor, bal járomcsonttörést szenvedett, melynek szövődményeként, a koponya mélyebb lágyrészeiben, arteria temporalis profunda álaneurysma keletkezett (10. ábra). Ezt 1881-ben, brilliáns behatolással, az ér centrális ligaturájával oldotta meg (16).

10. ábra. A. temporalis profunda álaneurysma

A továbbiakban Szekeres József nagykanizsai igazgató főorvos öt esetét ismertetjük (17):

   1. 1886-ban 35 éves vándorköszörűs viszonylag jelentéktelen szúrást szenvedett a bal comb közepén. Két hónap múlva kétökölnyi, nem pulzáló, nem surranó terime alakult ki, amely az arteria profunda femoris kettős lekötésére és átvágására gyógyult.

   2. 1894-ben 64 éves vadorzó három hónappal korábban a bal lábikrán sörétes lövést szenvedett el. A férfi ökölnyi aneu - rysma miatt lekötötték a comb artériát a profunda eredése alatt. Végtagelhalás miatt lábszáramputáció történt.

   3. 1899-ben 17 éves kocsis, aki két éve leesett a kocsiról, a jobb csípő alatt lüktető, fájdalmas, növekvő terimével került kórházba. A gluteális izmok között tályogot, alatta pedig lúdtojásnyi aneurysmát találtak, amely az arteria profunda femoris (?) lekötésére összeesett.

   4. 16 éves hentes tanulónak a bal könyökárokban szúrásos eredetű aneurysmája volt, amely a könyökartéria proximalis lekötésére gyógyult.

   5. Az utolsó beteg 48 éves férfi volt, a jobb lapocka alatt kialakult gyermekfejnyi, nem lüktető, nem surranó terimével. Ez is aneurysmának bizonyult, de nem tudták a tápláló artériát felkeresni. A beteg meghalt.

Az akkori közlésekből kiemelkedik a következő munka: Csikos Sándor debreceni kórházi sebész 1897. március 6-án a Debreceni Orvos-Gyógyszerész-Egyesület tudományos ülésén, majd még ugyanebben az évben az Orvosi Hetilapban is, két nagy vénasérülés sikeres érvarratáról tudósít. Az egyik ér a véna jugularis interna, a másik pedig a vena axillaris volt. Varratait catgut fonallal, csomós öltésekkel készítette. A betegek gyógyulása szövődménymentes volt (18). Ezt a közlést azért tartjuk kiemelkedően fontosnak, mert, ez egy mérföldkő a hazai érsebészetben ? tudomásunk szerint, sikeres magyarországi érvarratról ez az első, hazai szerző által személyesen, szóban és írásban is dokumentált közlés! Igaz, tizenöt évvel később készült, mint Kovács József elsőnek tartott hazai érvarratai, amelyeket ő szintén nagy vénák sérülése miatt végzett, de Kovács ezt nem közölte! Ezekről a Kovács által operált esetekről csak áttételesen értesültünk, Bakay Lajos 1911-es közleményéből, aki ezt Schächter Miksára, Kovács tanítványára hivatkozva idézi.
Barta Gábor 1897-ben ismertette 47 éves férfi betegének kórtörténetét (19) a bal fossa popliteaban, illetve a comb alsó harmadában elhelyezkedő, gyermekfejnyi aneurysmájáról. A súlyos szívbetegség miatt a narcosist kontraindikálták (akkoriban főként chloroformmal altattak). Minimális beavatkozásként előzetes, időszakos combütőérleszorítások után, altatás nélkül lekötötte az arteria femoralis superficialist. Sajnos a végtag elhalt. A comb alsó-középső harmada határán amputáció történt ismét altatás és érzéstelenítés nélkül! [a procaine-t (Novocain) csak 1904-ben szintetizálták]! A beteg túlélte.

11. ábra. Dollinger Gyula (1849?1937)

Dollinger Gyula (1849?1937) (11. ábra), tanszékvezető egyetemi tanár volt az, aki az első epekőműtétet végezte hazánkban, s akiről elnevezett tamponcsíkot még a mai műtőkben is alkalmazzák. Továbbá ő volt a magyar ortopédia megalapítója, és a Magyar Sebész Társaság alapító elnöke. 1897-ben ismertette 32 éves férfi betegének esetét, akinek kb. 6x4 cm-es, jobb oldali arteria iliaca externa aneurysmája volt. Módosított Antyllus műtétet végzett, azaz a zsák felett és alatt az eret ligálta, majd az aneurysmazsákot kiirtotta. Rövid keringési zavar után teljes értékű gyógyulás következett be (20).
1899-ben 44 éves férfi egy éve fennálló, ökölnyi, jobb fossa poplitea aneurysmája, a klinikai tartózkodás alatt rupturált. Korábban az a nézet uralkodott, hogy ilyen esetben már amputálni kell. Csak 1897-ben javasolta Delbert, hogy ilyenkor is kíséreljék meg a megrepedt aneurysma műtéti kezelését. Addig azonban ilyen műtét nem történt. Dollinger sikeres műtétet végzett, valószínűleg nemzetközileg is elsőként. Közvetlenül a zsák mellett lekötötte az arteria popliteat és a truncus tibio-peronealist, majd a felhasított és kiürített zsákot kiirtotta. A beteg meggyógyult (21).
Ebben a cikkében közölte egy másik, 19 éves betege három éve keletkezett, szúrásos eredetű, a jobb comb középső harmadában elhelyezkedő, tyúktojásnyi arterio-venosus aneurysmáját is, amelyet a fenti esethez hasonlóan, sikeresen látott el.
Ugyanő 1901-ben az arteria carotis communis oszlásán ülő aneurysmát irtott ki a fenti esetnek megfelelő technikával, előzetes, időszakos, szoktató digitális leszorítások után. A megbeszélésben megemlíti, hogy addig három carotis, egy-egy iliaca, illetve femoralis és politea aneurysmát operált, sikeresen (22).
Lévai József 1898-ban észlelte, két hete gödörbe esett, 34 éves férfi jobb térdalji árkában keletkezett almányi, rohamosan növekvő pulzáló teriméjét. A zsáktól távoli arteria femoralis lekötés, közvetlenül a zsák alatt arteria tibialis anterior és posterior ligatura, majd zsákfelhasítás és tamponade történt. 24 órás súlyos végtag ischaemia után funkcionálisan jó keringéssel, munkaképesen gyógyult (23). Chudovszky Mór 1898-ban írta, hogy három évvel korábban, akkor 33 éves, szifiliszes férfi betegénél, jobb lágyéki aneurysma miatt, Dollinger a zsákhoz közeli proximalis arteria femoralis ligaturát végzett gyógyulással. Most a bal térdalji árokban észleltek aneurysmát. Ezt távoli, proximalis arteria femoralis lekötéssel kezelték. A beteg meggyógyult, mindkét alsó végtag keringése kifogástalan (24).
Ugyancsak ő, 1900-ban, ismertette ritkának vélt esetét, 20 éves hajadonnál, akinek a nyelvgyökén jókora mandulányi vénás aneurysmáját, ideiglenesen behelyezett körül-, illetve aláöltésekkel gyógyította meg (25).
Boros József 1900-ban, húszéves, nagyon kivérzett férfi betegénél szúrásból eredő, bal arteria iliaca externa teljes átvágásával járó sérülést látott el sikeresen, az ércsonkok lekötésével. A beteg komolyabb keringési zavarok nélkül meggyógyult (26).
Érdekes törekvés volt az aneurysmák gyógyítási kísérlete, bőr alá adott zselatin injekciókkal. Erről 1901-ben Zirkelback Antal írt irodalmi összefoglalást. Általában 1%-os oldat ismételt beadásával végezték kezeléseiket. Az összegyűjtött 42 esetből egyetlenegy hiteles gyógyulás sem volt. Viszonylagos visszafejlődést és objektív javulást 21 betegnél észleltek. Négy beteg viszont belehalt a kezelésbe. A halál oka nemcsak a tömlőben, hanem egyes nagy erekben, pl. az artéria anonymában, bekövetkezett thrombosis volt. Ennek ellenére a szerző úgy gondolja: "...tekintetbe véve a gelatinás injekciókkal elért eddigi eredményeket s ama kevés veszélyt, melylyel alkalmazásuk jár, a velük való további kísérletezés megengedhető" (27).
Ezekben az években még nagyon sok fatális kimenetelű aneurysmás beteg sorsáról számoltak be a korabeli kezelőorvosok, belgyógyászok és patológusok. Különösen a mellkasi ?ütőérdagok? leírásai szívszorítóak, ecsetelve a reménytelen sorsú betegek egyre növekvő szenvedéseit, pl. az elviselhetetlenségig fokozódó mellkasi, háti, a karokba kisugárzó fájdalmakat, sokszor csillapíthatatlan köhögést, nyákos, gennyes, véres köpetürítést. Ezenkívül gyakoriak voltak a légzési nehézségek, fulladás, fekvési képtelenség, alvászavar, étvágytalanság, nagy fogyás, láz, a karok, lábak duzzanata, kifakadó, savós hólyagok felső végtagi megjelenése. Jellemző az egyre fokozódó lüktetés érzése, majd tapintása a bordák alatt, illetve a jugulumban. Később a bordák és a sternum ?eltűnése?, a bőr elvékonyodása, fokozatos elhalása. Előbb kisebb, majd nagyobb vérzések, a végzetes végkimenetelig. Ezek közül is bemutatnánk néhány érdekesebb közlést.

Markusovszky Lajos (1815?1893) (12. ábra), aki Balassa János és Semmelweis Ignác kortársa és barátja, a magyar közegészségügy megszervezője, az Orvosi Hetilap megalapítója volt ? 1861-ben "Ütőérdag, vagy álképlet" címmel írta meg eleinte differenciál diagnosztikai problémát jelentő esetét, egy javakorbeli férfiről, akinél szinte az egész aortára kiterjedő, hatalmas, aneurysmaticus tágulat állt fenn ? egészen a halálos kimenetelig (28).
Stiller Bertalan (1837?1922) (13. ábra), belgyógyász főorvos, egyetemi magántanár 1877-ben igen plasztikusan írja le egy 67 éves férfi beteg, bifurcatio felett ülő hasi aorta aneurysmájának diagnózisát, kórlefolyását és boncleletét. Mai szemmel döbbenetes a beteg utolsó hónapjaiban átélt szenvedése (29, 30).
Buday Kálmán (1863?1937) (14. ábra) kolozsvári, majd budapesti patológus professzor 1889-ben ismerteti 37 éves nőbetege septicus endocarditises embolusból keletkezett, jobb arteria iliaca communis mycoticus aneurysmájának halálos kimenetelű esetét és boncleletét (31, 32, 33).
Aczél Károly kórboncnok 1891-ben két férfi hirtelen halálát okozó dissecaló aorta aneurymájáról tudósít. Mindkettőnél a "függőér" legkezdetibb szakaszán az adventitiáig terjedő berepedés volt, mely miatt szív - tamponád következett be (34).
Fried Sámuel 1891-ben 39 éves férfi beteg esetét mutatja be, aki nyolc hónapja magasból leesve a hátát ütötte meg. Ezt követően gyakran volt véres vizelete, majd a hasában fokozatosan növekvő daganatot észleltek. Hat hónappal a baleset után exitált. Boncleletében a bal arteria renalison a vesehilus közelében ülő, emberfejnyi, megrepedt álaneurysmát találtak (35).

 

Genersich Antal (1842?1918) (15. ábra) kolozsvári patológus professzor, 1895-ben ismertette 45 éves férfi két éve észlelt, emberfejnyi, fordított körte alakú aorta ascendens aneurysmáját. A beteg pneumóniában halt meg. Érdekességként megemlítendő, hogy korábban Herczel Manó sebészeti osztályán, naponta több tucat gombostű beszúrásával kezelték, mivel Angliában ilyen módszerrel a tömlő bealvadását és gyógyulását érték el (36).
Jendrassik Ernő (1858?1921) (16. ábra) neves budapesti belgyógyász tanár, szintén 1895-ben, leírt egy mellkasi aneurysmás esetet, mint differenciál diagnosztikai problémát. A beteget két évig obszerválták. Eleinte a jobb karjába kisugárzó mellkasi fájdadalomról panaszkodott, majd később nem tudott bal oldalára feküdni. Nehézlégzései, szívdobogásai voltak, álmatlan lett. A növekvő fájdalmak mellett. a II?V. bordaközben lüktetést érzett és ez tapintható is volt. Kopogtatási lelete szokatlan, a szívtompulat balra tolódott (17. ábra). A sternum kezdett kidomborodni, szélei usurálódtak. A resistentia felett fúvó systoles zörej jelent meg. Egy radiális pulzusra két lüktetés volt a resistentiában. Nem lehetett biztosan eldönteni, hogy az aneurysma a szívből, vagy az aortából indult-e ki. Ez a resistentia a mellkason kívül csaknem gyermekfejnyire nőtt.
A beteg mellkasa besüppedt, háta meggörnyedt. Előbb a jobb karja, majd mindkét lába ?vízkóros? lett, kétoldali hydrothorax keletkezett. Fokozódó gyengeségben halt meg. A boncolásnál az aorta ascendens kezdeti szakaszán jókora zsákot találtak, amely négy cm-es nyílással közlekedett a függő - érrel (37).
Pertik Ottó (1852?1913) (18. ábra) budapesti patológus egyetemi tanár Jendrassik fenti esetéhez kapcsolódva, 1896-ban további öt aneurysmás esetet közölt, akiknél a tömlő a Valsalva tasak felett, az aorta ascendensen, illetve az arcus domborulatában helyezkedett el. Nagyságuk cseresznyényitől emberfej nagyságúig terjedt. Ez utóbbi a bőrön áttörve elvérzést okozott (38).
A fentieken kívül, korábbról, 1887-ből, egy 74 éves, szívtamponade-ban fél napon belül meghalt nőbeteg aorta ascendensről kiinduló dissecaló aneurysmájának boncleletét is bemutatta, ahol a repedés az egész aortán végig terjedt (39).

17.ábra. A beteg kopogtatási lelete

Korányi Sándor (1866?1944) (19. ábra), híres belgyógyász egyetemi tanár 1895-ben ismertette férfi betegének a bal sinus cavernosusban kialakult arterio-venosus aneurysmáját jellegzetes exophtalmus pulsanssal, nervus abducens és trigeminus hűdéssel. A betegnél Dollinger Gyula arteria carotis communis kettős lekötést és átvágást végzett, szerencsére minden neurológiai károsodás nélkül (40). A másik hasonló betegénél az aneurysma spontán betrombotizált, a beteg meggyógyult (41).
Székács Béla 1906-ban bemutatott esete egyik első, akinél rtg.-vizsgálat is történt. A felhasban elhelyezkedő, bujakóros eredetű, gyemekfejnyi, a hasfalon látható lüktetést okozó terime rtg.-átvilágításnál elmosódott árnyékként volt látható. (A terime mozgása miatt a fényképfelvétel sikertelen volt) (42).

19. ábra. Korányi Sándor (1866?1944)

Pólya Jenő 1905-ben, 19 éves lakatos, vasszilánk okozta, a bal alkar alsó harmadi, az arteria radialis vetületében ülő arterio-venosus álaneurysmáját az erek resectiojával együtt eltávolította (43).

A Réczey Klinikán dolgozó Demeczky Ödön 1906-ban, hat aneurysmás beteg sorsáról ír (44):

   1. Sérüléses carotis arterio-venosus álaneurysma. Előzetes leszorítások után arteria carotis communis és vena jugularis lekötés-átvágás. Exitus.

   2. Lövéses eredetű carotis álaneursysma. Műtét nélkül meghalt.

   3. Gyemekfejnyi, traumás eredetű subclavia álaneurysma. Obszerválás közben megrepedt. Halál.

   4. Gyermekfejnyi, szúrásos eredetű arteria brachiális álaneurysma. A kari ütőér lekötése. Második ülésben a zsák felhasítása, kiürítése, nyomókötés. Gyógyulás.

   5. Térdhajlati árokban ökölnyi aneurysma verum. Előzetes combartéria-leszorítások után ligatura. Gangraena, amputáció.

   6. Gyermekökölnyi, szúrásos eredetű fossa popli tea álaneursma. Mindkét lábszárba háromnaponként adott zselatininjekciókkal kezelték 41 napon át. Az elváltozás szilvanagyságúra redukálódott. Emissio és további ambuláns zselatininjekciók. A kezelés megkezdése utáni 154. napra az elváltozás eltűnt, teljes gyógyulás következett be.

Borszéki Károly (1876?1933) 1906-ban, 32 éves férfi betegének alig egy hónapja észlelt, minden előzmény nélkül keletkezett, diónyi, jobb lábháti aneurysmájáról számol be (45), amely gyorsan kisalma nagyságúra növekedett. Az arteria tibialis anterior és arteria dorsalis pedis átmenetében ülő terimét az ér kettős lekötése után eltávolították. Kiderült, hogy a mikroszkóposan ép érfalból álló aneurysma sacciforme kb. 2x3 mm-es nyílással közlekedett a teljesen ép artériával.

Időrendben idekívánkozik az Orvosi Hetilap 1905. évi érdekes szerkesztőségi eszmefuttatása az erek magyar neveiről (46). A legrégebbi orvosi könyvekben az artériákat "szökőereknek" nevezték. Bugát Pál (1793?1865) (20. ábra) pesti sebész tanár, a szabadságharc idején "Magyarország főorvosa" ? majd a császári önkény meghurcolja ? honosította meg az "ütőér" nevet. Ezt a szerkesztők nyelvtanilag nem tartották helyesnek, mert az ütni ige egyszeri, vagy többszöri, de semmiképpen sem állandó lüktetésre utal. Ebből a szempontból szerintük helyesebb a "verőér" elnevezés, hiszen a szívverés is állandó.
Állítólag Mihálkovics Gézától (1884?1899) (21. ábra), aki pesti anatómus professzor és akadémikus volt, származik a "vivőér" kifejezés. Ezt viszont túl általánosnak vélték, hiszen az artériák is viszik a vért. Szerintük a legjobb elnevezés a vénákra a "gyűjtőér". E szót Pekár Mihály (1871?1942) (22. ábra) alkotta meg. Ő később pécsi fiziológus tanár, s az egyetemi könyvtár megalapítója lett. Az ereket semmiképpen ne nevezzük latin és német mintára edényeknek, vagy véredényeknek, mivel létezik erre jó magyar kifejezés az ér, vérér, nyirokér, stb.

23. ábra. Fáykiss Ferenc (1897?1945)

Fáykiss Ferenc (1897?1945) (23. ábra) 1907-ben megjelent háromrészes közleményében (47) részletesen, tudományos igényességgel összefoglalta az érvarrattal kapcsolatos világirodalmi előzményeket, majd leírta saját sikeres tapasztalatait kutyák carotisán végzett kísérletes érvarratokról. 1911-ben ismertette ugyancsak kutyákon végzett, autoplasticus és homoioplasticus érpótlással kapcsolatos eredményeit (48). Munkáiban közöltek, még a mai olvasónak is minden tekintetben hasznos információkat tartalmaznak. Ezzel megalapozta a magyar kísérletes sebészetet, és a kísérletes érsebészetet is. Bár munkássága saját korában jól ismert, sőt nemzetközileg is elismert volt, később teljesen feledésbe merült. Csak Csillag István 1963-ban megjelent munkája óta lett újra ismert (49). Értékes munkásságáról két korábbi közlésünkben mi is megemlékeztünk (14, 50).
Borszéki Károly 1914-ben megjelent tanulmányában olvasható, hogy Fáykiss 1907-ig 63 emberi ütőérvarratot is végzett, s ezek közül tizenegy körkörös egyesítés volt (51). Ezek szerint egyike volt azoknak a magyar érsebészeknek, akik legkorábban végeztek jelentős számú emberi ütőeres varratot. (Ezt a korbeli érsebészeti tevékenység ismeretében nagyon is meglepő állítást a nagyszámú emberi érvarratról, más irodalmi forrásból nem tudtuk megerősíteni.)
Lobstein Leó 1908-ban Schiller nevű kollégájával közösen végzett kísérletes érvarratokat (52). A Carrel technikát alkalmazták. Az érleszorítást lazán felhelyezett gumírozott Kocher eszközzel végezték. A varratokat finom béltűvel és a legfinomabb selyemfonallal készítették, átöltő varratokat alkalmaztak. Fáykiss ugyanilyen korábbi megállapításával összhangban nem helyeselték az érfalat csak részlegesen felöltő varratokat. Az átvágott, esetleg resecált érvégeken két U-irányöltést helyeztek be. A csomó az adventitiára esett. Az irányöltéseket Pence-be fogták, az érvégeket közelítették. Az ércsonkokat átöltő szűcsvarratokkal egyesítették. A sikert előmozdító tényezők közül ugyancsak Fáykissel összhangban az asepsist tartották igen fontosnak. Abban is vele megegyező álláspontra jutottak, hogy az érvarrat jobb, mint a behúzásos módszer.

Hüttl Hümér (1868?1940) (24. ábra) egyetemi tanár, az első gyomorvarrógép, egyben a világon az első sebészi varrógép megalkotója, 1908-ban késszúrásból eredő subtotális artéria és véna femoralis communis sebzés ellátásáról számolt be, amelyet irányöltések behelyezése után körkörös, egyszerű tovafutó varrattal zárt (53).
Ugyancsak Borszéki fent említett tanulmánya szerint hazánkban Hüttl végezte az első sikeres érvarratot artéria és véna cruralis (femoralis) sérülése miatt. (Időpont- és forrásmegjelölés nélkül.) Valószínűleg az általunk fentebb leírt esetről volt szó. Abban az időben a cruralis és a femoralis artéria kifejezést synonimaként használták.
Boros Jenő ugyanebben az évben kis almányi arteria poplitea aneurysmát operált sikeresen, subtotalis kiirtással és a zsák maradékából a lument helyreállító varratokkal (54). Lehet, hogy ő volt az első, aki Magyarországon alkalmazta az ún. Matas III. műtétet.
Makara Lajos, (1862?1915) (25. ábra) neves kolozsvári sebész tanár 1909-ben két popliteális aneurysmáról ír. Az egyiknél a zsákon belül elvarrta az ütőér csonkjait. A másik, pisztolylövéses eredetű arterio-venosus zsáknál az artérián endoaneurysmorrhaphia obliterativat, a vénán oldalvarratot végzett, tovafutó öltéssel. Mindkét végtag megmaradt (55). Ugyanő 1910-ben vasvillaszúrás okozta egy hónapos vénás álaneurysmát gyógyított meg oldalvarrattal a térdalji árokban (56).
Herczel Manó (1862?1818) (26. ábra), a hazai hasi sebészet, s benne az appendectomia úttörője, 1910-ben, kéthetes szúrásos, combartéria álaneurysmát operált, csomós oldalvarratokkal (57).

27. ábra. Bakay Lajos (1880-1959)

Ebben az évben Gergő Imre kutyákon végzett, kísérletes verőeres varratok és anastomosisok mellett emberi arteria radialist rekonstruált érvarrattal (58). Valószínűleg ez volt az első sikeres hazai éregyesítés emberi kis artérián.
Bakay Lajos (1880?1959) (27. ábra), nagyhírű pozsonyi, pécsi, majd pesti sebész professzor, 1911-ben két sikeres esetet ír le. Mindkét műtét fertőzött környezetben történt. Az egyik fiatal leányon végzett fistulázó tuberkulotikus nyaki nyirokcsomók kiirtása során történt iatrogén carotis sérülés oldalvarrata volt. A másik, 11 éves fiúnál, elhanyagolt, suppurált környezetben ülő, Flóbert puskalövésből eredő, defectusos arteria brachialis sérülés volt, amelyet körkörös varrattal egyesített sikeresen (59).
Szintén 1911-ből való írása szerint Gellért Elemér az arteria femorálist ért Flóbert pisztolylövés után keletkezett, egy hónapos álaneurysmát oldott meg oldalvarratokkal (61).
Koleszár László (1888?1965), kolozsvári sebész magántanár 1913-ban írta le 48 éves, syphilises férfinél két éve észlelt, a mellkasfalat áttörő, az utóbbi időben rohamosan növekvő, később extrém méretű, valószínűleg az arteria anonymából kiinduló aneurysma verumot (28. ábra). Rtg.-vizsgálat nem volt. A beteg további sorsáról nem tudósított (62).

28. ábra. A mellkasfalat elődomborító aneurysma

Jelen cikkünknek több mondanivalója is van. Mindenek előtt az, hogy az érbetegségek hazai ismerete és kezelésének múltja sokkal értékesebb és bőségesebb, mint azt az eddigi adatok alapján gondoltuk. Többnyire azok a kollégák foglalkoztak ezzel a szakterülettel, akik az orvostudomány hazai fejlődésében más tekintetben is részt vettek. Nagy értéket jelentenek azok a csaknem elfeledett közlemények, amelyek eseteket, szerzőket és módszereket tették maradandóvá.
Kiemelendő továbbá az, hogy az eddig rendszeresen idézett adatok tévesek voltak, ugyanis az első, egyértelműen dokumentált érvarratot hazánkban 1897-ben Csikos Sándor készítette, 14 évvel korábban, mint az a hazai szakirodalomban olvasható (18). Kevésbé dokumentált és hiteles, de áttételes információkból tudjuk, hogy már 1882-ben Kovács József is készített érvarratot, tehát a több cikkben, könyvben és érsebészeti tankönyvben is szereplő 1911-es évszám semmiképpen sem felel meg a valóságnak (60), jóllehet korábbi munkánkban ezt mi is így írtuk meg (14). Itt közölt újabb vizsgálataink szerint, büszkék lehetünk arra, hogy 1911 előtt nemcsak egy-egy, hanem már több magyar sebész végzett sikeres emberi érvarratot, illetve készített anastomosist. Tehát nemcsak egy, hanem több ? eddig ilyen vonatkozásban nem is említett hazai sebész kiválóságunk dolgozott ilyen magas színvonalon ? járult hozzá az ér - sebészet magyarországi kifejlesztéséhez, és azt sokak okulására, számos cikkben közreadta.
További fontos mondanivaló, az artériás aneurysmasebészet értékének megvilágítása - az itt idézett korábbi munkák, bemutatva a betegek szenvedéseit, és a korszerű aneurysma sebészetig elvezető, számos nehézséggel küzdő folyamat kezdetét, szemléletesebbé teszik jelen teljesítményeink értékét.
Az erek elnevezéséről folytatott korabeli vita idézése, csak színesíti a történetet.

Vége az első résznek.

Irodalom

1. Csillag I., Jellinek H.: Ismeretlen XVI. századbeli magyar nyelvű sebészeti nyomtatvány. Orv. Hetil. 1963; 104: 1618?1621.
   
   
2. Csillag I.: 220 éves az első magyar nyelvű sebészeti tankönyv. Orv. Hetil. 1962; 103: 1083?1085.
   
   
3. Csillag I.: 1849-ben jelent meg az első magyar honvéd sebészorvosi könyv. Orv. Hetil. 1963; 104: 1619?1621.
   
   
4. Vittner A.: Aneurysma. Dissertatio inaug. med.-chirurg. Budae, 1837. Magyarország Orvosi Bibliográphiája (1472?1899) 115. old.
   
   
5. Balassa J.: Einiges über Aneurysmen. Zeitschrift der kais. königl. Gesellshaft der Aerzte zu Wien. 1851; 8: 16?121.
   
   
6. Balassa J.: Erfolgreiche Elektrofulguration eines Pseudoaneursysmas. Wiener medizinische Wochenschrift. 1853; 3: 1?11.
   
   
7. Balassa J.: Az aneuryama digitalis compressioja. Orv. Hetil. 1864; 8: 718?720.
   
   
8. Bartos G., Bihari I., Markovics G.: Kik rakták le a magyarországi ütőeres sebészet alapjait? Érbetegségek. 2009; 99: 107.
   
   
9. Horváth Gy.: Ütértágulat a jobb oldali kézen, annak felmetszése, a karütőér lekötése, gyógyulás. Orv. Hetil. 1863; 7: 774?777.
   
   
10. Káczánder Á.: Czombütőértágulat, újjali nyomás, gyógyulás. Orv. Hetil. 1864; 8: 525?526.
    
    
11. Kovács J.: Sérülési karütértágulat (aneurysma traumat. arteriae brachialis) Orv. Hetil. 1869; 13: 613?617.
    
    
12. Kovács J.: Sérülési karütértágulat (aneurysma traumat. arteriae brachialis) (vége) Orv. Hetil. 1869; 13: 629?634.
    
    
13. Hankó V.: Kovács József sebésztanár. Orv. Hetil. 1972; 113: 1299?1301.
    
    
14. Bartos G., Bihari I., Markovics G.: Az érvarrat hazai története. Érbetegségek. 2010; 17: 41?49.
    
    
15. Antal Gy.: Erőszaki ütérdag. Orv. Hetil. 1880; 24: 1017.
    
    
16. Brandt J.: Arteria temporalis profuna aneurysma.Orv. Hetil. 1891; 35: 97.
    
    
17. Szekeres J.: Aneurysmák. Orvosok és Természetvizsgálók XXXII. Vándorgyűlés. Budapest. 1905. 146?149. old.
    
    
18. Csikos S.: A vena-sebek bevarrásáról mint a vérzés csillapításának egy ritkábban használt módjáról. Orv. Hetil. 1897; 41: 591?592.
    
    
19. Bartha G.: Aneurysma art. popliteae sin. Czombütőéralákötés. Lábszárüszkösödés. Csonkítás. Gyógyulás. Orv. Hetil. 1897; 41: 193?194.
    
    
20. Dollinger Gy.: Az arteria iliaca aneurysmájának kiirtása. Orv. Hetil. 1897; 41: 559.
    
    
21. Dollinger Gy.: A megrepedt térdalji aneurysma kiirtása a végtag megtartásával. II. Aneurysma arterio-venosum a czombon, kiirtás, gyógyulás. Orv. Hetl. 1899; 43: 48.
    
    
22. Dollinger Gy.: A carotis communis aneurysmájának kiirtása. Orv. Hetil. 1901; 45: 310.
    
    
23. Lévai J.: Az arteria politea nagyfokú aneurysmájának operált esete. Orv. Hetil. 1898; 42: 158.
    
    
24. Chudovszky M.: Aneurysma ritkább esete. Orv. Hetil. 1998; 42: 744?745.
    
    
25. Chudovszky M.: A nyelv vivőeres daganatának esete. Orv. Hetil. 1900; 44: 799?800.
    
    
26. Boros J.: Az arteria iliaca externa lekötése szúrt seb miatt. Orv. Hetil. 1900; 44: 188.
    
    
27. Zirkelbach A.: Milyen értékkel bír a gelatina-injekció az aneurysmák gyógykezelésénél? Orv. Hetil. 1901; 45: 162?163.
    
    
28. Markusovszky Lajos: Ütérdag vagy álképlet? Orv. Hetil. 1861; 5: 542?543.
    
    
29. Stiller B.: A hasi függőér dagjáról. Orv. Hetil. 1877; 21: 67?70.
    
    
30. Stiller B.: A hasi függőér dagjáról. (vége) Orv. Hetil. 1877; 21: 85?91.
    
    
31. Buday K.: Septicus embolus által okozott ütőértágulat egy esetéről. Orv. Hetil. 1889; 33: 91?94.
    
    
32. Buday K.: Septicus embolus által okozott ütőértágulat egy esetéről. (folyt.) Orv. Hetil. 1889; 33: 105?106.
    
    
33. Buday K.: Septicus embolus által okozott ütőértágulat egy esetéről. (vége) Orv. Hetil. 1889; 33: 117?119.
    
    
34. Aczél K.: Aneurysma dissecans aortae. Orv Hetil. 1891; 35: 109?110.
    
    
35. Fried S.: Arteria realis aneurysma bonckészítménye. Orv. Hetil. 1891; 32: 145.
    
    
36. Genersich A.: Aneurysma aortae ascendentis. Orv. Hetil. 1897; 41: 6?7.
    
    
37. Jendrassik E.: Mellkasi aneurysma szokatlan esete. Orv. Hetil. 1895; 39: 169?171.
    
    
38. Pertik O.: Aneurysma esetek. Orv. Hetil. 1896; 40: 578
    
    
39. Pertik O.:Aneurysma dissecans Orv. Hetil. 1887; 31: 1444.
    
    
40. Korányi S.: A carotis communis lekötése a sinus cavernosus arteriovenosus aneurysmájánál. Orv. Heti. 1895; 39: 212.
    
    
41. Korányi S.: Sinus cavernosus arteriovenosus aneurysmájának spontán gyógyult esete. Orv. Heti. 1895; 39: 212.
    
    
42. Székács B.: Hasűri aneurysma esete: Orv Heti. 1906; 50: 317.
    
    
43. Pólya J.: Aneurysma arterio-venosum traumaticum. Orv. Hetil. 1905; 49: 226.
    
    
44. Demeczky Ö.: Aneurysma traumaticum. Orv. Hetil. 1906; 50: Tudományos melléklet. 4?6.
    
    
45. Borszéki K.: Aneurysma dorsalis pedis operált esete. Orv. Hetil. 1906; 50: 1093.
    
    
46. Orv. Hetil. Szerkesztőség: Az erek magyar neveiről. Orv. Hetil. 1905; 49: 747?748.
    
    
47. Fáykiss F.: Az ütőerek varratai. Budapesti Orvosi Ujság 1907; 5: 567?574., 587?592., 603?611.
    
    
48. Fáykiss F.: Véredény-átültetések. Budapesti Orvosi Ujság. 1911; 9: 219?225.
    
    
49. Csillag I.: Az első magyar érsebész. Fáykiss Ferenc. Orv. Hetil. 1963; 104: 464?465.
    
    
50. Bartos G., Bihari I., Markovics G.: A magyarországi allogen és xenogen értranszplantációs kutatások története. Érbetegségek. 2011; 18: 21?27.
    
    
51. Borszéki K.: A véredények sebészete. Orvosi Közlemények 1914; 4: 395?432.
    
    
52. Lobstein L.: Hozzászólás. Magyar Sebésztársaság Munkálatai. 1908. 500. old.
    
    
53. Hüttl H.: Czombarteria és véna sebeinek varrata. Magyar Sebésztársaság Munkálatai. 1908. 498. old.
    
    
54. Boros J.: Hozzászólás. Magyar Sebésztársaság Munkálatai. 1908. 501. old
    
    
55. Makara L.: Esetismertetések. Értesítő az Erdélyi- Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályából. 1909; 31: 175?177.
    
    
56. Makara L.: Esetismertetés. Értesítő az Erdélyi- Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályából. 1910; 32: 66?68.
    
    
57. Herczel M.: Aneurysma spurium műtéte az art. femoralis varratával. Kórházi Orvos-Társulat 1909. és 1910-iki Évkönyve. 1911. 66. old.
    
    
58. Gergő I.: Az érvarratok és érátültetés technikája. Magyar Sebésztársaság Munkálatai. 1910; 1: 118?119.
    
    
59. Bakay L: Az érvarratról és érátültetésről. Orv. Hetil. 1911; 54: 703?708.
    
    
60. Acsády Gy., Nemes A.: Az érsebészet tankönyve. Medicina Bp. 2001.
    
    
61. Gellért E.. A czomb ütőerének lövési sérülés miatt végzett körkörös resectiójának és varratának gyógyult esete. Sebészet (a B.O. U. 20. számának melléklete) 1911. 15. old.
    
    
62. Koleszár R.: Aneurysma permagnum egy esete. Értesítő az Erdélyi-Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályából. 1913.; 35: 244?245.

BARTOS GÁBOR, MARTOS VERONIKA, BIHARI IMRE, MARKOVICS GABRIELLA

---

Érbetegségek: 2017/4. 77-86. oldal