Amikor a varicositás műtéti kezelésének említésekor a betegek elkeseredett arcát látjuk, akkor a kollégák szívesen vigasztalják őket azzal, hogy - "van kérem egy újabb megoldás is..., az injekciós kezelés". Valóban olyan új lenne ez a módszer? Egyáltalán nem, sőt, amint a továbbiakban látható lesz, nyugodtan állíthatjuk, hogy legalább olyan régi, mint a műtét; pusztán arról van szó, hogy hazánkban egy kis törést szenvedett a scleroterápia karrierje, amikor szerettük volna ezt a kezelési módot teljesen elfelejteni.
Érbetegségek: 1995/3. 28-31. oldal
Amikor a varicositás műtéti kezelésének említésekor a betegek elkeseredett arcát látjuk, akkor a kollégák szívesen vigasztalják őket azzal, hogy - "van kérem egy újabb megoldás is..., az injekciós kezelés". Valóban olyan új lenne ez a módszer? Egyáltalán nem, sőt, amint a továbbiakban látható lesz, nyugodtan állíthatjuk, hogy legalább olyan régi, mint a műtét; pusztán arról van szó, hogy hazánkban egy kis törést szenvedett a scleroterápia karrierje, amikor szerettük volna ezt a kezelési módot teljesen elfelejteni.
Természetesen ez a módszer is az ókori görögök találmánya, mint annyi minden, amit még ma is használunk. Hippokratész gyűjteményes munkájából tudjuk, hogy ő - illetve ők, hiszen a történetírás hét Hippokratészt említ - tűszúrással kezelték a visszértágulatokat. Ez volt akkortájt és még hosszú időn keresztül a legbékésebb módszer a visszerek eltüntetésére. Annak idején a mai értelemben vett műtét szóba sem jött, hiszen a műtéti sebek elgennyed- tek és életveszélyes szepszissel fenyegették a beteget. A felületes tűszúrás is nyilván elgennyedt, de ha ügyesen alkalmazták, csak a bőr és az alatta közvetlenül elhelyezkedő varix hegesedé-sét idézte elő. Lehet, hogy egy ilyen sikeres visszérkezelés jutalma - "paraszolvenciája" - volt az a relief is, amelyet egy athéni Asklepeionban találtak (1. ábra).
A varicositás gyógykezelését megköszönő fogadalmi relief az athéni Asklepeionból.
Az ér sclerotizálásának másik módszere az volt, hogy csípő vagy szorító prést helyeztek a bőrre - az alatt fekvő varixot is megfogva -, amely által a bőr és az alatta lévő ér is gyulladásba jött, az ér bealvadását, majd elhegesedését idézve elő.
A mai értelemben vett scleroterápia az injekciós fecskendő megalkotásával vált lehetővé. A fecskendőt magát már az ókorban is használták sipolyok öblítésére vagy genny leszívására. Ezután időnként elfelejtették, majd többször újra fölfedezték, de szinte mindig használták. Vénába adott injekcióról az első ismert közlés a XVII. századból származik. A fecskendő hegyét az előzőleg felnyitott véna lumenébe illesztették (2. ábra), így adták be a gyógyszert, injekciót vagy az akkor divatos bárányvért. Az első, fecskendővel végzett scleroterápiás próbálkozás 1813-ban történt - Monteggio érösszehúzó anyagokat (alkohol, tannin, ólom-ecet) injiciált a véna lumenébe.
2. ábra.
Intravénás befecskendezés a XVII. században.
Az injekciós fecskendő használatában a következő nagy előrelépés az átjárható, cserélhető tűvel fölszerelt fecskendő elkészítése volt (3. ábra).
3. ábra.
Pravaz-fecskendők.
Ez egy lyoni sebész, Charles-Gabriel Pravaz (4. ábra) nevéhez fűződik, aki 1813-ban alkalmazta az első fecskendőt, amellyel a szövetek közé, bárhová be lehetett adni a gyógyszert. Hazánkba az első Pravaz-fecskendőt Balassa János hozta be Párizsból. Maga Pravaz is végzett scleroterápiás kísérleteket. Először lovak carotisába injiciált vaskloridot, később ugyanezt a módszert artéria aneurysma thrombotizálására használta (1851). Varix sclerotizálással Leroy d'Etiol próbálkozott, alkoholt injiciálva a véna lumenébe (1844).
A számos kipróbált kémiai anyag több-kevesebb hatást váltott ki, de az egyértelműen hatásos szer megtalálása még váratott magára. A luesz kezelésére szublimátot használtak, amelynek erős sclerotizáló hatását Paul Linser (5. ábra) észlelte, és ezért ezt a gyógyszert varix kezelésre is használta (1911). A kezelések mellékhatásait (fájdalom, paravénás adáskor necrosis, higanymérgezés, enteritis, nephritis) látva, a tömény konyhasó oldatra tért át. Ezzel kapcsolatos eredményeit 1925-ben közölte. Módszerét Elischer Ernő (1888-1944) is átvette, és tapasztalatairól szintén 1925-ben az Orvosi Hetilapban számolt be.
4. ábra. |
5. ábra. |
Az igazi áttörő változást a Jean Sicard (6. ábra) által 1922-ben bevezetett nátriumszalicilát jelentette. Ez a gyógyszer kevesebb mellékhatást váltott ki, mint az említettek, és fájdalommentes volt a beadása. Ennek alapján indulhatott a scleroterápia világhódító útjára, és ezért nevezik Sicardot a "scleroterápia atyjának". Felfedezése nem volt véletlen, hiszen más, az injekciós technikához kapcsolódó felismerése is volt. Idegfájdalmak esetén alkoholt fecskendezett be az idegekbe - például ischiásban -, így szüntette a fájdalmat. Másik felfedezése az abban az időben divatos jódkezeléssel kapcsolatos. Mindenféle bajokat kezeltek jóddal, akkoriban járta az a mondás: "ha nem tudod, mi a baja a betegnek, akkor adjál neki jódkálit". Injekciós kezelésre készítették a napraforgóolajat és jódot tartalpazó Lipiodolt. Sicard vette észre, hogy intramuscularis beadását követően a röntgenvizsgálat kontrasztnyomot mutat.
Ezután a szervezetbe szinte mindenhova beadták ezt a gyógyszert, kísérleteztek a különböző kontrasztos vizsgálatokkal. E témakörben legfőbb érdeme a myelográfia kidolgozása.
A scleroterápia alapjait Linser és Sicard tehát lerakták, a módszer további finomítása a követőkre várt. Sicard tanítványa, Raymond Tournay (7. ábra) dolgozta ki az intravaricosus coagulurri eltávolításának tecnikáját. Az Egyesült Államokban dolgozó E. J. Orbach az "air block" módszert közölte.
6. ábra. |
7. ábra. |
A tudomány és technika haladásával további újabb és újabb gyógyszerekjelentek meg, és ezzel eljutottunk a ma használt sclerotizáló szerekhez és technikákhoz. Hosszú időn keresztül a kémiai nevén nátrium tetradecyl szulfát, gyári nevén Sotradecol (Franciaországban Trombovar, Angliában S.T.D) volt és maradt máig is az alapvető gyógyszer. Hasonlóan jó, erős hatású szer a jódtartalmú Variglobin vagy Varigloban. Az említettekkel érte el sikereit a II. világháborút követő időszakban Karl Sigg (8. ábra) Svájcban, akinek módszere elterjedt hazánkban is. Ennek az időszaknak hasonló kaliberű szaktekintélye Írországban George Fegan (9. ábra).
8. ábra. |
9. ábra. |
Legfőbb érdeme, hogy szövettani vizsgálatok alapján megállapította a scleroterápia kapcsán alkalmazott kompressziós kezelés optimális időtartamát. A 60-as évektől kezdve terjedt el egy még újabb gyógyszer, kémiai nevén polyetoxy-dodekán, gyári nevén Aethoxysklerol, amely ugyan gyengébb hatású, mégis elődeinél népszerűbbé vált, nyilván kevesebb mellékhatása miatt.
A scleroterápia pályafutása hazánkban másképpen alakult, mint az említett országokban. Ennek oka az, hogy az ötvenes években a speciális sclerotizáló gyógyszerek sem és a speciális ismeretek és tapasztalatok sem tudtak bejutni a vasfüggönyön. A nem megfelelő gyógyszerek és technikák következménye lehetett mélyvénás thrombosisok előfordulása. Ebből adódott az a hivatalos álláspont, amely nem tett különbséget a módszert helyesen, megfelelő gyógyszerrel, szakismerettel és technikával alkalmazók és a kontárok között, hanem hatalmi szóval ellenezte az injekciós visszérkezelést. Voltak néhányan, akik a hivatalos álláspont ellenére, a külföldi jó eredményeket ismerve vállalkoztak a scleroterápia alkalmazására. Ennek a korszaknak volt zászlóvivője Bodoky György főorvos, aki személyesen Siggtől tanulta az eljárást 1947-ben, és eredeti gyógyszerekhez tudott hozzájutni. Munkája, tapasztalatai nem kerültek közlésre, ezért csak a 80-as években sikerült elfogadtatni azt a tényt, hogy ez a módszer itt a Kárpát-medencében éppoly jó eredménnyel alkalmazható, mint a világ bármely más részén.
Irodalom
- Bihari I.: Az alsó végtagi varicositás kezelése scleroterápiával és műtéttel. Kandidátusi értekezés. 1987. 19-21.
- Bihari I.; Elődeink a vénák betegségeiről. Orv. Hetil., 133: 3210-13. (1992).
- Bischof, J., Grosstnann, K., Scholz, A.: Phlebologie. Medikon Verlag és Gustav Fischer Verlag, 1990.
- Doby, T.: Development of Angiography. Publishing sciences Group, Inc. 1976. 54-58.
- Elischer E.: A visszértágulatok befecskendezéssel való gyógyításáról. Orv. Hetil., 66: 560-3. (1925).
- Hohlbaum, G. S.: Krampfaderverödung im 17. Jahrhudert? Phlebol. u. Proktol., 14: 2-6. (1985).
- Vas Gy.: Az alsó végtag vénás betegségei. Medicina, Budapest, 1963.
- Vas Gy., Hídvégi J.: Balassa érsebészeti munkásságáról. Orv. Hetil., 124: 709. (1983).
Dr. Bihari Imre
Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem
Szív- és Érsebészeti Klinika
1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35.
Érbetegségek: 1995/3. 28-31. oldal