Az ötvenes évek második felétől intenzív kutató munka kezdődött a szocialista országokban, így Magyarországon is érprotézisek előállítására. A cikk a pécsi munkacsoport tevékenységét ismerteti, kitér a hazai gyártású protézisek értékelésére is. Ezek a kísérletek a hetvenes évek közepéig folytak, amíg a legmodernebb amerikai protézisek beszerezhetőkké váltak.

Érbetegségek: 2003/3. 73-82. oldal

KULCSSZAVAK

történet, érprotézis, kutatás

Az érprotetika megszületése és jelentősége

A mai értelemben vett érsebészet önálló szakággá válása és gyors fejlődése az ötvenes évek második felében indult meg, elsősorban az Egyesült Államokban.
Ehhez többek között nagy mértékben hozzájárult az érprotetika felfedezése, olyannyira, hogy ahol nem volt érprotézis, ott nehezen tudott kibontakozni az érsebészet.
A koncepció megszületése Voorhees nevéhez fűződik 1952-ból (35). Az első klinikai műtétet Blakemore végezte 1954-ben (20). Magyarországon az első közlés amerikai grafttal végzett műér beültetésről Temesváritól származik 1959-ból (33).

Érprotetika a szocialista országokban

Az ötvenes évek második felétől az akkori szocialista országokban is intenzív kutatás kezdődött hazai érpótlók előállítására, többek között azért, mert a nyugati graftok tömeges importja nem volt lehetséges.
Csehszlovákiában, Brnoban Jiri Podlaha konstruált két különböző kötött poliészter protézist a késő ötvenes években (19, 28). Ezeket klinikailag alkalmazták. Ő végezte egyébként az első érprotézis-beültetéseket Csehszlovákiában. Brnoban alakult ki a csehszlovák protézisgyártás. Többek között a hazai érpótlónak köszönhető, hogy a csehszlovák érsebészet a többi hasonló országhoz képest korábban és gyorsabban indult fejlődésnek.
Az NDK-ban az ötvenes évek végén az erfurti Kurt-Paschold dolgozott ki kötött poliészter (Grisuten) érpótlót (2b). Ezt a graftot iparilag is gyártották. Egyes keletnémet érsebészek azonban tartózkodó álláspontot foglaltak el vele kapcsolatban az erős fali vérzés miatt.

A Szovjetunió-beli kollégáktól sokáig el voltunk vágva. Csak szórványos közlésekből (23, 27) értesültünk, hogy foglalkoznak a témával. A szerző 1960-ban került személyes kapcsolatba a moszkvai Kolesznyikov Klinikán dolgozó Olga Anna Dobrovával. Ő akkoriban poliészterből (Lavszan) háromféle kötött, fonatolt, szövött kísérletes érprotézist dolgozott ki (21). (Ezek közül a szövött végül is a pécsi érprotézis alapján készült.)
Kinából 1959-tót kezdve vannak közlések. Sajátos módon ezeket a graf tokat selyemből készítették. Ts'ui Chih-yi és munkatársai 1962-ben nemcsak kísérletes, de már klinikai eredményekről is beszámolnak (34).
Lehetséges, hogy ez a felsorolás nem teljes, bár valószínűleg tartalmazza a legfontosabb adatokat. Az 1962. évi Lipcsei Nemzetközi Érsebészeti Symposiumon ugyanis, amelyet a szocialista országok protézis-kutatásainak összehangolására rendeztek, lényeges új ismeret nem merült fel.

Érprotetikai kísérletek Magyarországon

Magyarországon 1955-től kezdve végeztek kísérletes érprotetikai vizsgálatokat. Ezek 1958 után már a magyar érprotézis kifejlesztésére irányultak. Négy team dolgozott a témán: l. DOTE Sebészeti Anatómiai és Műtéttani Intézet, 2. SOTE II. sz. Kórbonctani Intézet, 3. SOTE IV. sz. Sebészeti Klinika, 4. POTE Sebészeti Anatómiai és Műtéttani Intézet.
E helyen csak a POTE Sebészeti Anatómiai és Műtéttani Intézetben végzett munka kerül leírásra. Az intézet igazgatója abban az időben Prof. dr. Karlinger Gy. Tihamér volt.

A pécsi kísérletek

Az első tájékozódó kísérleteket Szőllőssy kezdte 1957-ben. Akkor még nem dőlt el az érpótlási eljárások közötti versengés. Az autoplasztikus véna graft helye már világos volt, de hogy a néhány éve felfedezett érprotézis lesz majd a nyertes, azt akkor még nem lehetett tudni. Indokolt volt tehát alternatív eljárások kutatása mind elméleti, mind gyakorlati értelemben.
Autoplasztikus és auto-alloplasztikus érpótlások. Szőllőssy először peritóneum bélésű hasizomból varrt csöveket ültetett kutyák hasi aortájába 184 napig terjedő megfigyelési idővel. A transplantátum kötőszövetesen átépült. Makroszkóposan az artériafalhoz hasonló képződmény jött létre, amelynek mikroszkópos képe szintén az artériafal szerkezetéhez hasonló hármas rétegződést mutatott (1. ábra). A regenerátum szilárdsága azonban nem volt megfelelő. Korai ruptúrák és késői aneurysmaszerű kitágulások fordultak elő (31).

1. ábra.
Fent: egyéves hasfali autograft "érfalának" hármas rétegződésű szövettani képe. Lent: pericardium bélésű hálócső.

Így jutott el az auto-alloplasztikus graft gondolatához. Következőkben peritóneum-hasizom, illetve pericardium bélésű laza nylon hálócsöveket ültetett be kutyák hasi és mellkasi aortájába (1. ábra). A három évig tartó megfigyelések során morfobiológiai értelemben igen jó minőségű regenerátumot talált, amelynek mechanikai szilárdsága is megfelelő volt (32).
Érprotetikai kísérletek. E kísérleti eredmények, továbbá az érprotetikában elért egyre biztatóbb eredményekről szóló irodalmi adatok alapján a szerző figyelme a műanyag érprotézis felé fordult. Ezekben az években az érprotetika fellendülő korszakát élte. Jól jellemzik ezt a szinte korlátlan optimizmust Creech szavai 1959-bó1: "A man is as old, as his new arteries."
Gyakorlati szempontból is időszerűnek látszott a kérdés vizsgálata, hiszen szórványosan már voltak hazai érprotézis beültetések. Ugyanakkor, hasonlóan a többi keleti országhoz, az érsebészet fejlődéséhez szükséges protézis ellátottság nem volt biztosított.
A szerző és munkatársai 1957-ben elkezdett tájékozódó vizsgálatok után 1958-ban indították el a magyar érprotézis előállítására irányuló munkájukat. A csoport tagj ai voltak még Karmos Viktor, a budapesti Habselyem és Kötöttárugyár főmérnöke, valamint az intézetből Szőllőssy László és Tórök Béla (2. ábra).

2. ábra
A pécsi munkacsoport. Fent balra: Szőllőssy László, jobbra: Karmos Viktor. Lent balra: Török Béla, jobbra: Bartos Gábor.

3. ábra
Külföldi érpótlók. Fent: UNILAB graft, középen: coil spring graft, lent: DeBakey graft.

Élőkísérletek. Élőkísérleteik során nylon és perlon fonalból Kapitány Jánosné munkatársuk jóvoltából házilag horgolt graftokat állítottak elő (4. ábra). Akkor ugyanis még semmilyen külföldi graft nem állt rendelkezésükre tanulmányozás céljából. Hasi és mellkasi aortapótlásokat végeztek kutyákon egy éves megfigyelési idővel. Az eredmények megfeleltek az irodalomban leírtaknak (4).
Ezután a közben beszerzett kilenc féle külföldi érpótlót vizsgálták meg. Köztük volt a DeBakey-féle kötött dacron, az Edwards-féle szövött teflon és az első gyűrűs protézis, a Catchpole féle "coll spring graft" (3. ábra), továbbá a korábban említett csehszlovák, német és szovjet protézisek (4, 9, 10, 11).
Tapasztalataik alapján ugyancsak kilenc féle saját szövött és kötött protézist állítottak elő (4. ábra).

4. ábra.
Saját kísérleti graftok. Jobbra: kézzel horgolt graft, balra: saját gyári kísérleti prototípusok.

A megfelelő alapanyag kiválasztása. Keresték a megfelelő alapanyagot az akkor Magyarországon rendelkezésre álló választékból (l, 2, 4, 9, 11).
Végül az angol ICI konszern terylen nevű poliészter fonalát választották, amely kémiailag az amerikai dacionnal (poli-etilén-glikol-tereftalát) azonos.
A megfelelő textilszerkezet kiválasztása. Keresték a megfelelő textilszerkezetet is. Néhány példa: horgolt, fonatott, kötött, szövött struktúra (5. ábra). Végül a közepes sűrűségű szőtt fabrikációt választották. (5. ábra.)
Porozitási vizsgálatok. A hézag nagyság, a porozitás helyes beállítását fontos kérdésnek tekintették. Saját elgondolásuk alapján vérporozatás méréseket végeztek heparinozott kutyavérrel (6. ábra). A vizsgálatok részleteit itt nem ismertetik. Az eredményeket ml/cm²/min értékben fejezték ki. A megvizsgált protézisek vérporozatása rendkívül széles határok között, 0,31000 ml/cm²/min között váltakozott (10, 11).

5. ábra
Falszerkezetek. Fent balra: horgolt, középen: fonatott, lent balra: kötött, középen: szövött, jobbra: saját szövött graft falképe.

6. ábra.
Balra: vérporozitásmérés, jobbra: "biológiai pórusmérés".

Az auto-alloplasztikus kísérleteknél alkalmazott makroporózus hálócsövek voltak a legporózusabbak, kb. 1000 ml/cm²/min értékkel. Ezek csak autoplasztikus béléssel tömítve használhatók. Bemutatásuk csak azért történt, hogy érzékeltethető legyen, mennyire kedvezőbb az auto-alloplasztikus graftok makroporozitása a mesenchyma sejtek benövése szempontjából, mint a protézisek mikroporozitása. A 292-392 ml/cm²/min közötti extrém porózus graftok klinikai alkalmazásra megbízhatatlanok. A 100-206 ml/cm²/min közötti vérporozitású graftok a klinikumban alkalmazható laza, a 20-58 ml/cm²/min értéket mutatók a közepes, a 0,3-6 ml/cm²/min közöttiek a tömött, csaknem impermeábilis érpótlók.
Saját protézisüket elsősorban biztonsági szempontból közepes porozitásúra, 29 ml/cm²-es értékre állították be.
Megvizsgálták a protézisfal spontán vérzéscsillapító készségét is, hiszen ez a biztonság szempontjából perdöntő. A kísérleti elrendezés vázlata a 6. ábrán látható. Ezt az eljárást "biológiai pórusmérésnek" nevezték el. A makroporózus és az extrém porózus csövek ilyen vizsgálata nem volt lehetséges a kísérleti állatok elvérzési veszélye miatt. Itt is eltekintenek a részletek ismertetésétől. A teljes haemostasisig elveszített vérmennyiséget ml/cm²-ben mérték. Meghatározták továbbá a vérzési időt. Mérték a vérzés csillapodásának mennyiségi és időbeli alakulását is (10, 11).
A laza protéziseknél 35,5-103 ml/cm2, a közepes porozitásúaknál átlag 14,5 ml/cm², a tömött típusoknál átlag 1,5 ml/cm² értékeket kaptak. A laza érpótlóknál 3-4 perces erős vérzés után a további 3-4 perces utószivárgást észleltek. A közepes porozitású érpótlóknál max. két perces vérzés után csak további egy ,perces szivárgás volt látható. A tömött fajtáknál csupán alig egy perces szivárgást tapasztaltak.
A saját protézisük "biológiai porozitása" 6,2 ml/cm² volt.
Állatkísérletek. Ezután 198 kutyakísérletet végeztek egy-három éves megfigyelési idővel, közel egyenlő arányban mind a négy fentebb jellemzett porozitású grafttal. Thoracalis, hasi aortaplasztikát, valamint truncus brachio cephalicus érpótlásokat készítettek.

7. ábra.
Fent: rupturált álaneurysma, lent: protézis körüli haematóma.

Makroszkópos megfigyelések. Az extrém porózus, de még a laza graf toknál is, kisebb arányban, elvérzések fordultak elő az első néhány posztoperatív napon. Késői szövődményként rupturált álaneurysmák is előfordultak (7. ábra). A látszólag zavartalanul gyógyult esetek között is találtak protézis körüli haematómákat. Ezekben az esetekben nem volt neointima képződés a graft belső felszínén (7. ábra).

8. ábra.
Fent: laza graft, szép beépülés, lent: tömött graft, kevésbé szép beépülés.

9. ábra. Fent: laza graft áttekintő szövettani képe (hármas rétegződés), lent: tömött graft áttekintő szövettani képe (betokolódás). sni: a neointima felületes rétege, dni: a neointima mély rétege, nm: neomedia, na: neadventitia.

A laza és a közepes porozitású graf toknál gyors és szép makroszkópos beépülést találtak (8. ábra). A tömött típusoknál mindez lassúbb és tökéletlenebb volt (8. ábra).
Szövettani vizsgálatok. Az áttekintő szövettani képen az extrém porózus, a laza, de még a közepes porozitású graftoknál is, az artériafal hármas rétegződésére emlékeztető regenerátumot találtak (9. ábra). A porozitás csökkenésének arányában azonban a struktúra egyre kevésbé volt jellegzetes. Az alig porózus, tömött graftoknál inkább az idegentest betokolódására emlékeztetett a kép (9. ábra).

10. ábra
Fent: endothel, középen: sima izom sejtek lent: rugalmas rostok.

Tanulmányozták a regenerátumban megjelenő érspecifikus szövetelemek, az endothel, a sima izom sejtek és a rugalmas rostok viselkedését, mivel úgy gondolták, ezek a beépülés minőségi indikátorai lehetnek (10. ábra). Azt találták, hogy a porózusabb graftoknál ezek a szövetelemek nagyobb számban és differenciáltabb formában jelennek meg, mint a kevésbé porózus graftoknál.
A hosszú idejű kísérletekben megfigyelték a regenerátumban megjelenő degeneratív elváltozásokat, új fibrin lerakódás a neointimán, hyalinisatio, szerkezeti desorganisatio, lipoid depositum, calcificatio, súlyos sejtdegeneratio (11. ábra).
Azt látták, hogy a porózusabb csöveknél a degeneratív elváltozások később és enyhébb mértékben jelennek meg, mint a kevésbé porózus típusoknál.
Az egész kísérletsorozatnak az volt a fő célja, hogy keresték azt az optimális porozitást, amelynél még nem kell tartani az utóvérzéstől, de ugyanakkor morfobiológiai értelemben jó minőségű beépülésre lehet számítani. Tulaj donképpen tehát kompromisszum-keresésről van szó két homlokegyenest ellentétes követelmény között
E mellett ki kellett elégíteni a gyakorlati érsebészeti követelményeket is (sterilizálhatóság, fosztásmentes vághatóság, jó varrhatóság, hajlékonyság stb.).
Kísérletes munkájukról több közlemény jelent meg (1-16). Az érprotetika gyakorlati kérdései mellett elméleti vonatkozásban is több újszerű megállapításra jutottak.
Néhányról fentebb már volt szó. További néhány megállapításuk: olyan helyeken is megfigyeltek a regenerátumban sima izom sejteket, rugalmas rostokat, ahol mások nem írtak le ilyeneket. Magyarországon először bizonyították elektron-mikroszkópos vizsgálatokkal sima izom sejtek, rugalmas rostok és porcsejtek jelenlétét több éves preparátumokban. A porozitástól függ, hogy a regenerátumot felépítő három forrás, a külső mesenchyma, az érvégek sejtjei és a vér keringő sejtjei közül melyik kerül előtérbe. Bár a kísérleti állatokban megfigyelhető beépülés bizonyos mértékben különbözik az emberben látható képtől, megfelelő kritériumok alapján megbízhatóan előre modellezni lehet az adott érpótló várható viselkedését leendő emberi alkalmazásánál.

11. ábra.
Fent balra: fibrin lerakódás, jobbra: porsejt, lent balra: calcificatio, jobbra: lipoid depositum.

Kísérleti gyártás és tesztelés. ti kl'sérletes munka után került sor kisérteti gyártásra és a protézisválaszték kialakítására. A különböző átmérőjű egyenes csövek mellett bifurcatios graftot is előállítottak két méretben (12. ábra). A protézist a pécsi team 1960-ban a sebészkongresszuson és publikációkban is bemutatta (1, 2).

12. ábra.
A kisérleti gyártás protézis választéka.

Az elkészült protézist a POTE I. ÉS II. sz. Sebészeti Klinikán, a SC sz. Sebészeti Klinikán, az OTKI 1. sz. Sebészeti Klinikán, valamint csehszági és német klinikákon tesztelték. Tapasztalatairól Kudász professzor, az Orvosegészségügyi Dolgozók Szakszervezete Sebész Szakcsop jának 1960. évi nagygyűlésen (így hívták akkor a Sebész Kongresszust), valamint Littmann professzor az 1962. évi Lipcsei Nemzetközi Érsebészeti Symposiumon nyilvánosan is beszámolt (24, 25).

13. ábra.
Aorto-renalis érpótlás.

A 13. ábrán látható a rostocki Sebészeti Klinikán, 1961-ben a pécsi protézissel végzett aorto-renalis érpótlás, amelyet Gerd Kuhlgatz professzor készített, s amely az első ilyen műtétek egyike lehetett a keleti országokban. A pécsi protézis engedélyezése, ipari gyártása. A pécsi érprotézis 1963-ban szabadalmi védettséget kapott. Az akkori Egészségügyi Minisztérium klinikai alkalmazásra elfogadta. A RICO Kötszerművek a nyolcvanas évek végéig gyártotta. Az egyenes csövek mellett kifejlesztett bifurcatiós graftok azonban gazdasági okok miatt nem kerültek ipari előállításra.
Talán nem érdektelen Szabó Imre (SOTE IV. sz. Sebészeti Klinika, ma OÉI) visszaemlékezése erre graftra (30):
"Emberen, azt hiszem, csak szövött protézissel dolgoztunk, több tucat mű tétet végeztünk, főleg femorális szakaszon. Y- t nem tudtak készíteni. Emlékeim szerint használhatók voltak ezek a műerek, bár az anastomosishoz kiképzett ferde metszésvonal kissé foszlott, így szélesebben kellett felölteni. Egy időben kauterrel megpörköltük, így nem foszlott. Transmurális vérzés nem volt fokozott A 70-es évek elején már jelentős számú bifurcatiós graftot implantáltunk, beszerzésük azonban nehézkes volt Így egy alkalommal arra kényszerültem, hogy magam készítsek bifurc. protézist két egyenes RICO műérből. Otthon, íróasztalon, a végeket ferdén levágva, feleségem segítségével szépen összevarrtam és 1970. márc. 7-én beültettem. 6 évig jól működött, ekkor az anastomosisoknál jelentkező álaneurysmák miatt ki kellett cserélnem. Mindezek szerint jól beépült a szervezetbe."
A szerző a Dunaújvárosi Kórház Általános Sebészeti Osztályán a nyolcvanas évek végéig dolgozott a RICO grafttal. A 14. ábrán egy atípusos aorto-femorális bypasst mutat be, amelyen a graft külső megjelenése jól megfigyelhető.
A pécsi protézis továbbfejlesztésének kísérleti irányai. Bár ez a protézis a maga idejében korszerű volt, de mégis csak a hatvanas évek színvonalát képviselte. Éppen ezért 1965-tót kezdve folytatták korszerűsítését. Ekkorra már kb. tízéves klinikai tapasztalatok birtokában irodalmi szinten is csökkent a túlzott lelkesedés a hagyományos érpótlók iránt. Kremer 1963-ban már így ír: "Wir lieben die Alloplastik nicht, wir führen sie aus, weil uras keine andere Wahl bleibt". (Ekkor még nem létezett a velúr és a Gore-tex graft.)

14. ábra.
Atípusos aorto-femorális bypass.

Pécsett három irányban végeztek vizsgálatokat:

1. Kombinált, felszívódó és fel nem szívódó komponensekből készült graft. A makroporózus hálócsöveket először különbözőképpen preparált zselatinnal tömítették. Később a svéd gyártó cég közreműködésével komprimált Spongostan habszivaccsal összeépített hálócsövekkel kísérleteztek.
   
   
2. Saját konstrukciójú, többrétegű, velúrszerű poliészter-oliamid graftot fejlesztettek ki (15. ábra). Ez az anyag nem azonos a munka első részében ismertetett Karmos-Gyurkó féle velúr anyaggal. Ezeket a kísérleteket a szerző nem részletezi, mivel a körülmények alakulása miatt nem jutottak túl a korai kísérleti fázison.
   
   
3. In situ preformált auto-alloplasztikus érpótlás. Ez a módszer az irodalomban Sparks graft néven vált ismeretessé a hetvenes évek elején. Lényegében kétüléses módszerről van szó. A pótlásra kiszemelt artéria, elsősorban az art. femorális mellé kis szúrt incisiókból tömör, hajlékony szilikongumi mandrinra húzott hálócsövet ültetnek be. Hat hét múlva, amikor a hálócső már beépült, vaszkularizálódott, belsejét endothelszerű bélés borítja, csak a cső két végét szabadítják fel, a többi része, megtartva vérellátását, in situ marad. A mandrint kihúzzák, s elkészítik az anastomózist a két csővég és az artéria között (15. ábra).

15. ábra.
Balra: a saját velúr graft falszerkezete, jobbra: az in situ preformált auto-alloplasztikus érpótló sémás elvi vázlata.

Az volt a munkahipotézis, hogy bár a kétüléses módszer nehézkesebb és korlátozottabban alkalmazható, előnyként olyan érpótlót nyernek, amely a vérzés szempontjából zéró porozitású, de a beépülés szempontjából szinte korlátlan hézag nagyságú és már kialakult vaszkularizációja van. Mindezek alapján csökkenthetők a szokványos graftokban látott késői degeneratív elváltozások.
A kora hetvenes években az eljárás hamar népszerű lett az USA-ban, de Németországban is. Ilio-femorális, femoro-popliteális, axillo-femorális, ilioiliacalis crossover bypass, továbbá dialízishez készített aretrio-venózus shunt formájában alkalmazták.
Az előbb leírt in situ érplasztika alapötlete valójában Einkentől származik 1961-tő1(22). Ő azonban háló nélküli kötőszövetes csöveket "növesztett".
A szerző és munkatársai a hatvanas évek közepén szintén "felfedezték" az in situ preformált auto-alloplasztikus érpótlót. Első közleményük 1967-ben jelent meg (12), három évvel megelőzve Sparks első munkáját (29). A kísérleti transplantátumok morfológiai képe igen szép volt. A POTE II. sz. Sebészeti Klinikán a szerző femoro-popliteális beültetéseket végzett kedvező korai eredményekkel (18). A vizsgálatok a szerző munkahely-változtatása miatt nem folytatódtak.
Irodalmi szinten a Sparks graft iránti kezdeti lelkesedést néhány év után a teljes elutasítás váltotta fel. A kudarcok okait elemezve a szerző szerint nagyrészt technikai és konstrukciós problémákról volt szó, amelyek a módszer gyermekbetegségei voltak. Valójában azonban a velúr és a Goretex graftok megjelenése, egyszerű kezelhetőségük, a velük elért jó eredmények okozták a Sparks graft elhagyását. A tudomány útjai szövevényesek. Nem lehetetlen, hogy ez az alapjában ma is helyesnek tekinthető eljárás tökéletesített formában egyszer még újból felbukkan.

Utószó

A hetvenes évek közepe táján a legkorszerűbb amerikai protézisek itthon is beszerezhetők lettek. Ezzel okafogyottá vált a további protéziskutatás. Esetleges folytatásához különben is már olyan laboratóriumi, ipari és anyagi háttér lett volna szükséges, amely nem áll rendelkezésre. Ezért a hazai kutatók egy része témát, a másik része pályát változtatott.

Irodalom

1. Bartos G.: A korszerű műanyag érprothezisekről. Orv. Hetil. 101. 933. (1960).
   
   
2. Bartos G.: A magyar műanyag érprothezisekről. Orv. Hetil. 101. 1459 (1960).
   
   
3. Bartos G., Szőllőssy L., Karmos V.: Érpótlási kísérletek kombinált auto-alloplasticus és porózus műanyag érprothesisekkel (orosz nyelven).
   
   
4. Bartos G., Szőllőssy L., Reményi J.: Ér pótlási kísérletek horgolt polyamid csövekkel. Kísérl. Orv. Tud. 13. 216. (1961).
   
   
5. Bartos G., Karmos V., Szőllőssy L.: Über eine neuere Gef~ssprothese. Zbl. Chir. 86. 1995. (1961).
   
   
6. Bartos G., Czigner J., Pintér A.: Vérzéscsillapító gelatinszivacs alkalmazása laza érprothesiseknél. Kísérl. Orv. Tud. 15.225. (1963).
   
   
7. Bartos G., Temes Gy., Tóth L: Adatok a tábori sebészetben használható megfelelő érpótló típus kiválasztásához. Honvédorvos 16.58. (1964).
   
   
8. Bartos G., Szőllőssy L., Török B.: A műanyag érpótlók gyakorlati kérdéseiről. Magy. Sebész. 17. 141. (1964).
   
   
9. Bartos G., Karmos V., Kustus Gy.: Problems of alloplastic vascular repair I. Acta Chir. Acad. Sci. Hung 6.109. (1965).
   
   
10. Bartos G., Karmos V , Szőllőssy L.: Problems of alloplastic vascular repair II. Acta Chir. Acad. Sci. Hung 6. 119. (1965).
    
    
11. Bartos G.: A porozitás értékelése a kísérletes érprotetikában. (Kandidátusi értekezés.) Pécs (1967).
    
    
12. Bartos G., Tóth L, Rádler A.: Érpótlási kísérletek in situ praeformált auto-alloplasticus érpótlóval. Kísérl. Orv. Tud. 19.450. (1967).
    
    
13. Bartos G., Tóth L : Über die Urspung der sich an Gef~ssprothesen bildenden inneren Kapsel. Acta Chir. Acad. Sci. Hung 9. 165. (1968).
    
    
14. Bartos G.: Occurence of specific tissue elements several years after alloplastic vascular repair. Acta Morph. Acad. Sci. Hung 16.295. (1968).
    
    
15. Bartos G., Tóth 1.: Über die Zusammenhang zwischen der Porosit~t und dem strukturellen Aufbau des Regenerates in der experimentellen Gef~ssprothetik. Zeitschr. Exper. Chir. 2. 316. (1969).
    
    
16. Bartos G., Veress B., Kádár A.: Experimental vascular prosthetics as a modell of vascular regeneration. Acta Morh. Acad. Sci. Hung. 21. 57. (1973).
    
    
17. Bartos G., Kádár A., Mayer F.: Morphological studies on experimental substitutes preformed "in situ". Acta Morph. Acad. Sci. Hugn. 14. suppl. 17. (1973).
    
    
18. Bartos G., Mayer F., Kiss T., Gulácsy 1., Szelenczy M., Márk B.; In situ preformed auto-alloplastic replacement in the treatment of femoropopliteal vascular obstruction. Acta Chir. Acad. Sci.. Hung. 16.51. (1975).
    
    
19. Bartos J.: Személyes közlés. Praha (2000).
    
    
20. Blakemore, A. H., Voorhees, A. B.: The use of tubes constructed of Vinyon-N cloth bridging arterial defects. Ann. Surg. 140. 324. (1954).
    
    
21. Dobrova, 0. A.: Személyes közlés. Pécs (1960).
    
    
22. Eiken, 0., Norden, G.: Bridging small arterial defects in dog with in situ preformed autologues connective tissue tubes. Acta Chri. Scand. 11. 90-102. (1961).
    
    
23. Filatov, A. N., Kartashevskij, N. G., Litmanovich, K. Y., Ghoskina, A. L.: Plastic surgery of arteries using kvitted prostheses of soviet made (orosz nyelven). Khirurgija 38.20-04. (1962).
    
    
24. Kudász J.: Az érátültetés kérdései. Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Sebész Szakcsoportjának Nagygyűlése, Budapest,1960. november 35.
    
    
25. Littmann, L: Unsere Erfahrungen mit ungarischem alloplastischen Gef~ssersatz. Internationales Symposion für Gef~sschirurgie Leipzig 13-15. 12. (1962).
    
    
26. Paschold, K., Baumann, M., Barthold, H., Walther, H. J.: Über die experimentelle Entwicklung neuer, synthetischer Gefässprothesen. Zbl. Chir. 85. 2261. (1958).
    
    
27. Petrovskij, B. V , Krylov, V. S., Venediktov, D. D.: A nagyerek arterioscleroticus elzáródásainak sebészi kezelése (orosz nyelven). ODK fordítás. Khirurgija 36. 10-17. (1960),
    
    
28. Podlaha, J.: Személyes közlés. Brno (1961).
    
    
29. Sparks, C. H.: Die grown reinforced arterial grafts: observations on long term animal grafts and clinical experience. Ann. Surg. 172.787. (1970).
    
    
30. Szabó L: Személyes közlés. Budapest 2002.
    
    
31. Szőllőssy L., Bartos G.; Gefäss-substitutionsversuche mit autoplastischem Gewebe. Zbl. Chir. 85.616. (1958).
    
    
32. Szőllőssy L., Bartos G., Hübner H.; Gefäss-substitutionsversuche an mit autoplastischem Gewebe gefütternten Kunststoffröhren. Bruns' Beitr. Klin. Chir. 197.295. (1958).
    
    
33. Temesvári A., Lónyai T., Tarján P., Csipak Zs.: Resecált aorta-isthmus pótlása műanyaggal. Orv. Hetil. 100. 1516. (1959).
    
    
34. Ts'ui Chih-yi, Feng Yu-hsien, T'ang Chao-yu, Ying Yüeh-ying, Ch'en Ch'ang-ch'un, Ch'en Chia: Experimental and clinical results on the use of silk taffeta as a synthetic vascular prosthesis. Chinese Medical Journal 81.93-103. (1962).
    
    
35. Voorhees, A. B., Jaretzki, A., Blakemore, A. H.: The use of tubes constructed from Vinyon-N cloth in bridging arterial defects. Ann. Surg. 135. 332. (1952).

Dr. Bartos Gábor

Szent Pantaleon Kórház
Általános Sebészeti Osztály
2400 Dunaújváros,
Korányi S. u. 4-6.

---

Érbetegségek: 2003/3. 73-82. oldal