Főoldal
Új előfizetők
Szerzőinknek
Díjak
Keresés
Aktuális
Alaptudományok
Artériák betegségei
Vénák betegségei
Belgyógyászat
Radiológia
Bőrgyógyászat
Továbbképzés
Kongresszusok
Esetismertetés
Referátum
Termékismertető
História
In Memoriam
Egyéb
2016/3
2016/2
2016/1

2015/4
2015/3
2015/2
2015/1

2014/4
2014/3
2014/2
2014/1

2013/4
2013/3
2013/2
2013/1

2012/4
2012/3
2012/2
2012/1

2011/Suppl. 2
2011/Suppl. 1
2011/4
2011/3
2011/2
2011/1

2010/4
2010/3
2010/2
2010/1

2009/Suppl. 1
2009/4
2009/3
2009/2
2009/1

2008/4
2008/3
2008/2
2008/1

2007/Suppl. 2
2007/Suppl. 1
2007/4
2007/3
2007/2
2007/1

2006/Suppl. 2
2006/Suppl. 1
2006/4
2006/3
2006/2
2006/1

2005/Suppl. 2
2005/Suppl. 1
2005/4
2005/3
2005/2
2005/1

2004/Suppl. 1
2004/4
2004/3
2004/2
2004/1

2003/Suppl. 1
2003/4
2003/3
2003/2
2003/1

2002/Suppl. 1
2002/4
2002/3
2002/2
2002/1

2001/Suppl. 1
2001/4
2001/3
2001/2
2001/1

2000/Suppl. 1
2000/4
2000/3
2000/2
2000/1

1999/Suppl. 1
1999/4
1999/3
1999/2
1999/1

1998/Suppl. 1
1998/4
1998/3
1998/2
1998/1

1997/Suppl. 1
1997/4
1997/3
1997/2
1997/1

1996/4
1996/3
1996/2
1996/1

1995/4
1995/3
1995/2
1995/1

1994/2
1994/1


Továbbképzés

42 cikk 9 oldalon:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
>

A szénsavködfürdő kezelés autonóm idegrendszeri hatásának vizsgálata

DR. GALAMBOS BARNABÁS, DR. HORVÁTH ISTVÁN, DR. BENEDEK ZOLTÁN

Összefoglalás

Az elmúlt évtizedekben a szén-dioxid-fürdő kezelés az érbetegek komplex terápiájában tudományosan bizonyítottá vált, és széles körben alkalmazzák az érbeteg-rehabilitációban. A vizsgálat elsődleges célja a szénsavködfürdő vegetatív idegrendszerre kifejtett hatásának, a szimpatikus értónus csökkentésének bizonyítása, másodlagos cél a kezelés idejének optimalizálása volt. A vizsgálatba a beválasztási kritériumok alapján 30 krónikus perifériás verőérbeteg került a kezelt-, és 10 a kontrollcsoportba. A kezelt betegeket tovább bontottuk diabéteszben szenvedő (12 fő) és nem szenvedő (18 fő) alcsoportba. A vizsgált paramétereket a járástávolság (DT), a boka-kar nyomás index (ABI), a szisztolés vérnyomás, a pulzusszám, valamint a bőr hidrózisa mindkét alsóvégtagon (standard apicalis bőrterület saját fejlesztésű eszközzel mért értékeiből számítva) a nulladik, az első, a második és harmadik héten, majd 3 és 6 hónap múlva rögzítettük. A kezelt csoportokban a kezelés előre haladásával együtt növekedett az ABI és a járástávolság értéke. A járástávolság a kezelés után is emelkedett a 3 hónapos vizsgálat időpontjában, azonban a féléves követés idejében már kisebb volt az adott idő alatt megtett út, mint 3 hónappal ezelőtt, viszont még mindig több volt, mint a kezelés megkezdése előtt. A diabéteszes csoportban nagyobb mértékben csökkent a járás - távolság, mint a nem diabéteszes kezelt csoportban. Az ABI értéke az első kontroll (3 hó) alkalmával a nem diabéteszes csoportban nagyobb volt a kezelés végénél tapasztaltnál, a diabéteszes csoportban azonban kisebb. A 6 hónapos vizsgálaton mindkét csoportban csökkent az ABI a megelőző értékhez képest, azonban kedvezőbb volt a kiindulási állapotnál. A pulzus és a szisztolés vérnyomás változása nem volt számottevő, és eltérés a kezelt- és kontrollcsoportok között se volt tapasztalható. A vízveszteség csökkenése mind a bal mind a jobb oldalon a kezelt nemdiabéteszes csoportnál az első kontroll vizitig figyelhető meg, majd a féléves vizsgálatnál emelkedett, de nem érte el a kezelés előtti értéket. A diabéteszes betegek esetében a csökkenés csak a második kezelés után, a harmadik vizit időpontjában jelentkezett, és folytatódott a kezelés után a 3 hónapos kontrollvizsgálat adatai szerint, majd ehhez képest enyhén emelkedett a 6 hónapos vizsgálat során. A szénsavködkezelés során bekövetkező bőrhidróziscsökkenés bizonyította a kezelés sympaticolyticus hatását, mely eltérő a diabéteszes és a nem diabéteszes csoportban, hasonlóan a járástávolság, és az ABI növekedéséhez. Az optimális kezelés így egyénre szabottan növelhető a diabéteszes betegeknél a kívánt tartós effektus eléréséhez, de félévente a kezelést minden esetben ajánlatos ismételni.

Érbetegségek: 2016/3. - 55-63. oldal

KULCSSZAVAK

szénsavködfürdő, sympaticolysis, járástávolság, boka-kar index, bőrhidrózis

Tovább >>


Az alsóvégtagi obliteratív érbetegség rheológiai kezelése

DR. BERNÁT SÁNDOR IVÁN

Összefoglalás

A dolgozat a Magyar Haemorheológiai Társaság 20. Kongresszusán, Pécsett elhangzott referátum alapján kélszült.

Szerző leírja az alsóvégtagi obliteratív érbetegség okozta ischaemiás beteg-panaszok és tünetek csökkentésére alkalmas rheológiai kezelés leg - lényegesebb ismereteit. A rheológiai terápia hatékonyságát általában alábecsülik, melynek oka, hogy a megfelelő indikációk és kontraindikációk nem eléggé széles körben kerülnek alkalmazásra a mindennapi gyakorlatban. A kezelések előtt elvégzett angiologiai, haematologiai, és rheológiai vizsgálatok alapján döntünk a rheologiai kezelések indikációjáról, tartalmáról, időbeliségéről és hatékonyságáról. Alapvetően fontos, hogy a kóros rheológiai paraméterek önmagukban nem elegendőek a rheológiai kezelés indikációjához, ezt ugyanis csak abban az esetben végezzük, ha érbetegség egyértelműen megállapítható. A kezeléseket addig kell folytatni, amíg az ismertetett rheológiai célértékeket el nem érjük. A kezelés után a beteget rheológiai gondozásba kell venni. Kontrollok eredményei alapján döntünk arról, hogy mikor kell a kezeléseket megismételni. Amennyiben a terápia során betartjuk a rheologiai elveket, hatékonyan tudjuk kezelni a perifériás obliteratív érbetegségben (Fontaine IIa és IIb stádiumban) szenvedő beteget.

Érbetegségek: 2015/4. 133-136. oldal

Tovább >>


A Raynaud-jelenség hemoreológiai vonatkozásai

PAPP JUDIT1, BÓTOR DÁVID1, SÁNDOR BARBARA1, TÓTH ANDRÁS1, BIRÓ KATALIN1, CSERNUS ZITA2

Összefoglalás

1Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ I.sz. Belgyógyászati Klinika
2Országos Vérellátó Szolgálat Pécsi Regionális Vérellátó Központ

Absztrakt
A Raynaud-jelenség az acralis részek epizódikus, fájdalmas, rohamokban jelentkező keringés zavara. A szekunder formát (Raynaud-szindróma) változatos etiológiájú kórképek okozzák, a primer forma (Raynaud-kór) esetében háttérbetegség nem derül ki.
Tanulmányunkban az angiológiai szakrendelésre beérkező 51 Raynaud-jelenségben szenvedő beteg vérmintáiból meghatároztuk a vér hemoreológiai paramétereit; hemato kritot (Htk), plazma és teljes vér viszkozitást (PV, VV), vörösvérsejt (vvs) aggregációt és deformabilitást, illetve a vér áramlási képességét jellemző Htk/VV hányadost. Ezen paramétereket egy 58 fős, egészséges önkéntesekből álló kontroll csoporthoz hasonlítottuk. Vizsgáltuk továbbá a Raynaud-betegekben különböző kóros fehérjék jelenlétét (hideg agglutinin, krioglobulin, antifoszfolipid antitestek).
A vizsgált betegek 3/4-e hideg agglutinin, 42%-a pedig krioglobulin pozitívnak bizonyult. Az antifoszfolipid szűrés 17%-ban mutatott eltérést. Az egészséges kontroll csoporthoz képest az aggregációs index szignifikánsan nagyobb volt. A magas nyíró feszültségeken szignifikánsan alacsonyabb vvs deformabilitást kaptunk a Raynaud-betegekben. A Htk/VV hányadosa pedig szignifikánsan magasabb volt a Raynaud csoportban a kontroll csoporthoz képest.
A Raynaud-jelenség hátterében játszódó folyamatok részletesebb megismerése elengedhetetlen az újabb kezelési stratégiák kidolgozásához. Vizsgálataink során meg figyeltük a Raynaud-jelenséget mutató betegeknél a kóros fehérjék felszaporodását a vérben. A vvs aggregáció fokozottnak bizonyult Raynaud-betegségben, amely jelenség hátterében a vérben felszaporodó kóros fehérjék szerepét feltételezzük. A vvs deformabilitásra utaló értékek is kedvezőtlenebbnek bizonyultak betegeinknél, ami szerepet játszhat a mikro keringés romlásában, egyben utal arra, hogy nem csupán vazospazmusról, hanem komplex keringési zavarról lehet szó. A testhőmérsékleten mért, a vér oxigénszállító kapacitására utaló magasabb Htk/VV érték kompenzációs mechanizmus lehet.

Érbetegségek: 2013/2. - 33-39. oldal

KULCSSZAVAK

Raynaud-jelenség, Raynaud betegség, laboratóriumi vizsgálatok

Tovább >>


Gyermekkori érbetegségek áttekintése

DR. TASNÁDI GÉZA

Összefoglalás

A gyermekkori érbetegségek korai felismerése és kezelése megelőzheti a progressziót, a felnőttkorra már súlyossá váló érrendszeri "népbetegségek" kialakulását. A szerző megkísérli áttekinteni és csoportosítani a gyermekekben előforduló érbetegségek különböző formáit, és egyben kezelésükhöz irányelveket adni. A csoportosítás Ratschow klasszikus felosztását követi, kiegészítve a csecsemő- és gyermekkori sajátos beteg ségformákkal. Az angioneuropathiák, angio organo pathiák és angiolopathiák kiegészültek az érfejlődési rendellenességek és érdaganatok csoportjával. Természetesen az egyes kórképekkel szakspecialisták foglalkoznak és közlemények, könyvek jelennek meg azokról, alapos elemzésekkel. Célunk: az angiológia mint tudományág elfogadtatása a gyermekgyógyá szatban.

Érbetegségek: 2013/1. - 13-19. oldal

KULCSSZAVAK

érbetegségek, gyermekkor, angiológia, gyermekangiológia.

Tovább >>


Az acenocumarol és a warfarin hatásossága és biztonságossága a mélyvénás trombózis kezelésében

DR. BERNÁT SÁNDOR IVÁN, DR. RÓKUSZ LÁSZLÓ

Összefoglalás

Bevezetés: Csak néhány vizsgálat foglalkozott az acenocumarol és a warfarin összehasonlításával mély - vénás trombózis kezelésében. Magunk a legújabb ajánlá sok figyelembevételével a D-dimer és a duplex UH vizsgálatával ellenőriztük a terápia hatékonyságát. Célok: Megvizsgálni a két alvadás-gátló gyógyszer hatékonyságát és biztonságosságát fél éves kezelés során.
Módszerek: Száz egymást követően jelentkező, mély - vénás trombózisban szenvedőt vontunk be a klinikai vizsgálatba. A betegek fele acenocumarol (A), másik fele warfarin (W) terápiában részesült. Hat hónapig folytattuk a kezelést a gyógyszerek olyan dózisában, hogy az INR 2-3,5 között legyen. Ezt követően elvégeztük a kontroll vizsgálatokat (fizikális vizsgálat, duplex UH, D-Dimer) és meghatároztuk a teljesen-, a részlegesen- és a nem rekanalizálódott mélyvénás trombózis arányát mind az acenocumarollal, és warfarinnal kezelt betegekben.
Eredmények: Az INR meghatározások száma nem mutatott szignifikáns különbséget a két csoportban (A csoport: 442, W csoport: 416 vizsgálat). Az INR érté kek a terápiás tartományban voltak az A csoportban 71,2%-ban a W csoportban 74,5%-ban. A gyógyszerek dózisát változtatni kényszerültünk az A csoportban 129, a W csoportban 84 alkalommal (p = 0,0025). A kontrollok során az A csoportban 46 %-ban, a W csoportban 52%-ban az INR a terápiás tartományban volt, vagyis optimálisan hatásos. A hat hónapig tartó kezelés végére az optimálisan kezelt betegek 91,9 %-a teljesen rekanalizálódott. A nem optimálisan kezelt betegeknek csak a 80,4 %-a rekanalizálódott teljesen. A minor vérzéses szövődmények száma a W csoportban 4 az A csoportban 3, a maior vérzések száma: mindkét csoportban 1-1 és az összes vérzéses események száma 5 (W csoport) és 4 (A csoport) volt.
Következtetés: A warfarinnal kezelt betegek csoport - jában az INR értékek stabilabbak voltak. Mindkét vizsgált betegcsoportban a teljes rekanalizálódási aránya attól függött, hogy milyen stabilan tudtuk az INR értéket a terápiás tartományban tartani.

Érbetegségek: 2012/3. - 79-83. oldal

KULCSSZAVAK

mélyvénás trombózis, acenocumarol, warfarin, hatásosság, biztonságosság, rekanalizáció

Tovább >>

42 cikk 9 oldalon:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
>