Chang, J. B., Stein, T. A., Liu, J. P., Dunn, M. E. Surgery (1997) 121: 117-122.

A közlemény szerzői az aorta aneurizma gyors növekedésének rizikófaktorait keresték a ruptura veszélyének leginkább kitett betegek felderítése céljából.

Érbetegségek: 1997/3. - 30. oldal

Chang, J. B., Stein, T. A., Liu, J. P., Dunn, M. E. Surgery (1997) 121: 117-122.

Ismert, hogy a hasi aorta aneurizma rupturás betegek 50%-a meghal; ez az Egyesült Államokban évente közel 15.000 ember halálát okozza. A hasi aorta aneurizma egyetlen hatásos gyógymódja a sebészeti beavatkozás, amelynek mortalitása - ruptura nélküli esetekben - csak 5%. A 5 cm átmérőjű aneurizmákat meg kell operálni, mert ezek 25, illetve 41%-a öt éven belül rupturál. Még a 4 cm-nél kisebb átmérőjű aneurizmák is megrepedhetnek. A ruptura a gyors kitágulással van összefüggésben. Ha a tágulási arányok meghaladják a kritikus értéket, az aneurizma rupturál, és a beteg igen kockázatos állapotba jut. Az a kérdés, hogy mikor rekonstruáljuk az 5 cm-nél kisebb aneurizmákat, még nem egészen tisztázott, rendszerint inkább figyelemmel kísérik őket, míg el nem érik a kritikus méretet.
A közlemény szerzői az aorta aneurizma gyors növekedésének rizikófaktorait keresték a ruptura veszélyének leginkább kitett betegek felderítése céljából. 514 aorta aneurizma növekedését követték ultrahangos eljárással. Az aorta átmérőjét suprarenálisan és infrarenálisan, valamint közvetlenül az aorta bifurcatiója fölött mérték meg. Az aortát akkor tekintették tágultnak, ha átmérője a normál értéket legalább 50%-kal meghaladta (ezt fiatal betegeknél 2,5, idősebbeknél 3 cm-nek vették). Az aneurizma növekedését 6-12 hónapon át ellenőrizték, amíg a kritikus méretet el nem érte, vagy az aorta hirtelen tágulata be nem következett. A gyors növekedés esetleges rizikófaktorait a kezdeti értékekből és a klinikai laboratóriumi eredményekből határozták meg. A kiindulási méret 2,5-6 cm között mozgott. Fiatalabb betegek esetében az aorta kezdeti és végső mérete egyaránt kisebb volt. Néhány beteget kicsi, lassan növekvő elváltozással mintegy 12 évig kísértek figyelemmel, ez időszak alatt több mint 20 mérést végeztek. Amikor az aorta gyorsabban kezdett tágulni, a méréseket gyakrabban végezték. Gyors növekedésnek tekintették, ha a tágulat három hónap alatt 0,25 cm-nél vagy egy év alatt 1 cm-nél többet tágult. 401 betegnél az aorta tágulási aránya 0,5 cm/év (78%), 50 betegnél 0,5-1 cm/év (10%), 63 beteg esetében pedig több mint 1 cm/év (12%) volt - ez. utóbbit tekintették gyors növekedésnek. A 70 évesnél fiatalabb betegek esetében az aorta tágulásának mértéke átlagosan 0,49 cm/év értéket mutatott. Ennél idősebb betegeknél a tágulás mértéke középarányosán 1,12 cm volt évente, s az életkor növekedésével a tágulási arány is magasabb lett. Több irányú elemzés szerint a gyors tágulások kockázati tényezői a következők: elsősorban az előre haladott életkor, illetve különböző cardialis megbetegedések, előzetes strokok és a dohányzás, továbbá az aneurizma mérete, obstructív tüdőbetegség és a hypertonia. Gyorsabb növekedés jelentkezett idősebb betegek esetében, ha az aneurizma 3 cm-nél nagyobb volt, fiatalabb betegeknél pedig akkor, ha az aneurizma mérete a 4 cm-t meghaladta. Ebből következően az aneurizma mérete megfelelő kiindulási alap a tágulás mértékének kiszámításához, és valószínűleg az egyik legfontosabb tényező a leendő műtét időpontjának kitűzése szempontjából. A diabetes mellitus, az anginás történések és az alkohol fogyasztása önmagában nem befolyásolta az aorta gyors növekedését. Ruptura közvetlen veszélye előtt electív helyreállító műtétet végeztek. A kritikus méret tehát 4-6 cm között van. Azoknál a betegeknél, akik egyéb olyan betegségekben is szenvedtek, amelyek megnövelték a műtéti morbiditás/mortalitás arányt, avagy gyógyíthatatlan betegségük volt, a megfigyelést addig folytatták, amíg az aneurizma mérete elérte vagy meghaladta a 6 cm-t. Ha fellépett a gyors tágulás, illetőleg a betegnél erre utaló tünetek jelentkeztek, a műtétet azonnal elvégezték. A szerzők meghatározták az aorta tágulatok gyors növekedésének kockázati tényezőt, s ez segíthet azonosítani azokat a betegeket, akiknél a ruptura veszélye nagy mértékű. Ezeknél a betegeknél gyakrabban kell elvégezni az ultrahangos vizsgálatokat a ruptura elkerülése céljából.

Dr. Busman Csaba

Érbetegségek: 1997/3. - 30. oldal