Dr. Dohanics Sándor a Nyíregyházi Jósa András Kórház nyugalmazott sebész főorvosa, a II.sz. Sebészeti Osztály és a helyi modern érsebészet megalapítója, 2018. június 17.-én, életének 88. évében elhunyt. Ennyi egy rövid gyászhír mely hosszú, küzdelmes, de alkotó életutat takar.

Érbetegségek: 2018/3. 88-89. oldal

Dr. Dohanics Sándor a Nyíregyházi Jósa András Kórház nyugalmazott sebész főorvosa, a II.sz. Sebészeti Osztály és a helyi modern érsebészet megalapítója, 2018. június 17.-én, életének 88. évében elhunyt. Ennyi egy rövid gyászhír mely hosszú, küzdelmes, de alkotó életutat takar. Dohanics Sándor 1930-ban, Kárpátalján, Huszton született, édesapja a Nyíregyházi Tanítóképző Intézet tanára, majd igazgatója volt. Elemi iskoláit Nyíregyházán végezte, 1948-ban a KIRKAT- ban (Királyi Katolikus Gimnázium) érettségizett, majd orvosi tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen folytatta, ahol kiváló képességei (summa cum laude végezte az egyetemet 1954-ben) ellenére, vallásos neveltetése miatt, sok kellemetlenség érte.

Dr. Dohanics Sándor

Mindig sebészorvos szeretett volna lenni, ezért már egyetemi évei alatt is bejárt a nyíregyházi sebészetre, hogy Eisert Árpád főrovos műtéteiben asszisztáljon. Főnöke tehetsége, tudása lenyűgözte, követni akarta őt ezen a pályán. Az első nyíregyházi szívműtétnél és mellkasi nagyér-műtétnél asszisztenseként, még medikus korában jelen lehetett.
De hiába volt a "summa cum laude" minősítés, nem kapott sebész állást, így 1954-56 között, a gyermekbénulási járvány idején, előbb Anarcsra, majd Nyírtelekre került körzeti orvosnak, ahol kismotorral járta a körzetet. Azonban egy-egy rendelés után motorkerékpárjára pattanva már ismét a műtőben volt.
Végre, 1956-ban hivatalosan is a sebészetre, Eisert Árpád osztályára került, ahol először az epeúti sebészet technikai kidolgozásában végeztek úttörő munkát. Már a ?60-as években elkezdték az érsebészeti műtéti beavatkozásokat, eleinte tárgyi feltételek hiányában Kirschner drótból hajlított rigstipperrel TEA-kat és ajándékba kapott protézisekkel bypassokat végeztek az ilio-femoro-poplitealis szakaszon. Dohanics főorvos úr az első aorta resectiot hasi aorta aneurysma miatt, 1974-ben végezte, mely műtét akkor még vidéki kórházakban ritkaság számba ment. Érsebészeti tevékenységéhez a Városmajori Klinikától, személy szerint Soltész Lajos, később Papp Sándor professzoroktól kapott támogatást.
Szeretett főnöke, Eisert Árpád 1974-ben meghalt, megüresedett az osztályvezetői állás, de a politika ismét beleszólt a döntésbe, Dohanics Sándor nem lehetett osztályvezető a sebészeten. Azonban ő a sebészetnek szentelte az egész életét, így akaratereje és hite nem engedte, hogy feladja. A Sóstói úti Kórházban, Fábián Sándor főorvos egy krónikus sebészeti osztályon foglalkozott szeptikus csont betegségekkel, extrapulmonalis tbc-s, szeptikus mellkasi folyamatokkal. Ide a ?Szaniba? hozta át az ő aktív sebészeti tevékenységét, először csak néhány volt sebész kollegája egyegy hónapos kisegítésével, majd állandó orvos is került az osztályra, így 1976-tól már mint aktív sebészeti osztály, - a II.sz. Sebészeti Osztály, - elkezdhette önálló működését, teljes sebészeti ellátással, szakrendeléssel, ügyelettel. Az új sebészeti osztály mellé, a semmiből egy új érsebészeti részleget is teremtett. Honoris causa 1980-ban érsebészeti szakképesítést nyert.
Máig csodálattal emlékszünk arra, hogy ezeket a kezdetben nagyon hosszú, fél-egynapos műtéteket, hogyan tudta törékeny alkatával, fáradság nélkül végig csinálni vagy végig asszisztálni. Hihetetlen hosszú ujjaival olyan tisztán, szépen operált, hogy az, az asszisztenseinek valóságos esztétikai élményt nyújtott. Türelemmel tanította a jövevényeket, - a társszakmákból érkezett gyakornokok is hasznos tudásra tehettek szert. Szelíd szigorral irányított bennünket, soha egyetlen hangos szava nem volt, ha már nagyon mérges volt, a legszigorúbb megrovása az volt, hogy ?na de gyerekem?. Nem is kellett több, hiszen tudtuk, hogy ez már mindennek a teteje. Vezetése alatt 15 orvos tett sebész szakvizsgált és négyen érsebészeti szakvizsgát is.
Régen valahogy több időnk volt, jutott arra is, hogy megtartsunk egy-egy névnapot (ezek közül is a Sándor nap volt kiemelkedő, hiszen négy Sándorunk is volt), ilyenkor a régi szép sebészeti időkről végeláthatatlan beszélgetések folytak, - amikor még a műtősfiú altatott éterrel és még fával fűtöttek a műtőben. Ezekből az elbeszélésekből ismertük meg elődeinket, akiknek mai tudásunkat köszönhetjük.
Tisztelte és megbecsülte a nővéreket, a műtő személyzetét, soha meg nem bántotta volna őket, és ezt a tiszteletet a kollegáitól is megkövetelte. A műtő, számára egyébként is szentély volt, ahol minden csak a műtét sikere érdekében történhetett.
Az általa létrehozott II. Sebészeti Osztályt nyugdíjazásáig, 1995-ig vezette. Ezután sem pihent, még majdnem 10 évig a nőgyógyászati osztályon, mint sebész konzultans segítette a műtői munkát.
Halálával lezárult egy korszak, lassan elmegy egy generáció, mely nagyobb diagnosztikai segítség nélkül a saját és örökölt tapasztalataira, megérzéseire hagyatkozva, a hagyományos fizikális vizsgálatok alapján hozta meg a döntéseit. A háború utáni időszak, az 50-es évek nehézségei, a régi gyógyítási hagyományok és modern sebészet idejét is megélhette. Nyugdíjasként is érdekelte mi történik a sebészeten, milyenek az új lehetőségeink.
Kitartása, Istenbe vetett hite a nehézségek ellenére is boldog emberré tette. Szép családja, mindig mellette álló felesége, Irénke néni, öt gyermeke, unokái, dédunokái és reményeink szerint mi is, akik tanítványainak tarthatjuk magunkat, teljessé tették ezt a hasznos életet, melyet végül a ?hatalom? is elismert. A rendszerváltás után elsők között kapta meg a Batthyány-Strattmann László díjat, Eisert Árpád díjat, városunk díszpolgára lett és az Orvosi Kamara életműdíjjal jutalmazta. Azt hisszük számára a legnagyobb kitüntetések az alábbiak: hogy gyógyult betegei máig jó szívvel emlegetik, hogy Eisert Árpád nyomdokaiba léphetett és hogy a hitét sohasem veszítette el.
Bár csaknem egész életét a kórházban élte le, bajaival soha nem terhelte kollegáit. Utolsó szavaival is elnézést kért, hogy gondot okozott, és köszönte a segítséget.
Drága Főorvos Úr! Csak mi tartozunk hálával a Jóistennek azért, hogy Ön ide született, erre a keleti végre, közénk és hogy itt szolgálhatta a betegek üdvét, a mi tanításunkat és a sebészet fejlődését. Isten vezesse további útján is!

Volt munkatársai nevében Sztankó Éva Jósa András Kórház, Nyíregyháza, Sebészeti Osztály

Érbetegségek: 2017/3. 88-89. oldal