Kétszer egy évben, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején zarándokok gyűlnek Össze a mexikói Yucatanfélszigeten, Chichen Itzában. Itt áll a maja istenség, Kukulcan templom-piramisa, a Castillo. Amint a nap lenyugszik, a piramis északnyugati sarkának lépcsőzetes kiképzése rávetül a lépcső oldalára, amely tekergő kígyóra emlékeztet. Az emberek várják ezt az archeológiai látványosságot, a fény és árnyék összjátékát, a maja papok és építészek sok évszázaddal ezelőtti teremtményét. A Szent Kígyó alászállása - az ősi maja kultúra csodája. A kígyó fontos kultikus alakja a maja szellemiségnek. Talán sohasem fogjuk megtudni: ez a jelenség szépsége miatt a szertartás megtervezett része volt, vagy a véletlen műve?

Érbetegségek: 2002/1. 25-21. oldal

Kétszer egy évben, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején, zarándokok gyűlnek össze a mexikói Yucatan félszigeten fekvő Chichen Itza ősi maja centrum romjainál. Legtöbbjük yucatani maja, a helység őslakosainak modern leszármazottja, akik többnyire színes nemzeti öltözékben jelennek meg. A tömegben elszórtan számos mexikói nagyvárosi lakos van, és egyre több nyugati turista is ide utazik, hiszen néhány óra alatt Meridából vagy a közeli Calcun üdülőtelepről ide lehet jutni. Az egybegyűltek tekintete a maja istenség, Kukulcan tiszteletére emelt hatalmas, ősi templom-piramis déli oldalán futó lépcsőn nyugszik. Mindnyájan a legérdekesebb asztronómiai látványosságot várják, a fény és árnyék összjátékát, amelyet az ősi maja papok évszázadokkal ezelőtt megteremtettek; a Szent Kígyó leszállását - az antik maja kultúra csodáját.

Kukulcan templom-piramisa.

Az ősi maja civilizáció valamikor túlterjedt Közép-Amerika középső és alsó részén, területe a mai Mexikóhoz, Guatemalához, Belizéhez és Hondurashoz, valamint El Salvadorhoz tartozott. Hétszáz éves virágzás után, Kr. e. 900 körül az ún. "klasszikus" maja civilizáció összeomlott. Az északi alföldön, főleg a Yucatan félszigeten a maják tovább prosperáltak, és élték - mai elnevezés szerint - "késő-klasszikus" kulturális korszakukat. Az egyik ilyen ,.késő-klasszikus" központ volt a csodálatos Chichen Itza, amely a yucatani városállamok szövetségének vezetője lett. Politikailag különbözött más maja városoktól abban, hogy nem egyetlen uralkodó, hanem a nemesek tanácsa kormányozta. Chichen Itza politikai és katonai jelentősége a második millennium első századaiban nőtt meg és Kr. e. 1200 körül hanyatlott le. A város utolsó évszázadaiban az észak-mexikói tolték törzsek katonai és kulturális betolakodása volt érezhető. A hozzáértő az építészeti stílusok értékeléséből láthatja a maja-Puuc és mexikói-Toltec stílusok keveredését. Amikor Kolumbusz első hajóinak kapitánya, Bernardo Diaz először megpillantotta a yucatani partot, Chichen Itza szellemváros volt. Ma ez a város a romok mély benyomást keltő, több négyzetkilométeres metropolisa, amely csak részben került feltárásra. Piramisai impresszionálóak, szép terekkel és tágas labdapályával rendelkezik, mely utóbbi az ősi maja kultúra egyik legtöbbet tanulmányozott területe.
Az archeológiai térkép három csoportra osztja a romokat: északi és déli csoportra, valamint az "ősi-Chichen"re. Az északi csoporthoz tartozik a Harcosok Temploma oszlopsorával, a Hajnalcsillag Platformja, a Sasok és Tigrisek Platformja, a szent kút, a Cenote és a Nagy Labdaudvar.
Kukulcan templom-piramisa, amelyet Castillo-nak, vagyis várnak is neveznek, az északi romcsoport fölé magasodik, mint a legnagyobb és legmagasabb építmény Chichen Itzában. Különleges alkotás mind tervezésének szépségét és geometriai tökéletességét, mind magasságát illetően, hiszen nagyobb a legtöbb híres egyiptomi piramisnál is. Egy korábbi épület tetejére építették, így az a belsejében rejtve húzódik, csak egy alagúton és keskeny lépcsőn keresztül érhető el. A Castillo jelen formájában kilenc szintes, 75 méter magas, tetejét az épület mind a négy oldala felől vezető lépcsőkön megközelíthető kis templom koronázza meg. A maja templom-piramisokon gyakrabban van négy lépcső, mint egy, ennek oka a világ

A "napfény kígyója" a piramison.

Minden lépcsősor 91 lépcsőből áll, amint azt Don Diego de Landa, Yucatan első bíborosa leírta, s mint az egyik első nyugati látogató az 1560-as években, megjegyezve: "döglesztő a megmászása". A lépcsók számát összeadva 364-et kapunk, ehhez adjuk hozzá azt az egyet, amelyiken a templom áll - 365 lesz, azaz az év napjainak száma. Vannak további építészeti jellemzők is, amelyek naptári jelentőséggel bírnak. A lépcsős piramis kilenc szintje a maja Alvilág kilenc Urára vagy a kilenc éjszakás naptári számra utal. A naptár másik fontos száma az 52-es, erre a piramisok oldalaiba mélyített táblák száma utal, minden oldalon. Az 52-es szám másik jelentősége az, hogy a 365 napos év és a 260 napos év 52 esztendő után kerül vissza ugyanabba a dátum kombinációba, majd kezdődik egy újabb ciklus. Más közép-amerikai ősi épületeken hasonló szimbólumok láthatók. Például a Monte Alban-i Niches piramis, Mexikó egy másik archeológiai területén, valamikor 365 fülkét tartalmazott az építmény hét szintjén.
A templom-piramis északi lépcsőjének jelentőségét nemcsak az adja, hogy óriási kígyófejek díszítik, hanem az is, hogy a templom tetején lévő szentély szintén északra nyílik. A Castillo belsejében lévő belső piramison egyetlen lépcső van, ugyancsak északon, ezen az ünnepi menet haladhatott a szent kút, a Canote felé. A piramis északnyugati és délnyugati sarkának tengelye a tavaszi és őszi napfordulós napfelkelte felé néz. Az épület négy sarkának ilyen napfordulóhoz igazodó meghatározása a piramist a naptári év óriási számlapjává teszi.
Késő délután, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején, március 21-én és szeptember 21-én, amikor a nappal olyan hosszú, mint az éjszaka, a nap ragyogóan megvilágítja a nyugati oldalt, és az óriási kígyó elkezd kúszni lefelé a nyugati lépcsőn. Amint a nap hanyatlik, az északnyugati sarok lépcsőzetes árnyéka vetül a lépcső oldalára, ez egy kígyó tekergőzésére emlékeztet. A kígyó teste hét jól kivehető hullámból áll, az első a templom tetején jelenik meg és fokozatosan alászáll, hogy találkozzon a kígyó fejével a föld szintjében. Ahogy a nap tovább süllyed, a hullámzások egyre keskenyebbé és keskenyebbé válnak, majd eltűnnek, amint a kígyó belevész az árnyékba. Az egész esemény tizenöt percig tart, utána a Castillo teljes északi oldala sötét árnyba borul.
A maja kultúra legtöbb tanulmányozója hiszi, hogy ez a nagyszerű esemény nem a véletlen műve, hanem az ősi maja papok és építészek gondosan kitervelt alkotása, feltehetően kis modelleken kísérleteztek ki annak idején. Az is nagyon valószínű, hogy a napfény óriási kígyójának ez a varázslatos megjelenése a piramison a maja kígyótisztelet nagy ünnepi eseményének szerves része lehetett.
A kígyó a maja és más közép-amerikai ősi kultúrák fontos vallási alakja volt, gyakran tollakat viselt. A kígyófejek gyakoriak, nemcsak Chichen It zában, hanem másutt lévő leleteken is. A tollas kígyó eleve Kukulcan maja nyelven, vagy Quetzalcoatl a nahuák nyelvén. Ez utóbbi név a "quetzal" és a "coatl" szavak összetételéből adódik. A .,quetzal" madár őshonos a guate malai Nyugat-Fennsík vidékén, de akkoriban Mexikóban is élt. A bennszü löttek szerint minden madár közül a legszebb, innen a neve 1S: "quetzalco atlin", vagyis .,a legszebb és legbecsesebb madár". Quetzalcoatl nemcsak tollas kígyót jelent, hanem a legbecsesebb kígyót is, amely Quetzalcoatl isten megjelenése, aki kiemelkedik a kígyóból, mint ahogy a hajnalcsillag a horizontból.
A lépcsőket nézve, különösen azokat, amelyek a piramis csúcsára vezetnek, mintha egy óriási kígyó jelenne meg, ami nem új a közép-amerikai építészetben. Ez a látvány megerősítést nyer számos helyen a kígyó díszítő elem által, a lépcsők oldalán.
Az emberben felvetődik a kérdés, ha ez az elgondolás teljesen különbözik más maja építészeti elgondolásoktól, akkor lehet, hogy az árnyékkígyók a véletlen művei, és semmi jelentőségük. A Napkígyó jelenség kizárólag Chichen Itzában van, és sehol máshol maja földön. Miért nem alkalmazták másutt is a maja építészek ezt a fényárnyék jelenséget? Ha hasonló építmények más maja régiókban is lennének, az egy határozott érv lenne amellett, hogy a Napkígyó valóban gondos csillagászati és építészeti tervezés eredménye, és nem a véletlen műve. Az antropológusok még mindig vitáznak ezen, de az igazságot soha sem fogjuk megtudni, csak csodálkozva állunk a jelenség meghökkentő szépsége előtt, és kérdezzük magunktól: vajon ez véletlenül alakult így vagy a maják rituális ünnepségének megtervezett része lehetett?

A fenti cikk közlésének két oka van; az egyik az, hogy egy tőlünk távoli kultúra tudománytörténeti érdekességét ismerhetjük meg belőle, a másik az, hogy mindez egy általunk tisztelt szív- és érsebész, Robicsek professzor tollából származik, aki az archeológia profeszszora is. Hazánkban, talán az európai kultúra bölcsőjének közelsége miatt, a távolabbi, ősi civilizációkról kevesebbet hallunk, pedig ez érdekes, értékes és különleges területe az emberiség egyetemes kultúrkincsének. (A szerk.)

Dr. Robicsek Ferenc

Érbetegségek: 2002/1. 25-21. oldal