Nyomtatás
Szerzők: DR. NAGY ANDRÁS, Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Sebészeti Osztály

Jámbor Gyula Tanár Urat tanítványai, barátai, volt és jelenlegi munkatársai nevében sok szeretettel és nagy tisztelettel köszöntjük 80. születésnapja alkalmából! Bár ? főleg érsebészeti körökben ? Jámbor Tanár Úr munkássága jól ismert, de a fiatalabbak kedvéért néhány mondatban összefoglaljuk tevékenységét, mely a magyar érsebészet egyik meghatározó pillére.

Érbetegségek: 2019/4. - 92. oldal

Jámbor Gyula Tanár Urat tanítványai, barátai, volt és jelenlegi munkatársai nevében sok szeretettel és nagy tisztelettel köszöntjük 80. születésnapja alkalmából! Bár ? főleg érsebészeti körökben ? Jámbor Tanár Úr munkássága jól ismert, de a fiatalabbak kedvéért néhány mondatban összefoglaljuk tevékenységét, mely a magyar érsebészet egyik meghatározó pillére.

Dr. Jámbor Gyula

A Győr megyei Kajárpécen 1939. december 21-én született. Orvosdoktori diplomát a Budapesti Orvos - tudományi Egyetemen 1964-ben szerezett, majd 1968-ban tett sebész szakvizsgát. Végzését követően az egyetem III. sz. Sebészeti Klinikájára került, ahol 1972-ben Érsebészeti Osztály alakult, ennek vezetőjévé nevezték ki. Az Érsebészeti Osztály 1974-től a II. sz. Sebészeti Klinikára került át. 1978-79-ben, Belgiumban 10 hónapos tanulmány - úton vett részt, a perifériás verőérsebészet tárgykörében, majd ezt felhasználva 1979-ben védte meg kandidátusi disszertációját. Az érsebész szakorvosi címet 1980-ban ?honoris causa? kapta meg. Az osztályt 1985-ig, egyetemi docensi kinevezéséig vezette, majd az osztály szakmai irányítója lett. A II sz. Sebészeti Klinika megszűnésekor, 1996-ban, érsebészeti munkacsoportjával együtt meghívták az I.sz. Sebészeti Klinikára, ahol a klinika új profiljaként megszervezte és vezette az érsebészeti munkát. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Érsebészeti Részlegén 2003-tól nyugdíjazásáig folytatta tevékenységét.
Magyarországon elsőként végzett sikeres a. mesenterica superior dezobliterációt az ér akut elzáródása miatt, 1972-ben. Első alkalommal végzett hazánkban carotis interna sztenózis megoldására Y-V plasztikát. Bevezette a sebészi gyakorlatba az aorto-bifemoralis bypass műtétek retroperitonealis végzését. Egyedülállóan nagy számban végzett a lábszár és láb artériákra irányuló rekonstruktiv érműtéteket, valamint kidolgozója az autológ karvénával történő alsóvégtagi rekonstrukcióknak is. Az érsebészeti technikák kiemelkedően széles körét uralta.
Tudományos munkásságát 60 dolgozat, 9 könyvfejezet és 129 tudományos előadás jelzi. Elméleti és gyakorlati oktatói tevékenysége messze túlterjedt az egyetemi kötelezettség keretein.
A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaságnak egyik meghatározó egyénisége, 1970 és 2013 között vezetőségi tagja, 1983 és 1989 között, 6 éven át a Társaság főtitkára volt. Kiemelkedő érdemei elismeréseként, a Magyar Angiológiai Társaság által alapított "Soltész Lajos Emlékérmet" 1993-ban neki ítélték. Az emlékelőadást a lábszár artériák rekonstruktív műtéteiről tartotta.
Kedves Tanár Úr! Kérjük, fogadd szeretettel tőlünk ezt a születésnapi köszöntőt. Kívánunk Neked hosszú, boldog éveket családod, gyermekeid és unokáid körében! Örökké optimista, kedves és humoros sze - mélyiséged, emberszereteted, humanitásod, legendás munkabírásod mindannyiunknak példa mutatásként szolgál.

Isten éltessen sokáig erőben, egészségben!
Tanítványaid, barátaid, munkatársaid nevében:

Dr. Nagy András

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház
Sebészeti Osztály


Érbetegségek: 2019/4. 92. oldal