Beszámoló a 2013. szeptember 8-13-ig Bostonban megrendezett Phlebológiai Világkongresszusról és a Magyar Szekcióról

Érbetegségek: 2014/1. 27-31. oldal

A phlebológia legrangosabb eseménye az Union Internationale de Phlébologie (UIP) négyévenkénti világkongresszusa. Ennek 2013-as megrendezési jogát az American College of Phlebogy kapta meg, akik az eseményt a Boston centrumában elhelyezkedő Hynes Convention Centerben rendezték meg. A helyszín kiválasztása ideális volt, számos, különböző méretű, kényelmes, jól felszerelt terem állt rendelkezésre. A rendezvény-központot akár az utcáról, akár belső folyosókon keresztül, egyes hotelekből és bevásárló központokból is meg lehetett közelíteni. A kongresszus elnöke a budapesti előadásán megismert (Érbetegségek 2008/2, www.erbetegsegek.com), Nick Morrison volt. Itt jegyezzük meg, hogy a kongresszus során megtartott Tanácsülés őt választotta a Világtársaság következő elnökének.
Boston az Egyesült Államok egyik jól ismert nagyvárosa, amelyről annyit érdemes megemlíteni, hogy a történelembe a függetlenségi harc során mutatott aktivitásával írta be nevét, - továbbá, kiemelkedő tudományos, valamint oktatási teljesítményét a Harvard Egyetem fémjelzi.
Egy kongresszusi részvétel mindig nagy erőpróba, gondoljunk a tudományos munka elvégzésére, kiértéke - lésére, az összefoglaló, majd az előadás összeállítására, ezen túlmenően az utazás és a szállás megszervezésére, - de a költségek fedezéséről se felejtkezzünk el. Különösen ez utóbbi vonatkozásában a Bostoni Világkongresszus a szokottnál is nagyobb erőbedobásra késztette a résztvevőket. Mindezen nehézségeket tetézte, hogy a részvételi adminisztráció egy külön honlapon, egyéni jelszó megadásával történt. Ez a honlap időnként új arcát mutatta, amelyet újra és újra meg kellett tanulni. Persze a computerizálásnak megvannak az előnyei, pl. az azonnali visszajelzés és naprakészség. Ez utóbbiak itt sajnos nem érvényesültek. Az absztrakt beküldése utáni ismételt értesítések, melyek tudatták a határidő közeledtét, majd az a felhívás, miszerint egyáltalán értesüljünk erről a rendezvényről és javasolják, hogy vegyünk részt rajta, mutatják, hogy a rendszer egyáltalán nem úgy működött, ahogy azt a szervezők és részvevők a befektetett energia alapján remélték. Más, ennél súlyosabb rendszer-hibák is voltak, amelyek végül a szervezőket bocsánatkérésre kényszerítették.
Az alábbiakban nem kronológiai, hanem fontossági sorrendben taglaljuk a történteket, hiszen a magyar phlebologusok számára kiemelkedő világ-esemény volt, ahol első ízben mutatkozhattunk be önálló előadás - sorozattal. Hazai és olyan külföldön élő magyar kollégák tartottak előadást, akik itthoni rendezvényeink rendszeres látogatói és előadói, - ők is közénk tartozónak érzik magukat és mi is őket.
A Magyar Szekción elsőként Bihari Imre mondott néhány üdvözlő szót, a meglepően népes hallgatóság előtt. Ezt követően Sándor Tamással és Bartos Gáborral közösen írt, a hazai phlebologia történetét ismertető előadásukat tartotta meg, melyet számos képpel illusztrált. Következő előadásában 130 000 sclerotizáló injekció beadása kapcsán szerzett tapasztalatait ismertette. Kitért az 1979 óta megtett fejlődés egyes állomásaira, az ultrahang vizsgálat és a habkezelés bevezetésére, a beadott gyógyszer mennyiség fokozatos nö - velé sére és a ke zelés kapcsán alkalmazott kö - vet kezetes kompressziós kezelés előnyeire.

1. ábra.
Bőhm Zoltán előad. Az asztalnál Bihari Imre és Várady Zoltán.

Prof. Várady és prof. Bőhm a varicositas minisebészeti megoldásának elméletét, gyakorlatát és eredményeit ismertették. Az előadás egyik fele a Várady-koncepci ó ról szólt, amelynek lényege, hogy sok varicositas esetében a crossectomia és stripping elvégzése szükségtelen. Ennek magyarázata az, hogy a reservoir ként működő véna tágulatok kiiktatásával, az oda vezető vénákban megszűnik a rendellenes áramlás. Kiderült, hogy a manapság sokat taglalt, jó eredményeket felmutató ASVAL-műtét előfutárának tekinthetjük a Váradykoncepciót. Ennek elvégzéséhez a Várady-műszer vált be legjobban. Ezt az eszközt itthon nem kell bemutatni, de aki mégsem ismerné, annak annyit meg kell említenünk, hogy a gyakorlat számára jelentős előny, a horog mellett a spatula alkalmazása, és további gyakorlati haszon, hogy mindez egy műszeren belül került kialakításra.

2. ábra.
Puskás Attila

Puskás Attila arról a fejlődésről számolt be, hogy Erdélyben is megkezdték a lézeres visszérműtétek végzését. Csaknem 100 beteg rövid távú, jó eredményeit ismertette. A betanulási időszak problémái itt is hasonlóak, mint amit más centrumok már megoldottak. Élenjárnak azonban a laser-műtét és hab-sclerotherapia kombinált alkalmazásában.
If. Zernoviczky Ferenc ugyancsak endovascularis visszérműtéti eredményeiről számolt be, ő a rádió -frekvenciás eljárást részesíti előnyben. Fontosnak tartja a saphena törzs mögé juttatott tumescens oldattal történő sapheno-femoralis junkció kompressziót. Az ablációt szintén hab alkalmazásával kombinálja, melyet hosszú katéteren keresztül juttat a saphena magna oldalágaiba.
Szolnoky Győző, az ulcus crurisos betegek immunológiai vizsgálata során nyert eredményeiről beszélt. Előadása a UIP-Servier Fellowship, 2011-ben, Prágában a European Chapter Meetingen elnyert díjjal kitüntetett, kísérletes munka eredményein alapult. Tanulmányukban a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikája, a szegedi Baygen Intézettel közösen, a vénás lábszárfekélyes és kontroll csoportokban egyaránt, a természetes immunitás szabályozásában szerepet játszó ún. TAM tirozin kináz receptor család tagjait, és a hozzájuk kötődő fehérjék viselkedését vizsgálták. Eredményeik szerint a vénás lábszárfekélyes betegek természetes immunválasza és szabályozása, számottevően eltér az egészségesekétől.

3. ábra.
Szabó Attila

Szabó Attila, az elmúlt években kapcsolódott be a Tasnádi professzor vezette, érmalformációk kezelését végző munkacsoportba. Előadása, a munkacsoport nyirokérfejlődési rendellenességek konzervatív, invazív és műtéti kezelésében szerzett, több évtizedes tapasztalatait és eredményeit mutatta be. Ezt a világviszonylatban is egyedülálló, sokrétű anyagot Tasnádi professzor már előadás, cikk és könyv fejezet formájában is publikálta, joggal aratott elismerést ezen a fórumon is. A szekció, az időkeretet is túllépő, értékes diszkusszióval zárult.
Most már áttérve a kongresszusi események időrendjére, a következőket emeljük ki. A megnyitó során rövid, frappáns üdvözlő beszédek hangzottak el, majd egy fiatal, mind színes mind nem színesbőrű, utcagyerekeknek öltözött, rutinos együttes hip-hop tánc előadását láthattuk. Szokatlan, de vérpezsdítő és élvezetes élmény volt. A nyitó fogadást másnapra tették át, mert a külön meghívottak részére a kongresszus, valamint a társaság elnöke fogadást adott a Kennedy Könyvtárban. Itt a néhai elnökre emlékező filmet és kiállítást láthattunk, melyet zenével kísért fogadás követett.
A kongresszus szervezésén érződött, hogy a phlebológia egy európai tudomány, - az újítások még mindig Európából jönnek, míg az amerikaiak inkább a konzervatív álláspontot képviselik. Valódi újdonság, vagy éles vitát kiváltó előadás alig került a nagyközönség elé, ezek inkább a szűkebb körben megvitatott posterek között vesztek el. Ugyanakkor kénytelenek voltak minden beküldött előadást elfogadni, hiszen egy 5 napos kongresszushoz képest kevés volt az előadás és az előadó is. Az idő kitöltésére alkalmazott megoldásuk, a témák és egyes prezentációk többszörös bemutatása, pl. két különböző ülésen vagy előadás és poster formájában is, jól bevált. Így végülis mintegy 360 előadó (első szerző) tartott kb. 540 előadást és mutatott be egy híján 200 postert.
Mint minden nagy kongresszusnak, úgy ennek is bosszantó hátránya a sok, egyidőben tartott, érdekes szekció. Gyakran hat helyen kellett volna egyszerre hallgatni az előadásokat, e helyett a résztvevő a saját prezentációját tartotta, vagy valamely hivatalos bizottsági ülésen, esetenként egy, csak szűk körben meghirdetett rendezvényen vett részt. Tehát volt előnye az egyes előadások többszörös megtartásának.
Kiemelt szekcióban szerepeltek a különböző cégek által meghirdetett pályázatok nyertesei. A Kreussler cég, a Kurosh Parsi által vezetett munkacsoport teljesítményét, a különböző sclerotizáló szerek másodlagos, trombózis készséget csökkentő hatását vizsgáló, már többszörösen publikált tanultmányt értékelte a legjobbnak, amelyet David Connor adott elő. A Bauerfeind cég, a kompresszió áramlásnövelő hatását, egészségeseken vizsgáló tanulmányt jutalmazta (Christopher Lattimer). Az idei Servier-díjat egy kameruni kolléga, Marcus Fokou, az afrikai országban tervezett epidemiológiai felmérésével nyerte el. Előadásra került az előző évi Servier-díj nyertesének, Szolnoky Gyözőnek, vénás fekélyes betegeken végzett, már említett immunológiai tanulmánya is.

4. ábra.
Szolnoky Győző

A kozmetikai kellemetlenséget okozó, kis méretű varicositasok, vagyis a seprű erek vagy pókvénák terápiája szekciójában, ismert kollégák (Mitch P. Goldman, Robert A. Weiss, Albert A. Ramelet, David Duffy, Mark Forrestal, Lowell Kabnick), tartottak összefoglaló előadásokat, sajnos kevés újdonságot hallhattunk tőlük. Hangsúlyozták a jól ismert tényt, miszerint az előzetes UH vizsgálatot ebben az esetben is indokoltnak tartják, tekintettel arra, hogy a kis méretű erek esetenként, egy nagyobb értörzsben megjelenő reflux következményei. Szerintük is, a scleroterápia jobban bevált, mint az egyéb eljárások, kivételt képeznek az arcon lévő elváltozások. A seprűerek szkleroterápiáját a reticularis varixokkal együlésben oldják meg, melynek során a többség kompressziós harisnyát viseltet. Kérdéses, hogy az apró, felületes erek kezelése során indokolt-e hab alkalmazása. Goldman véleménye szerint úgy kell számolni, hogy egy adott töménységű oldatból készített hab legalább dupla olyan töménységű oldat hatását adja, tehát pl. 0,5 %-os oldatból készített habot csak ott használjunk, ahol 1%-os, vagy annál töményebb gyógyszert alkalmaznánk. Hozzátette azt, is, hogy az így nyert anyag volumene sokszorosa az oldaténak, tehát használata gazdaságos. Ő reticularis vénák esetében szövődmény mentesen végzi. A kis méretű erek kezelésének leggyakoribb szövődménye a pigmentáció, amelyet teljesen elkerülni nem lehet, de előfordulása csökkenthető: ne használjunk túl tömény oldatot, távolítsuk el a letokolt vérgyülemet, viseltessünk kompressziót. Tágabb, esetleg aneurysmatikusan túltágult teleangiectasiák injekciózása során gyakoribb, mint a kis átmérőjű ereknél. Ha mégis jelentkezik elszíneződés, az idővel jelentősen fakul. Csak az alsó végtagon észleljük ezt a szövődményt, más testtájak kezelése során nem fordul elő. A Magyar Szekcióban Várady arról beszélt, hogy a pigmentáció elkerülésére, ezeket az ereket nem szklerotizálja, hanem sok apró metszéssel végig szeleteli. Másik fenyegető szövődmény a matting, ami a nagyobb teleangiectasiák eltűnését és helyükbe kisebbek kialakulását jelenti. Ez is kizárólag az alsó végtagon fordul elő, ennek alapján a nagyobb vénás nyomást teszik felelőssé, ezért ésszerű következtetés, hogy a kompresszió ennek kialakulását is csökkenti. Az alsó végtagi pókvénák laser kezelésének előadója Neil Sadick, a 1064 nm-es Nd-YAG lasert használja, és a beavatkozást követően kompressziót nem tart indokoltnak. Gyakran kombinálja a nagyobb erek intravascularis laser műtétjét a seprűerek transcutan laser kezelésével. Nagyon egyet lehet érteni Kabnick záró gondolatával, aki azt mondja, minél több módszert sajátítunk el, annál jobb kezelést tudunk nyújtani. Nagy örömünkre szolgált, hogy szinte minden előadó idézte a Magyarországról kiválndorolt, jelenleg Ausztráliában dolgozó Sömjén M. György teleangiectasiák UH vizsgála - tával foglalkozó, 1993-ban, a Dermatologic Surgery-ben publikált, alapvető meg állapításokat tartalmazó cikkét.
A kongresszus szervezőinek érdeklődésére utal, hogy számos alkalommal nyúj tottak lehetőséget az un. konzervatív visszérsebészeti (CHIVA, ASVAL) eredményeket ismertető előadások megtartására. A saphena magna törzs megóvásáról van szó, vagyis a módszer képviselőinek álláspontja szerint a stripping, vagy a hő ablációs hegesítés (pl. laser), egyes törzs varicositások esetében nem indokolt, fölösleges. Az irányzat kb. 30 éve ismert, de a kongresszusnak helyt adó Egyesült Államokban ilyen beavatkozás még nem történt. A saphena megőrző módszerek fő képviselői francia és olasz kollégák. A hallott előadások didaktikusan ismertették az elméleti hátteret, a módszer alkalmazói által használt terminus technicusokat és az előzetes ultrahang vizsgálat során megválaszolandó kérdéseket, valamint a különböző műtéti módszerek technikáját. Az eltelt 30 év alatt, mindössze egy-két tanulmánynak sikerült igazolnia, hogy a saphena törzs bent hagyásával hasonló eredményeket tudtak elérni, mint az értörzs hagyományos eltávolításával. Kérdés, hogy a nem túl jónak tartott stripping-műtét eredményei olyan kecsegtetőek lennének, amit érdemes volna célként megjelölni. Jelen beszámolónk során nem kívánjuk a módszert értékelni, - akinek az érdeklődését felkeltettük az az Érbetegségek 2010/4. számában a 61-67. oldalon (www.erbetegsegek.com) olvashat erről. A visszérbetegség kezelésének jelenleg legprog - resszívabb területe az endovascularis beavatkozás, amely technika a saphena törzs varicositasa esetén alkalmazható. A legtöbb előadás ezzel foglalkozott, itt csak egy nagyon rövid rezümét adunk. Endovasculáris módszerek: a most már több mint évtizedes múltra visszatekintő habszkleroterápia, a jelenlegi standardnak számító lézeres visszérműtét, az ezzel rivális rádiofrekvenciás eljárás, továbbá a gőz alkalmazása és a legújabb ragasztásos technika. Egyenként a következőkben lehet összegezni az elhangzottakat: a hab-szkleroterápia a legkevésbé invazív, viszont a legtöbb kiújulással itt kell számolni, ugyanakkor könnyen ismételhető. A lézeres visszérműtét a leg - elterjedtebb a világon, a kiújulási arányok leginkább az alkalmazott energia mennyiségétől függenek, míg a hullámhossz a kellemetlenséget okozó, enyhe szövőd - mények (fájdalom, suffusio, átmeneti érzészavar) elő - fordulását befolyásolja. A rádiofrekvenciás műtét a lézerhez hasonló jó eredményt ad, kissé kíméletesebb, a kiújulások talán gyakoribbak, mint a lézernél, de komolyabb hátrányt jelent az, hogy költségesebb. A gőz eljárás a saphena törzsek esetében kevésbé vált be, viszont a nagyobb oldalágak kezelésében eredményes. A ragasztásos módszer ígéretesnek tűnik, de egyelőre kísérleti stádiumban van, és minden eddigi technikákat felülmúlóan drága. Az endovascularis eljárásokban közös, hogy előzetes ultra hang vizsgálatot igényelnek, a műtét során is ultrahanggal irányítjuk a beavatkozást, majd a post op. szakban ezzel kontrolláljuk az eredményt. Sokan gondolják úgy, hogy az ultrahang vizsgálat, a fizikális vizsgálattal csak sejthető érszakaszok és áramlási irányok pontos megismerése által, a kezelés sikeréhez többet tesz hozzá, mint a műtéti módszer kiválasztása.

5. ábra.
ifj. Zernoviczky Ferenc

A szövetragasztó alkalmazása egy ígéretes eljárás, erről Thomas Proebstle, és egy másik szekcióban Alun Davies beszélt. Úgy tűnik az eljárásnak számos előnye van, elsősorban: nem szükséges sem anaesthesia, sem a kezelés utáni kompresszió alkalmazása. Hátránya: magas költsége és egyelőre a korábbi eljárásoknál gyengébb kezdeti eredményei. Az újabb tanulmányok tapasztalatait kiváncsian várjuk.
Joggal került a kiemelt előadások közé a phlebológia egyik szellemi vezetőjének, Alun Daviesnek, a vénás betegségek kezelésének hatásosságáról tartott prezentációja. Ő a randomizált tanulmányok és statisztikai értékelések egyik legtekintélyesebb szakértője. Az alapkérdés, amelyről áttekintő értékelést adott, nem új: arról van szó, hogy a visszeresség, vagy a post-thrombotikus állapot nem könnyen, nem mindig eredményesen és gyakran csak átmenetileg kezelhető betegség. Egyrészt nagyon különböző lehet a kezelés előtti kiindulási állapot. Másrészt, ha alkalmaztunk valamilyen gyógyszert, kompressziót, vagy műtétet, és ugyan nem is sikerült a problémát a kívánalmaknak megfelelően teljesen megoldani, mégiscsak változtattunk a helyzeten, jó esetben enyhítettünk a pana - szokon, ill. csökkentettük a jövőbeli progresszió veszélyeit. De mindez hogyan mérhető, hogyan összehasonlítható, vagy egyáltalán hogyan értékelhető? Mindenekelőtt, egymástól külön kell választani az anatómiai, a haemo - dynamikai, a klinikai és a funkcionális vizsgálatokat, ill. eredményeket. És természetesen mindezeket másképpen látja a klinikus és másképpen a beteg, továbbá van, amit az egyikük lényegesnek gondol, a másik kevésbé. A helyzet tehát korántsem egyszerű. Tovább bonyolítja a problémát, hogy a felemás megoldások értékelésére az egyes munka - csoportok különböző pontrendszereket állítottak fel, amelyek között vannak népszerűek, ugyanakkor vannak ritkán, de mégiscsak használt megközelítések is. A felmérések egyébként azt mutatják, hogy a visszeres betegek életminősége nem sokkal rosszabb, mint a visszér mentes populációé, csak a (korán és súlyosan) kiújult visszeresek életét keseríti meg lényegesen ez a betegség. Jelentős betegszámról van szó, hiszen a nyugati világ 35 %-a esetében merül fel az invazív kezelés gondolata, majd ezután a kiújulás veszélye. Kitért arra, hogy az életminőség és a kezelés után várható élethossz szorzata ad egy olyan visszonyszámot, amelyet figyelembe kell vennünk. Ezen kívül felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyra becsült randomizált tanulmányok, gyakran túl szigorú kritériumok szerint válogatják a betegeket, és jellegzetes betegcsoportok rekednek ki a kezelési eredmények értékeléséből, ami a következtetés használhatóságát kérdőjelezi meg. Feltette azt a kérdést, hogy vajon egy vagy több ülésben végezzük a műtétet? De erre nem adott egyértelmű választ. A műtét egy fontos része az anaesthesia. A visszérműtétre kerülő betegek fele, szándéka szerint a helyi érzéstelenítést, másik fele az altatást választaná. A helyi érzéstelenítésben operált betegek negyede viszont, ha újabb műtétre lenne szüksége inkább az altatást kérné. A legjobb műtéti eredményt, jelen ismerteink szerint a laser és rádiofrekvenciás műtétek adják, azonban ezek költsége és invazivitása jelenti hátrányukat a hab sclerotherapiával és a mechanikus károsítással kombinált sclerotherapiával (ClariVein) összevetve. Ez utóbbiaknál nincs szükség anaesthesiára, és kiújulás esetén, amely a tanulmányok szerint e módszerek esetében gyakoribb, az újabb kezelés is egyszerűbb. Ilyen nagy beteganyag esetében a költségek is fontosak. Részben azért, mert sok embernek kell kigazdálkodnia a kezelési díjat, továbbá az ipar számára is kiemelt tényező, ezen kívül a betegbiztosítónak is ki kell számolnia, hogy a vénás betegségek kezelését, milyen költségek, vagyis műtéti technikák esetén fedezi. Kétségtelen tény, a törzsvéna varicositasok esetén legolcsóbb a hagyományos műtét, majd a sclerotherapia valamely módja jön, ezután következik a laseres megoldás, majd a rádiófrekvenciás módszer, és a mégújabb, még bevezetés alatt álló, ragasztásos technika zárja a sort, mint a jelenlegi legköltségesebb eljárás. Megjegyezhetjük, a sokszor idézett tanulság, miszerint az újabb gyógyító eljárások drágább - ak, mint a korábbiak, itt igaznak bizonyult. Egy-egy lényeges, ismert, sokat tárgyalt kér - désben nyílt vitát rendeztek. Pl. az ulcus cruris műtéti és konzervatív kezelésében. Saj - nálatos módon nem áll nak rendelkezésre olyan egyértelmű irodalmi adatok, amelyek egyik, vagy másik álláspont egyértelmű fölényéről számolnának be, tehát a vita végül döntetlen lett. Ennek a vitának az volt az érdekessége, hogy a sebészi álláspontot egy belgyógyász, Giovanni Mosti, míg a konzervatív kezelési álláspontot egy sebész, Thomas O’Donnel képviselte.
Fenti áttekintésünk természetesen nem teljes körű, hiszen kitűnő előadások ismertették többek között a konzervatív visszérkezelés (tabletta, pólya, stb.), a mélyvéna trombózis kezelés, valamint a trombózis utáni állapot konzervatív, műtéti és invazív radiológiai ellátásának eredményeit, az érfejlődési rendellenességek kezelésének újabb lehetőségeit, továbbá több szekció a nővéri munkával foglalkozott.
Bostoni tapasztalataink alapján úgy tűnik, vannak előre lépések, de áttörő újdonság, a legutóbbi világkongresszus óta eltelt négy évben nem született. Ezek az apró lépések, valamint az összegyűlt tapasztalatok az eredményeket javítják, és a beavatkozások biztonságát növelik. Amit ki kell emelnünk, hogy a hazánkban is népbetegségnek számító visszérbetegség kezelésében, a mindennapi rutin tekintetében, le vagyunk maradva. Az igazoltan jobb eredményt adó, a nyugati országokban már napi gyakorlattá vált ultrahang vizsgálat és lézeres ill. rádiofrekvenciás visszérműtét, hazánkban még csak jelentős anyagi terhek mellett, kevesek számára érhető el. Reménykedjünk, hogy mire a következő világkongresszus 2017-ben Melbourneben megrendezésre kerül, lefaragunk a hátrányból.

Dr. Bihari Imre főszerkesztő és mtsai

Érbetegségek: 2014/1. 27-31. oldal