Nyomtatás
Szerzők: SZERKESZTŐSÉG

Folyóiratunk díjait a kétévenként megrendezésre kerülő angiológiai napokon adjuk át. Erre 2017-ben Szombathelyen került sor.

Érbetegségek: 2018/1. 28. oldal

Folyóiratunk díjait a kétévenként megrendezésre kerülő angiológiai napokon adjuk át. Erre 2017-ben Szombathelyen került sor.

<div">

A Legjobb Publikációért-díj egyik nyertese Dr. Diószegi Ágnes, aki folyóiratunkban munkatársaival (Dr. Vass Melinda, Flaskó Anna, Dr. Mechler Ferenc, Dr. Káplár Miklós, Dr. Soltész Pál), A diabeteses láb komplex vizsgálata címmel kitűnő közleményt jelentetett meg (23:47-54. 2016). Fontos követelmény a hazai kollégák munkájának elismerése, ennek jegyében ő öt hazai cikket idéz.   Díjkiosztás - 2017. Szombathely
    1. ábra.
Diószegi Ágnes
A másik Legjobb Publikációért-díjat Dr. Galambos Barnabás érdemelte ki. Értékes publikációja, társszerzők közre - működésével (Dr. Fürtös András, Dr. Kovács Sándor, Dr. Rakos Gyula), Ilio-femoralis hybrid műtéteink hosszútávú eredményei címmel, lapunk 23. évfolyamának 4. számában jelent meg. Kiemelendő, hogy másik kitűnő cikke nemrég szintén közlére került folyóiratunkban.   Díjkiosztás - 2017. Szombathely
    2. ábra.
Galambos Barnabás
Harmadik legjobb Publikációért díj is átadásra került, ezt Dr. Puskás Attila érdemelte ki, aki társszerzőkkel (Dr. György Fazekas István, Dr. Bihari Imre, Dr. Franceschi Claude, Dr. Delfrate Roberto) együttműködve közölte a Krónikus vénás elégtelenség haemodynamikai ultrahang térképezése c. munkáját, folyóiratunk 23. évfolyamának 4. számában. A díj - átadón nem tudott részt venni ezért azt a Phlebológia Másképp kongresszuson vehette át.   Díjkiosztás - 2017. Szombathely
    3. ábra.
Puskás Attila
Sajnálatos módon ebben a periódusban nem találtunk olyan szerzőt, aki már sok jelentős cikkel gazdagította folyóiratunkat és ezt a publikálási folyamatot most sem szakította meg, ezért folyóiratunk Fődíját most nem tudtuk kiosztani. Helyette mégegy hasonlóan értékes cikket jutalmaztunk: Dr. Sahin-Tóth Gábor és mtsai (Dr. Bogáts Gábor, Dr. Rúzsa Zoltán, Dr. Sipka Róbert) közleményét, - Közép-aorta szindroma kezelése aortoaorticus bypass műtéttel, mely folyóiratunk 22. évfolyamának 3. számában jelent meg.   Díjkiosztás - 2017. Szombathely
    4. ábra.
Sahin-Tóth Gábor veszi át a díjat

Szerkesztőség


Érbetegségek: 2018/1.