A hypertonia és a dyslipidaemia kiemelt szerepet tölt be a cardiovascularis morbitásban és mortalitásban. A két betegség gyakran együttesen fordul elő, és ez hatványozódó rizikónövekedést okoz. Jól ismert, hogy a kockázat már mérsékelten emelkedett vérnyomás és lipidérték esetén is jelentős. Az ezért felelős folyamatok fontos pathomechanizmusának lépései a két betegségben részben közösek, és egyben magyarázzák az ACE-gátlók és a statinok, a vérnyomás-, illetve koleszterincsökkentésen túlmenő, pleitróp hatásainak közös jellemzőit. A hypercholesterinaemia és a hypertonia egyaránt fokozza az oxidatív stresszt, s ennek következtében egyrészt a nitrogén-monoxid (NO) termelés csökkenése, másrészt endothelin, ACE 1, angiotenzin II, angiotenzin receptor 1 expressziójának fokozódása figyelhető meg, endothel diszfunkciót eredményezve.
Kísérletes és korábbi kisebb tanulmányok azt jelezték, hogy a statinok potencírozzák az antihipertenzív szerek vérnyomáscsökkentő hatását. Ennek ellenére az ASCOT-BLPA nagy klinikai tanulmány 2005 szeptemberében közölt eredményei a statinok szinergikus antihipertenzív hatásának lehetőségét nem erősítették meg. A korábbi HPS vizsgálat alcsoport elemzéséből kiderült, hogy a simvastatin az ACE-gátlókat szedőkön is hasonlóan pozitív hatású, mint az azt nem nagyon szedőkön, ami a két szer kockázatcsökkentő additív hatásaira utal. Az elméletileg nagyon kedvező hatású "polypill" lehetősége mellett a nem-farmakológiai intervenciók is nélkülözhetetlenek.
- Szerzők: Dr. Bajnok László, prof. dr. Paragh György

