|
História << Vissza
Emlékezés DeBakey professzorra (1908-2008)
Írta: DR. BARTOS GÁBOR, DR. BIHARI IMRE, DR. MARKOVICS GABRIELLA
Michael E. DeBakey a huszadik század egyik
legnagyobb hatású orvos-egyénisége,
akit már életében living legendnek neveztek,
életművével mély nyomot hagyott elsősorban
a sebészetben, de az orvostudomány más
ágaiban is. Ötvenhét nappal
századik születésnapja előtt,
2008. július 11-én távozott
v i l á g u n k b ó l
(1. ábra).

1. ábra. Michael E. DeBakey idős,
de még aktív korában.
Kiváló ítélőképességű és manualitású operatőr,
sok ezer orvos oktatója, köztük több száz szív- és érsebész
tanítómestere, sikeres kutató, termékeny szakíró, a
cardiovascularis sebészet megújítója, nagyvonalú sponzor,
szervező, és intézményalapító, a nemzetközi tudományos
élet kimagasló alakja, s világszerte elismert egészségpolitikus
volt.
Szerencséjére, ami egyben Amerika, de az egész
medicina szerencséje is, DeBakey az Egyesült
Államokban, a "korlátlan lehetőségek hazájában" élt, ahol
alkotó egyénisége akadálytalanul kibontakozhatott. Persze
ez, mit sem von le érdemeiből. Tevékenységével az
orvosok számára szinte elképzelhetetlen ismertségre és
népszerűségre tett szert. Még életében, de különösen
halála után szuperlatívuszokban beszélnek róla: "nem
ismerek senkit, aki többet tett volna az orvostudományért,
mint ő," írja róla Shervin Noland, neves orvos-történész.
Egyéb jellemzések: "a modern cardiovascularis sebészet
atyja", "a huszadik század legnagyobb sebésze"
"a valaha élt legnagyobb sebész". George Noon szerint,
aki közel negyven évig közeli munkatársa volt
"...az orvosok, szerte a világon lekötelezettek azokért az
ismeretekért, amelyekkel hozzájárult az orvostudomány
fejlesztéséhez" Gazdag, érdekes élettörténete az utókor
számára minden vonatkozásban tanulságos (1- 4).
Személyes élete
Michael Ellis DeBakey 1908. szeptember 7-én, a
louisianai Lake Charlesban, egy vallásüldözések elől
menekült libanoni, maronita-keresztény családban
született. Édesapja Shaker Morris Dabaghi, aki
DeBakey-re angolosította nevét. Édesanyja keresztneve
Raheeja volt, aki rajta kívül még két idősebb fiúnak és
három fiatalabb lánynak adott életet. Apja jómódú
üzletemberként több gyógyszertárral és rizsültetvénnyel
rendelkezett. Gyógyszertáruk a környékbeli orvosok
találkozóhelye volt, ahol élénk társadalmi élet folyt. A kis
Michael sokat forgott a körükben, s a látogatók is nagyon
kedvelték. DeBakeyt az orvoslás légköre tehát már
gyermekkorában megérintette. Később egyszer azt
mondta: "...mindig is tudtam, hogy orvos akarok lenni,
csak azt nem, hogy milyen."
Nagy házban, inasokkal, szobalányokkal, szakácsokkal
körülvéve éltek. Egészségesen, sok zöldséget, gyümölcsöt,
halat és egyéb tengeri állatot tartalmazó ételeket
fogyasztottak. Nem dohányoztak és az italfogyasztásban is
mértékletesek voltak. E családi környezetnek nyilván
szerepe volt abban, hogy DeBakey pátriárka kort ért meg.
Meghitt családi életet éltek, mindig együtt étkeztek,
sokat beszélgettek a napi eseményekről, a család és a világ
dolgairól. Ennek azonban megvolt a szigorú rendje.
A gyermekek nem szólhattak addig, amíg valamelyik
szülő erre jelt nem adott. Önfegyelmét és fegyelemszeretetét
valószínűleg a családjából vitte magával.
Gyakran szerveztek közös, családi programokat,
kirándulásokat. Rendszeresen jótékonykodtak.
A vasárnapi istentisztelet után sokszor felkeresték a
környező árvaházat, s megajándékozták az árvákat. A hat
DeBakey gyermek levetett ruháiból sokat vittek nekik,
néha olyat is, amit Michael még nem akart elajándékozni.
Ilyenkor édesanyja azzal szerezte meg beleegyezését, hogy
az árváknak szükségük van rá, neki pedig még több is van
otthon. Az empátia és a szociális érzékenység így, már
gyermekkorában kifejlődött benne. Igen jó tanuló volt.
Szülei állítólag az Enciklopaedia Britannica-t is
olvastatták vele. Több hangszeren játszott, a sportban is jól
szerepelt. Medikus korában játszott az egyetemi biliárd
csapatban és saxofonozott az egyetemi zenekarban.

2. ábra. Esküvő második feleségével, Katrinnal.
Első felesége Diana Cooper DeBakey, akit a harmincas
évek végén vett el, ápolónő volt. Négy fiuk született:
Michael, Ernest, Barry és Danis. Felesége 1972-ben, kora
ötvenes éveiben, szívbetegség miatt meghalt. 1975-ben
újra megnősült, második felesége a nála 35 évvel fiatalabb,
akkor 32 éves német filmszínésznő, Katrin Fehlhaber DeBakey
volt, - akit Frank Sinatra révén ismert meg, s
akivel több, mint harminc évet éltek együtt (2. ábra). Tőle
született Olga lányuk.
DeBakey dinamikus, színes egyéniség, rendkívül
művelt ember volt. Ismerte az irodalmat, a költészetet és a
művészeteket, jártas a keresztény és az iszlám teológiában.
Könnyedén beszélt tudomány-történetről, a reformációról,
vagy az ipari forradalomról, vagy akár az amerikai
demokrácia fejlődéséről. Anyanyelvén kívül jól tudott
arabul, franciául és németül. Ellentmondásos
egyéniségként tartották számon. Egyrészt rendkívül
szívélyes, szeretetreméltó tudott lenni, - tele jó szándékkal,
segítőkészséggel, - másrészt azonban a munkában nem
ismert tréfát. Ezt a kettősséget felesége, Sigmund Freud
mondását kölcsönvéve, két fogalommal így jellemezte:
"szeretni és dolgozni". Munkatársait hajtotta,
J. L. Ochsner, aki DeBakey korábbi főnökének fiaként
dolgozott nála , így emlékezett: "nem engedte az embert
lélegzethez jutni." Hírhedt volt lesújtó, ironikus
megjegyzéseiről, amelyeket ízes louisianai tájszólásban
adott elő. Ha nem haladt a műtét azt kérdezte: "csak én
vagyok itt az egyetlen, aki csinál is valamit?" Azt is
m o n d o g a t t a :
"nektek is öt ujjatok van, mint
nekem, miért nem tudjátok azokat
úgy használni, mint én?" Egyegy
ügyetlenebb tanítványa könynyen
megkapta tőle: "neked tényleg két balkezed van?" Sas orra,
nagy fekete szemöldöke és villogó tekintete láttán sok
m u n k a t á r s a szinte terrorizálva érezte magát.
Jól jellemzi őt a k ö v e t k e z ő mondása is:
"nem bírom a hozzá nem értést, a felületes
gondolkodást, és a lustaságot." A fiatalabb Ochsner
szerint kemény modora azt a szándékát tükrözte, hogy
felkészítse tanítványait az előttük álló életpálya kutya
kemény követelményeire. Bár tanítványai szinte
alázatosan fogadták maró kritikáit, a háta mögött azért
gyakran kifigurázták. Maga is elismerte: "türelmesebbnek
kellene lennem azokkal, akik nem gondolkoznak olyan
gyorsan, mint én."
Munkabírása páratlan volt, kimeríthetetlen energiái
voltak. Úgy becézték, hogy "a texasi tornádó". Erre
jellemző a következő eset: egész nap megállás nélkül, késő
estig operáltak, minden asszisztense és a műtőszemélyzet
is, szinte már kidőlt. Amikor azután este 11-kor végre
elkészültek, vidáman megkérdezte: "Nos, van még műtét?
Most már éppen be vagyunk melegítve". Teljesen
munkaképes volt még abban a korban is, amikor más
sebészeknek már fel kell hagyniuk a műtétek végzésével.
1998-ban, amikor a Bayloron 50 éves jubileumát
ünnepelték, újságírói kérdésre azt felelte:
"...csak alkalmatlanság esetén megyek nyugdíjba." S ezt
meg is tehette, mivel egyetemén nem volt korhatár. Bár 80
éves korában a rendszeresen végzett műtéti tevékenységet
abbahagyta, de a szikét még 90 éves koráig nem tette le.
Keze, szeme, és hallása még ekkor is kifogástalan volt.
Amikor 2005-ben megkérdezték tőle, mi hosszú életének
és töretlen munkabírásának titka, azt felelte:
"a finom saláta, az állandó intellektuális kihívás és a napi
négy-öt óra alvás". Az elvesztegetett időt gyűlölte.
Ugyancsak Noon mondta róla, ha a dolgok jó mentek
elégedett volt, de a késedelem, vagy a program borulása
miatt azonnal dühbe jött. Houstonban ötven évig
ugyanabban a házban, a Klinikától ötpercnyire lakott.
Hogy a közlekedéssel munkahelyén se pazarolja az időt,
saját liftje volt, amely a harmadik emeleti műtő és a
kilencediken lévő szobája között ingázott. Szigorú, szoros
napirendet tartott. Reggel ötkor kelt, gyümölcsöt,
joghurtot, gyümölcslevet reggelizett, majd újságot,
szakfolyóiratot olvasott, cikket írt. Nyolckor már a
Klinikán volt, ahonnét hat harminckor ment haza. Keveset
evett, egészségesen táplálkozott, mértékletesen ivott, nem
dohányzott. Nem nézett televíziót. Este tizenegy után
feküdt le, napi négy-öt órát aludt.
Voltak különcségei is, amelyekkel "kilógott a sorból",
pl. munkahelyén, a műtőben hófehér, fényes cowboy
csizmát viselt, és a műtőben az előírt, szemvédő műagyag
pajzsot nem volt hajlandó feltenni. A hatalmas munkateher
ellenére kevés baja volt az egészségével. Mindössze
háromszor került kórházba: 1978-ban, amikor kisleányát,
Olgát karácsonyfa-tűzből mentette ki, füstmérgezést
szenvedett, 1984-ben súlyos fekélyvérzéssel operálták,
majd harmadszor, 2006-ban, amikor már elmúlt 97 éves,
dissecaló mellkasi aorta-aneurysmáját operálták.
Felgyógyulásával túlélési életkor-rekordot állított fel.
E műtét híre bejárta az orvosi világot.
Kezdetben, amikor Houstonba került és csillaga
gyorsan emelkedett, - sokan nem kedvelték. Erről így
beszélt: "mindent elkövettek, hogy denunciáljanak,
fenyegetés voltam a számukra". Más alkalommal:
"bármit tettem, ellenállást váltottam ki." Ez néha nem is
volt meglepő, hiszen többször, addig szokatlan ötletekkel
állt elő, pl. amikor javaslatára megszervezték az első
intenzív részleget a Bayloron. Az sem tetszett, hogy a
Klinikára feketéket is vegyenek fel. Később viszont, 40
éven át a világ vezető cardio-vascularis sebészének
ismerték el. Több mint 50 000 műtétet végzett. Minden
rászorulót megoperált, legyen gazdag, vagy szegény.
Betegei között számos híresség is volt,
pl. John F. Kennedy, Lyndon Johnson és Richard Nixon
elnökök, Marlene Dietrich színésznő, Husszein jordániai
király, Turgut Ozal török elnök, Pahlavi iráni sah és a dús
gazdag Onassis is, aki gyógyulása örömére, DeBakey
javaslatára, honorárium helyett hatalmas összeggel,
alapítványt hozott létre. Konzultánsként 1996-ban, Jelcin
elnök coronaria-bypass műtétén is részt vett, amelyet a
Houstonban tanult orosz sebész, Akcsurin végzett. A műtét
alkalmával DeBakey első munkatársával Noonnal és a
teljes amerikai műszertárral ill. gépi berendezéssel
készenlétben állt. A hálás Jelcin azt mondta róla, hogy ő a
"szív mágusa", aki csodákra képes. Kétségtelen, hogy a
gyógyításban a halált személyes ellenségének tekintette.
Egy-egy beteg elvesztésekor érzelmileg mélypontra került,
- azon töprengve, mit kellett volna másként tennie.
Azt mondogatta: "valójában tudom, egyszer mindenki
meghal, de meg kell kísérelnünk, hogy legyőzzük, - két
kezünkkel eltaszítva, távol tartsuk a halált."
Ragyogó manualitása mellett fejlett műszaki érzékkel is
rendelkezett. Műtője közelében, fejlesztő-mérnökkel,
technikussal és műszerésszel, műszaki laboratóriuma volt.
Így a műtét közben felmerült ötleteit azonnal ki tudta
próbálni és meg is tudta valósítani. Nagyon sok újítása,
találmánya született így.
Munkája során többször bejárta a világot. Sokat utazott
90 éves kora után is, olyan, ritkán látogatott országokba is
eljutott, mint Azerbajdzsánba, Kínába, vagy
Törökországba és persze Libanonba. Legtöbbször azonban
a Szovjetunióban, majd a későbbi Oroszországban járt,
mintegy harminc alkalommal. Ezek az utazások
nagyrészben még a hidegháború idejére, majd a "békés
egymás mellett élés" időszakára estek. Igen nagy
tekintélye volt, nemcsak a szovjet orvosok, de a párt- és az
állami vezetők körében is.
Nagyon gazdag, többszörös milliomos volt.
Bár bizonyos tekintetben ennek megfelelően élt, pl. luxus
Porsche sportkocsin és különleges terepjárón járt, de
alapjában véve a munka volt a lételeme. Ruhára nem
költött sokat, mert élete nagyobb részét a világoskék
műtőruhában élte le. Alig ment szabadságra, évekig még a
közeli birtokára sem látogatott el.

3. ábra. Az idős DeBakey.
Bőkezű adományozó volt, több tízmillió dollárt
fordított adományra, többek között a Texas Medical Center
fellendítésére is alapítványt tett. Új sebészeti osztályt
létesített a Methodist Hospital-ban, megalapította és
támogatta a DeBakey High School for Medical
Professions nevű egyetemi előkészítő intézményt, hogy a
különböző hátterű fiataloknak, az orvosi tanulmányok
elkezdésében segítsen. Ezek pusztán csak kiragadott
példák. Élete utolsó évtizedeiben hallatlan tisztelet és
megbecsülés övezte (3. ábra). Nevét számos műtő,
sebészeti osztály, vagy intézmény vette fel a világ számos
helyén. Ezek közül leghíresebb a houstoni DeBakey VA
Medical Center (4. ábra). Szerte a világon lévő tanítványai,
1976-ban, tiszteletére alakították
meg a DeBakey International Surgical Socety-t. A publicitás
nyilvánvalóan nem volt ellenére, erre utal, hogy nem
ellenezte a nálunk szokatlan, ilyen tömeges névadást.

4. ábra. A DeBakey VA Medical Center főépülete.
Számos belföldi és külföldi
orvosi és társadalmi kitüntetésben
részesült. Jellemző, hogy legtöbb külföldi
elismerését a Szovjetuniótól, Amerika fő ellenségétől
kapta. Az adományozott címek, tisztségek teljes
felsorolását nem érdemes megkísérelni, de a
legkiemelkedőbbeket megemlítjük: U.S. Legion of Merit
(1945) (5. ábra), Lasker Award for Clinical Research
(1963), amelyet a Nobel-díj amerikai megfelelőjének
tartanak, Presidential Medal of Freedom with Distinction
(1969), és a Ronald Reagan által átnyújtott National
Medal of Science (1987).

5. ábra. A U.S. Legion of Merit Award átvétele 1945-ben.
A legutolsó díj és egyben az
USA második legmagasabb polgári kitüntetése,
a Congressional Gold Medal (6. ábra), amelyet előtte
olyan jelentős emberek kaptak meg, mint
George Washington, Winston Churchil,
Thomas Edison, vagy Jonas Salk, a
polyovaccina megalkotója, - ezt az érmet Bush
elnök jelenlétében nyújtották át 2008. április
23-án (7. ábra), mindössze 79 nappal halála
előtt. 2008. július 11-én este ugyanis rosszul lett.

6. ábra. A Congressional Gold Medal.

7. ábra. Bush elnök és DeBakey az átadási ünnepségen.
Felesége sürgősséggel a
Methodist Hospital-ba
szállíttatta, ahol rövid
időn belül elhunyt.
A houstoni City Hall
kupolacsarnokában
ravatalozták fel, ahol
azelőtt még senki
mást nem. Az Arlingtoni
Nemzeti Temetőben
helyezték örök nyugalomra
(8. 9. ábra).

8. ábra. Robert Gates hadügyminiszter átnyújtja
az amerikai zászlót DeBakey özvegyének és Olga leányának 2008. július 18-án az Arlingtoni Nemzeti Temetőben.

9. ábra. Michael E. DeBakey sírja az
Arlingtoni Temetőben
Felesége sürgősséggel a
Methodist Hospital-ba
szállíttatta, ahol rövid
időn belül elhunyt.
A houstoni City Hall
kupolacsarnokában
ravatalozták fel, ahol
azelőtt még senki
mást nem. Az Arlingtoni
Nemzeti Temetőben
helyezték örök nyugalomra
(8. 9. ábra).

10. ábra. DeBakey és Cooley kibékülésük után.
Érdekes mozaikok Michael E. DeBakey életéből
Az alábbiakban néhány olyan epizódot, történetet írunk
le, amelyek jellemzőek voltak DeBakey személyiségére,
s az utókornak is érdekesek lehetnek.
Édesanyja varrni, és kézimunkázni tanította: nem
mindennapi dolog, de vele történt, hogy anyja, fiú létére,
megtanította kézzel is és géppel is varrni, ill.
kézimunkázni. Érdekes módon a gyermek DeBakey
szívesen végezte ezt a feladatot. Ő is szorgalmasan
javítgatta az árvaházi gyermekeknek szánt, használt
ruhákat. Ezt a momentumot a 2008. évi fehérházi
ünnepségen, amikor átvette a Congressional Gold Medal
kitüntetést, az egyik szónok, Nancy Pelosi, a Képviselőház
elnöke külön kiemelte, innét származtatva DeBakey
boszorkányos kézügyességét. Többek
között azt mondta: "milyen szerencséje ez
mindnyájunknak. Ő (az édesanyja)
sohasem képzelte, hogy fiacskája kis keze
a világ valaha ismert legfinomabb műszere
lesz."
Évtizedes keserű harag Denton A.
Cooley-val (5): DeBakey már Houstonban
professzor volt, amikor
1951-ben, a Klinikájára került a nála 12
évvel fiatalabb Denton A. Cooley.
Felismerve tehetségét, bevonta munkájába,
így Cooley közeli munkatársa, sőt
barátja lett. Az ötvenes években több
témán dolgoztak együtt, így az aorta
aneurysmák sebészetén, az érprotézis
fejlesztésén és klinikai alkalmazásán,
később pedig a mesterséges szív megalkotásán.
Cooley rendkívüli tehetség volt.
Közismert volt virtuóz manualitása, elképesztő gyorsasággal
és könnyedséggel, precízen, megbízhatóan operált.
Azon kevés szívsebészek egyike volt, aki egyaránt
tökéletesen uralta mind a veleszületett, mind a szerzett
szívbetegségek műtéteit. Emellett ragyogóan képzett orvos
és igen tehetséges kutató volt. Képességeinek nagyon is
tudatában volt, s ezt nem is titkolta. Ugyanakkor nem volt
olyan sokoldalú, mint DeBakey, s az emberi tulajdonságok
terén sem érte el főnöke szintjét. Ezt a különbséget, a
mindkettőjüket jól ismerő Tsung O Chen úgy jellemezte:
"Cooley igen nagy sebész volt, DeBakey viszont igen nagy
ember." (6,7).
DeBakey távollétében, 1969-ben történt, hogy tudta és
belegyezése nélkül, Cooley a DeBakey-laborból származó
készülékkel elvégezte az első mesterségesszív beültetést,
egy végveszélyben lévő 47 éves férfibetegen. Az eset nagy
sajtónyilvánosságot kapott. A beteg három nap elteltével
meghalt. DeBakey, amikor megtudta a történteket, nagyon
felháborodott. Súlyos szemrehányásokat tett Cooley-nak.
Végül etikai ügy lett az esetből. Ez nagy port vert fel,
nemcsak szakkörökben, de az amerikai sajtóban is. Cooley
azzal védekezett, hogy életveszély miatt, végső
kísérletként folyamodott ehhez a megoldáshoz.
Ugyanakkor, bizonyos sajtóforrások szerint, egyéb furcsa
kijelentéseket is tett. Többek között azzal indokolta
eljárását, hogy neki megvan a megfelelő ítélőképessége és
kellő tapasztalata, több szívműtétet végez évenként, mint
DeBakey, ami feljogosította arra, amit tett. Arra a kérdésre,
hogy ezek szerint önmagát tartja-e a világ legjobb
szívsebészének, igennel válaszolt. Amikor ezután azt is
megkérdezték, nem gondolja-e, hogy ez szerénytelenség?
Azt válaszolta: "meglehet, de ne felejtse el, eskü alatt
vallok. Azt is kijelentette, cselekedetét hazafias tettnek
tartja: "kicsit gőgösen hangzik, de nem akartam, hogy az
oroszok e téren is túlszárnyaljanak minket, ahogyan a
szputnyikkal tették". Az American College of Surgeons
Cooley-t feddésben részesítette. El is kellett mennie a
Baylor-ból. Ettől függetlenül jelentős karriert futott be.
Az idő egyébként DeBakeyt igazolta, - a mesterséges szív
csak 1982-ben érte el azt a tökélyt, hogy emberi
alkalmazásra egyáltalán használni lehetett.
Kapcsolatuk ezután engesztelhetetlen haraggá fajult.
Évtizedekig alig beszéltek egymással. Mindezt közös
ismerőseik nagyon fájlalták. Végül, DeBakey élete vége
felé, elásták a csatabárdot. Cooley 2007-ben, volt
ellenfelével kibékült, s meghívta a nevét viselő
sebésztársaságba, amely a Lifetime Award-ot
adományozta neki. A meghívást és a kitüntetést DeBakey
elfogadta és hasonlóval viszonozta. DeBakey kongresszusi
kitüntetése alkalmával, 2008-ban, az ő meghívására
Cooley Washingtonba utazott, és kitüntetéséhez melegen
gratulált (10. ábra). Halála után Cooley azt mondta:
"szomorú vagyok távozása miatt, amely egy korszak végét
jelenti. Valaha kollégák voltunk, azután vetélytársak
lettünk, végül helyreállt a barátságunk".

11. ábra. A dissecáló aorta aneuryma vázlata.
Aorta-műtétének története (8): 2005. december 31-én,
késő délután, amikor DeBakey egyedül volt otthon, s egy
előadás összeállításán dolgozott, hirtelen heves, mellkasi
és nyakba sugárzó hátfájdalmat érzett. Le kellett feküdnie.
Önmagán diagnosztizálta, hogy valószínűleg dissecalo
mellkasi aorta aneurysmája van. Nem hívta a mentőket,
várta a halált. Amikor felesége haza érkezett, nem mondta
meg neki, mire gondol. "Nem akartam Katrin tudomására
hozni öndiagnózisomat, hiszen azt kellett volna
mondanom, hamarosan meghalok". Katrin azonban látva
férje rosszullétét, kihívta háziorvosukat és Noon-t. Ők is
ugyanazt a kórismét valószínűsítették, majd úgy döntöttek,
hogy január 3-án elvégeztetik a képalkotó diagnosztikai
vizsgálatokat (lehet, hogy DeBakey nem akarta a
sürgősségi vizsgálatot). A vizsgálatok a gyanút
megerősítve, II-es típusú mellkasi aorta dissectiót
igazoltak, - ez az osztályozás éppen DeBakey-től
származik (11. ábra). Ő azonban elutasította a műtét
gondolatát. Ekkor már ismét viszonylag jól volt.
Gyógyszeres kezelés mellett otthonában maradt.
DeBakey ragaszkodott hozzá, hogy január 6-án
megtartsa azt az előadását, amelyre rosszulléte alkalmával
készült. Katrin attól félve, hogy leesik a pódiumról,
megkérte néhány munkatársát, legyenek a közelben, hogy
elkaphassák. Szerencsére nem történt baj. Az előadást, bár
sápadtan és halk hangon, de zavartalanul megtartotta.
Ezután meghallgatta még a következő előadást is, amely
éppen az aorta dissectio halálos szövődményeiről szólt.
Mindezek után még részt vett egy előre megbeszélt ebéden
az egyik szenátorral. Csak ezután tért haza. Állapota lassan
hanyatlott. Végre január 23-án belegyezett, hogy a
Baylorhoz tartozó Methodist Hopspitalba szállítsák, de
továbbra is negálta a műtétet. Állapota egyre válságosabb
lett. Február 9-én már akut életveszély lépett fel és nem
volt kontaktusképes. Igen nagy zavar támadt a teendőket
illetően, mivel a nagy ember sorsáról
senki sem mert döntést hozni.
Felesége kezdettől fogva műtét párti
volt. Este összehívták az intézmény
etikai bizottságát. Órákig vitatkoztak.
Megunva az időcséplést Katrin
bement az ülésre és a leghatározottabban
követelte, operálják meg.
Ezután ilyen értelmű döntés született.
Ekkor viszont a Metodista Kórház
anaesthesiológusa az érzéstelenítést
nem volt hajlandó elvégezni. Végül
Noon sebtében kerített egy ismerős
altatóorvost.
A műtét, amelyet Noon végzett,
7 órán át tartott és sikeres volt
(12. ábra). DeBakey életben maradt.
Később maga mondta: "ez igazi
csoda, nem szabadna itt lennem."
Utólag azonban melegen
megköszönte azt, amit érte tettek.
Számos szövődmény után, de meggyógyult, - nyolc hónapig volt kórházban
(13. ábra). Kezelése több mint egy millió dollárba került.
Az új DeBakey Könyvtár és Múzeum alapkőletételén,
2006. október 18-án, már ott volt.

12. ábra. Az aneurysma műtéti megoldásának vázlata.

13. ábra. DeBakey és Noon a rehabilitáció idején.
Michael E. DeBakey orvosi pályafutása és munkássága
Orvosi tanulmányait a new orleansi Tulane University
School of Medicine of Louisiana nevű egyetemen végezte,
ahová 1926-ban iratkozott be (14. ábra). 1930-ban
megszerezte az MB, majd 1932-ben az MD címet, vagyis
az orvos diplomát Az u. n. internship és residentship idejét
a tulani Charity Hospitalban töltötte. Ösztöndíjasként
1934-ben, Strasbourgban René Leriche professzornál,
majd 1935-ben Heidelbergben Martin Kirschner
professzornál, ezután visszatérve 1937 és 1948 között,
ismét Tulaneban dolgozott. Ebben az időben mestere
Alton Ochsner professzor volt. Az MS tudományos fokozatot
1937-ben, a pepticus ulcusról írt disszertációjával
nyerte el.

14. ábra. Michael E. DeBakey medikusként.
A II. Világháború idején, (1942-1946) önkéntes katonai
szolgálatot teljesített. A Surgical Consultants' Division
tagjaként kitűnt aktivitásával és találékonyságával.
Hamarosan igazgató lett. Az amerikai hadiorvoslást
forradalmasító új koncepcióval állt elő, amely szerint a
sebészi ellátást a lehető legközelebbre kell vinni a
frontvonalhoz, vagyis a sebesültekhez. Létrehozták a
gyorsan mozgó tábori sebészi kórházak, a Mobile Army
Surgical Hospital (MASH) hálózatát. Ezzel sok ezer
sebesült életét mentették meg, s e rendszer később, a
koreai háborúban is jól bevált.
Ezredesi rangban szerelt le. Háborús
érdemeiért megkapta a már említett
Legion of Merit Awardot.
A háború után oroszlánrészt vállalt
116 000 sebesült hadviselt orvosi és
szociális ellátására létrehozott
Veteran's Administration Hospital
rendszerének, továbbá társszerveinek,
pl. a VA Medical Center és a
VA Medical Research System
megszervezésében.
A háborúból visszatérve,
Tulaneban még két évig associate
professorként dolgozott. Chairman of
the Department of Surgery-ként,
1948-ban, sebész professzorrá
nevezték ki a houstoni Baylor
University College of Medicinere
(ma Baylor College of Medicine)
(15. ábra). Emellett, 1949-ben,
Surgeon-in-chief lett a Houston's Ben
Taub General Hospitalban. Később
vezetője lett az egyetem több más
intézetének is, pl. a társkórházként
működő Methodist Hospital általa újraszervezett sebészeti
osztályának. Ilyen osztályok továbbá a Michael E.
DeBakey Department of Surgery, a DeBakey Heart Center,
a Michael DeBakey Veterans Affairs Medical Center, a
Methodist DeBakey Heart and Vascular Center, a Michael
E. DeBakey Institute of Veterinary Medicine and
Biomedical Sciences, stb.
Az Egyetem vezetésébe is bekerült, Dean of
Collegeként dékán volt az 1969-1979-es időszakban.
Ezután 1979-1996-os
periódusban a még
magasabb, chancellor
tisztséget kapta meg.
Ezt követően élete
végéig a kitüntető
chancellor emeritus
címet viselte. Számunkra
teljesen elképzelhetetlen,
hogy az
intenzív sebészi munka
mellett miként tudott a
fenti tisztségekben is érdemi munkát végezni. Erre talán
Alton Ochsner kijelentése adhat magyarázatot, aki
DeBakey rendkívül ökonomikus, célratörő munkastílusát
így jellemezte: "Senkit sem ismertem, aki keményebben és
nyilvánvalóan kevesebb erőlködéssel dolgozott, mint ő."
DeBakey nem mindennapi vezető-, szervezőkészsége
leginkább a Baylor Egyetem fejlesztésében mutatkozott
meg. Több mint 50 éves houstoni működése idején az
addig ismeretlen, középszerű, kis, vidéki egyetemből,
melynek nem voltak társult, ill. oktató kórházai, magasan
qualifikált oktatói, de még residensi programja sem, a
század végére területileg is hatalmas, 60 000 munkatársat
foglalkoztató, modern gyógyító, oktató, kutató
intézménnyé, vezető egyemmé vált, amelyet a világ első
szívsebészeti centrumának tartanak. A Baylor College of
Medicine neve ma legalább olyan fogalom lett, mint a
Mayo Klinikáé.
A város nevét, az
ű r k ö z p o n t t ó l
eltekintve, orvosi
körökben, ő tette
v i l á g h í r ű v é .
Joggal tekinthetjük
tehát a
Baylor felvirágoztatását
munkássága
"epicentrumának".
Igen találóan jellemzi
ezt Noon latinból
k ö l c s ö n z ö t t
mondása: "...ha e m l é k m ű v é t akarod látni, nézz körül!"
Már orvostanhallgató
korában, a hamincas években,
foglalkozott az akkor még
kifejlődőben lévő vértranszfúzió
k é r d é s e i v e l .
Kevéssé ismert, hogy Alton Ochsner
munkatársaként, 1939-ben, nagy
gyűjtő statisztikák alapján, a cigaretta-fogyasztás és tüdőrák halálozási
arányának összefüggéseire elsők között mutatott rá. Bár
eleinte több szaktekintély is kételkedett ebben mondván,
ilyen összefüggést lehetne találni akár pl. a nylon harisnyatermeléssel
is, később azonban ez a tény egyértelművé
vált. Úttörője volt a haemato-metakinesianak (1944). Tőle
származik a Marfan-syndroma korszerű leírása, a hatvanas
években. Az sem került a figyelem fókuszába, hogy 1983
és 1987 között J. Melnick teamjével az arteriosclerosis
problematikáját, a cytomegalovirus (CMV), a dohányzás,
a zsíros étkezés és a hypertonia szerepét vizsgálta (9).

15. ábra. Michael DeBakey a negyvenes években.
Munkásságával hatalmas lökést adott az éppen akkor
fejődésnek induló érsebészetnek. 1953-tól egyik úttörője
az aorta aneurysma műtéti megoldásának. Eleinte
liofilizált allogén grafttal, majd érprotézissel végezte e
műtéteket (10). Elsőként, már 1953-ban sikeres mellkasi
aorta aneurysma műtétet végzett (11). Munkatársaival,
1955-ben, ugyancsak elsőként végzett aneurysma miatt,
aortaív-resectiot (12). Nem félt a hasi aorta zsigeri ereinek
eredését is magában foglaló thoraco-abdominalis
aneursyma kihívásától sem (1956) (13). Amint korábban
már említettük, 1955-től úttörője volt a dissecalo
aneurysmák gyógyításának (14) (16. ábra).

16. ábra. Dissecaló aneurysma típusok és azok műtéti megoldásai.
Az érsebészet más területén is úttörő volt. Többek
között 1953-ban elvégezte az első sikeres carotis
endarteriektomiát. Ezt a műtéttípust eredetileg, más
érterületen, Dos Santos 1947-ben írta le (15). DeBakey
elmondása szerint az ötletet az a véletlen megfigyelése
adta, hogy az egyik embolectomia alkalmával levált egy
meszes plakk, s alóla az artéria fal sima, fénylő
subintimális rétege tűnt elő.
DeBakeynek tulajdonítják a kiszélesítő foltpasztika
1962-es bevezetését is (16). Meg kell azonban jegyeznünk,
hogy ezen eljárás elvét 1906-ban, Carrel már leírta,
de érthető okokból ez nyilván feledésbe merült (17).
Bábáskodott az érprotézis megalkotásánál is.
E munkásságáról később még külön lesz szó.
Az érbetegségek területén végzett gyógyító és kutató
munkájáért 1963-ban megkapta a már említett, magas
Lasker Award for Clinical Research elismerést. Szakmai
világhírre azonban elsősorban szívsebészeti munkájával
tett szert (1-4). Rezidens korában találkozott először az
emberi szívvel, amely azonnal megragadta érzésvilágát:
"szinte vallásos révületet éreztem a dobogó szív láttán."
Ragyogó szívsebész volt. Ezen túlmenően, újításai
hatalmas lökést adtak e szakterületnek. A legjelentősebb új
műtéti módszere az aorto-coronaria bypass területén volt.
E műtéttel a szívbetegségek egyik legnagyobb csoportja
vált gyógyíthatóvá. Az első ilyen műtétről ugyan
D. C. Sabiston számolt be 1962-ben, de a beteg nem élt
sokáig. Ezután Clevelandban 1964-ben, R. Favaloro
alakította tovább az aorto-coronaria bypass műtéti
technikáját. 1970-ben már 1086 sikeres műtétről számolt
be (18). DeBakey szintén 1964-ben végezte első sikeres
műtétét. Ő volt az, aki tovább fejlesztette és biztonságossá
tette e műtét technikáját és nagy számú betegen
bizonyította be e beavatkozás eredményességét.
Tevékenységével, bemutatók megtartásával jelentősen
hozzájárult ahhoz, hogy ez a műtét az egész világon
gyorsan elterjedjen.
Még orvostanhallgatóként, 1932-ben, megalkotta a roller
pumpát. Ezt ugyan akkor más célra készítette, de kb. 20 év
múlva alapvető része lett a J. H. Gibbon által konstruált szívtüdő
pumpának, amely lehetővé tette a nyílt szívműtétek
végzését.
Elsők között végzett 1968-ban szívtranszplantációt.
Ugyancsak 1968-ban elvégezték az első több szervi átültetést.
Vezetésével, négy csapattal, azonos donorból, négy betegbe,
szívet, egyoldali tüdőt és két vesét transzplantáltak.
Cooley-val együttműködve, 1966-tól kezdve, saját
korában legmesszebbre jutottak a mesterséges szív
megalkotásában (17. ábra).

17. ábra Korai műszív DeBakey laboratóriumából.
A fentebb leírt konfliktus után
azonban DeBakey a továbbiakban nem folytatta ezt a
kutatási irányt, egyesek szerint megfosztva magát az igazi
Nobel-díjtól. Figyelmét inkább a már szintén korábban
megkezdett munkája, a legyengült szív ideiglenes
támogatását lehetővé tevő készülék megalkotására
fordította (Left Ventricular Assistance Device, LVAD).
Az első LVAD-t 1966-ban, egy 37 éves nőbetegen
alkalmazta, akinek műtét után nem indult be a szíve.
A pumpa 10 napig működött, s közben a szív magához
tért. A beteg még hat évig élt, amikor közlekedési balesett
miatt halt meg. Eljárását összesen 200 betegen használta.
Megalkották a készülék gyermeken alkalmazható
változatát is. Ezt 2003-ban, egy 10 éves gyermeken
végezték először, akkor ő volt a legfiatalabb ilyen beteg a
világon. Noon-nal, 2004-ben már 5 éves gyermeken is
használható készüléket készítettek el.
A műtétek képi dokumentációjára igen nagy súlyt
helyezett. Vezetésével kidolgozták a műtétek film
felvételének addig még nem alkalmazott, tökéletesített
módját. Ez a sebész szemszögéből, a lehető legközelebbről
mutatja az operált területet és a műtéti mozzanatokat.
Úttörője volt a tele-medicinának, a műtétek műholdas
közvetítésének, ennek köszönhetően 1965-ben,
a Houstonban végzett szívbillentyű-beültetést az
olaszországi Genovában láthatták.
A már említett kiváló műszaki érzékének köszönhetően
kb. 50 sebészeti műszert szerkesztett, amelyek szintén a
nevét viselik. A műszaki haladást az orvostudományban
igen fontosnak tartotta. Ebből a célból alapította meg a
Michael DeBakey Institute for Comparative
Cardiovascular Science and Biomedical Devices kutató
intézetet. A szakszerű, etikus állatkísérletek támogatására
létesítette a Foundation for Biomedical Research
alapítványt.
Az operált betegek sorsának tudományos szintű, hosszú
idejű nyomon követésére, s általában a magas színvonalú
dokumentációra és adatfeldolgozásra óriási energiát
fordított. Ezt a célt szolgálta, hogy volt betegeivel kiterjedt
levelezést folytatott.
Több mint 1300
t u d o m á n y o s
közleménye jelent
meg. Előadásainak
száma ennél is több.
Számos szakkönyv,
könyvrészlet, vagy
fejezet viseli nevét.
Sok írása van egyéb
témákból is, mint pl.
az oktatás, az etika,
az orvosi kutatások,
az egészségvédelem
és a szociális problémák.
Laikusoknak
is írt, ezek közül talán
a leghíresebb az
1983-as kiadású Living Heart című könyve.
A nemzetközi tudományos életben is kivételes
elismerésnek örvendett. Szinte megszámlálhatatlan
tudományos társaság tüntette ki megbecsülésével.
Alapító szerkesztője volt a Journal of Vascular
Surgery c. szaklapnak. DeBakey indítványára szavazta
meg a Kongresszus a National Library of Medicine
létesítését, amely ma a világ legnagyobb
orvosi könyvtára.
Neves egészségpolitikus (medical statesman) volt.
Több elnöknek volt rendszeres tanácsadója és elnöki
egészségpolitikai bizottságok tagja, mint pl.
a Hoover Commission Advisory Committee, vagy a
Johnson érában a President's Commission of Heart
Disease, Cancer and Stroke. Komoly segítséget nyújtott
Kennedy elnöknek a MEDICARE egészségbiztosító
létrehozásában. Külföldről is számos orvos-vezető és
politikus kérte ki tanácsait (1- 4).

18. ábra. DeBakey felesége varrógépén maga varrja
kísérleti érprotéziseit.
Szerepe az érprotetikában
DeBakeynek hatalmas érdemei vannak az érprotetika
kifejlesztésében, ipari előállításának megszervezésében,
alkalmazási lehetőségeinek megtalálásában és klinikai
bevezetésében, sőt a legújabb kori érprotézisek
szerkezetének kutatásában is.
Az érprotézis elvét Voorhes 1952-ben véletlenül fedezte
fel (19), amikor kísérleti laboratóriumában észrevette,
hogy az egyik kutyaszív kamrájába hatoló selyemfonal
körül sima, fénylő, tükröző hártya képződött.
Mikroszkóposan pedig a varrófonal elemi szálait átszövő
kötőszövetet látott. A textilprotézis gondolatához így jutott
el. DeBakey azonnal meglátta a gondolatban rejlő nagy
lehetőséget, s maga is intenzív kutatásba kezdett (1- 4).
Kísérletesen vizsgálta a különböző műanyagokból, pl. a
nylonból és orlonból készült ruhaanyagok viselkedését.
Ennek során jutott el a poliészterek családjába tartozó
poliészter-tereftalátból, ipari nevén dacronból készült
anyaghoz, amely nem bomlott le az élő szervezetben.
Ezzel elsők között fedezte fel azt az alapanyagot, amelyből
ma is a legtöbb graftot készítik.
Felesége varrógépén maga varrta első érpótlóit
(18. ábra). Többek között azt is, amelyet 1954-ben,
aneurysma műtéte során, emberbe is beültetett. Ezt a
műtétet szinte egyidőben végezte Blakemore 1954. évi,
elsőként elismert műtétével (20). A beteg, a sikeres
beavatkozás után még 13 évet élt.

19. ábra. A DeBakey féle kötött, speciális
keresztredőzésű dacron protézis.
Bár a varrat nélküli graftot 1956-ban Sanger alkotta
meg (21), szinte ugyanekkor már DeBakey is foglalkozott
a varrat nélküli érpótló csövek gondolatával. Az előállítási
módok közül elsők között jutott el a kötött protézisek
koncepciójához (1- 4).
A Philadelphia College of Textiles szerkesztett számára
speciális körkötőgépet. Segítségével, szintén 1956-ban, az
első, klinikailag alkalmazható, kötött dacron protézisét
dolgozta ki (19, 20. ábra). Itt jegyezzük meg, hogy
protézisének speciális keresztredőzése olyan tökéletes,
olyan precíz volt, amelyet azóta sem múltak felül,
segítségével minden elképzelhető anatómiai helyzetre
alkalmas, többek között elágazó csöveket is előállított
(21. ábra).

20. ábra. A DeBakey graft szerkezete.

21. ábra. A DeBakey féle érprotézis-sorozat.
Ezek közül mára lényegében csak a bifurkációs
Y-protézis maradt forgalomban. Meggyőzte a Pilling
Company nevű textilgyárat, hogy ipari méretekben állítsa
elő az új terméket. Ettől kezdve ez a graft, korának egyik
legismertebb és legelterjedtebben használt érpótlója lett.
Kidolgozta a műanyag érpótlás indikációjának és
technikájának legkülönbözőbb módozatait (22. ábra).
Rövidesen több száz, 1964-ben már 6000 műtét
eredményéről számolhatott be. Rendkívül nagy érdemeket
szerzett ezen eljárás elterjesztésében. Már akkor végeztek
korrekciós, u. n. service műtéteket is (23. ábra).

22. ábra. Példák az érprotézis széleskörű alkalmazási lehetőségére.

23. ábra. Service műtét vázlata.
Elméleti tevékenysége is értékes. Munkatársaival kísérletesen
vizsgálták az érprotézis beépülését, morfológiáját (22).
Munkacsoportjának egyik tagja, Stumpf munkatársaival
döntő bizonyítékot szolgáltatott abban a vitában, hogy a
graftokban talált endothel honnan származhat: igazolták,
hogy a keringő vér alakos elemeiből is jöhet. Malacokon,
1964-ben végzett kísérleteikben ugyanis a graft lumenében
felfüggesztett protézis-darabocska felszínén kialakult
autolog kötőszövetes bélésben egyértelműen kimutatták az
endothelt (23, 24). Itt kell azonban hangsúlyozottan
megjegyeznünk, hogy ezt a jelenséget a magyar Huzella
Tivadar már 36 évvel korábban, 1928-ban leírta (25, 26).
Ezt még az érsebészet kialakulása előtt fedezte fel, - az
eltelt idő alatt mindez feledésbe merült.
Érprotézisük morfológiai viselkedését munkatársaival
emberi beteganyagban is megvizsgálták és több
közleményben is publikálták (27, 28). Az erről szóló
második közleményük (28), bár nem a legkorábbi, de az
egyik, ha nem a legnagyobb számú esetet magába foglaló
tanulmány. Az 1964. évben megjelent közlésük szerint 67,
maximum 5 évig működő, explantált graftot vizsgáltak
meg. Azt találták, hogy az emberi graftok morfologiája
több tekintetben eltérő, de lényegében mégis, az
állatkísérletekben látottakhoz hasonló. Emberi anyagon is
kimutatták az endothel jelenlétét (24. ábra).

24. ábra. Endothel egy 5 éves emberi praeparatumban.
A hatvanas évekre kiderült, hogy a porózus érpótló
csöveknek, konstrukciójukban rejlő, belső ellentmondásai
vannak. Ha túl kicsi a porozitás, akkor beépülési
nehézségek lépnek fel, ha túl nagy, akkor pedig vérzéses
szövődmények fenyegetnek. Szinte lehetetlen volt
megtalálni az ideális porozitást. Többirányú kutatás indult
mesenchymális szövet számára szinte akadálytalan
benövési lehetőséget nyújt. Ezért jobb minőségű belső
bélés, neointima képződik. Az új protézissel szerzett
kedvező tapasztalatait 1964-ben írta le (28). Érdekes, hogy
ez a felfedezés akkor még nem keltett nagyobb
visszhangot. A velúr protézis csak hét év elteltével,
1971-ben, R. L. Sauvage munkássága nyomán vált
közismertté (29). Ma a kötött dacron velúr protézis a
legelterjedtebb műanyag érpótló (26. ábra).

25. ábra. A velúr graft szerkezete.

26. ábra. Inguinalis álaneursma defectusának pótlása kötött Dacron velúr grafttal. (BG anyagából).
Megjegyeznénk, hogy alig két évvel később, 1973-ban
Karmos Viktor és Gyurkó György, Európában elsők között,
megalkották a magyar velúr szövetet, amely, mind a szív-,
mind az érsebészetben jól bevált (30).
Maga DeBakey, valamennyi munkája közül az
érprotetikai munkásságát tartotta legfontosabbnak, mivel e
módszerrel lehetett a legnagyobb számú betegen segíteni.
Michael E. DeBakey magyar vonatkozásairól
DeBakey munkásságának aránylag kevés magyar
vonatkozása van. Egyik, viszonylag közeli munkatársa,
vagy inkább közreműködője B. Halpert (Halpert Béla)
1896-ban Magyarországon született, és mielőtt
az Egyesült Államokba ment, Prágában dolgozott. Az
USA-ban huzamos ideig a Yale University School of
Medcine kórbonctanán tevékenykedett, később a Texas
Medical Center pathologus professzora lett.
Munkásságából a maga korában újszerű röntgenanatómiai
vizsgálatait emeljük ki. Az érprotézisek
patho-morphologiájának tanulmányozásában nyújtott
DeBakey-nek hatékony segítséget. Tudományos életművének
elismeréséül, elhunyta után munkáit a texasi
J. P. Govern Historic Collection and Reseach Centerben
őrzik.

27. ábra. Jámbor Gyula személyes feljegyzése DeBakey 1973. május 9.-én végzett műtétéről.
DeBakey járt Magyarországon, valószínüleg két
alkalommal is. Erről azonban a hazai szakirodalomban,
eltekintve egy tudományos ülésre szóló meghívótól (32),
nem találtunk forrást, ezért felkutatva a szemtanúkat,
a "szájhagyományból" igyekszünk összeállítani e
történetet, amelyben emiatt ellentmondások is vannak.
Tudomásunk szerint első alkalommal 1973-ban
G. Noon kíséretében látogatott el hozzánk. Ekkor
Budapesten, az István Kórház B épületében, az Árvai Attila
professzor által vezetett Szívsebészeti Osztályt és a
Soltész Lajos vezette városmajori, akkor még IV. sz.
Sebészeti Klinikát látogatta meg. Több bemutató műtétet
végzett. Ezekről az akkori szemtanuk tudósítottak.
Sárközy Károly (33): "...ennek volt egyik jelentős
eseménye az is, hogy 1973-ban osztályunkon az USA-ból
DeBakey professzort és teamjét vendég professzorként
fogadhattuk, aki a nálunk kivizsgált ischaemiás szívbetegen,
közvetlen tapasztalatait és technikáját, - bemutató
bypass műtéteket végezve, adta át. Mi ugyan 1958-ban a.
mammaria ligaturával, művi pericarditis előidézésével
próbálkoztunk, de eredmény nélkül. Az igazi lökésszerű
fejlődés Árvay Attila prof. osztályvezetése alatt következett
be, amikor 1973-ban, DeBakey professzor először végzett
bemutató bypass műtétet."
Tudnunk kell azonban, hogy az első hazai coronariaműtétet
Bodnár Endre a Littmann-klinikán már 1972-ben
elvégezte (18).
Nemes Attila (34): "...többször is volt itt, de amire Te
gondolsz, az a bemutató műtét volt. Konténerben mindent
hozott magával, számára csak konnektorra volt szükség
elektromosság nyerésére. Hozta magával Noon nevű
asszisztensét is. A műtét a Kardiológiai Intézetben zajlott
nagy közönség előtt, a többség kivetítőn figyelhette a
beavatkozást. A beteget aznap hívták be, Noon kolléga a
városmajori intézetben készítette az angiographiát. Aortobifemoralis
bypass műtét történt. A másod-asszisztenciát
Soltész Lajos professzor látta el. A műtét nem tartott 2
óráig se. Mint tudod, 1967-ben történt az első ilyen műtét
nálunk, és ekkor az átlagos műtéti idő 5-6 óra volt.
A nyugodtan operáló DeBakeytől megtanulhattuk, hogy
nem kell az ereket teljes terjedelmében kikészíteni. Akkor
vezettük be az ún. 120 fokos eszközöket. Csodák csodája, a
következő 10 aorto-bifemoralis bypass műtét már nálunk is
3 órán belül zajlott le."
Hasonlóan emlékszik erre Sugár Tamás (35) is, aki
akkor orvostanhallgató volt, s aki szerint is mindent hozott
magával, még bemosakodó-keféket is. A felszerelés egy
részét, a tartalék protézist, stb. itt is hagyta. Úgy
emlékszik, hogy a biztonság kedvéért két beteget
készítettek elő és ő mindkettőt meg is operálta. A betegek
gyorsan és jól gyógyultak. Nagyon sokan jelen voltak a
beavatkozásnál, látni, alig lehetett, csak annyit, hogy
briliáns módon operált.
Jámbor Gyula emlékei felidézésében Csengődy József
és Sándor József is segítettek, így további információkat
sikerült feltárni. Mi tette lehetővé, hogy DeBakey
bemutató műtéteket végezhessen nálunk?
"Egy belga hercegnő szívbeteg gyermekét DeBakey operálta és
gyógyította meg. A gyermek gyógyulása után a hercegnő
egy alapítvány-félét hozott létre acélból, hogy DeBakey a
világ különböző helyein bemutató érműtéteket végezzen,
ezzel a viszonylag elmaradott országokban tőle
tanulhassanak. Olyan felszereltséggel utazott szerte a
világban, hogy a műtőt akár a sivatagban is 'percek alatt'
össze tudták dobni, - a vizet, műtői sátrat, teljes
személyzetet vitték magukkal."
Ezután mondja el a műtéttörténetét.
"...A hercegnő valószínüleg azért ajánlotta
országunkat is bemutató műtétre, mert nálunk a Gemenci
erdőben szokott vadászni. A hercegnő az Egyetemhez
fordult, 1973-ban Stefanics prof. volt az Orvosi Kar
dékánja, ő kapta a megbízást, hogy szervezkedjen
a fogadással kapcsolatban. Nyilván az volt a
legegyszerűbb, hogy az István Kórházba hívja őt."
"A beteg tehát tőlünk, a III. sz. Sebészeti Klinikáról
való. 5 beteget ajánlottak fel választásra, végül közülük
Eke urat választotta. Ő elég egyszerű ember volt, úgy
emlegette a műtétét, hogy azt a 'Misi' végezte. A műtét
1973. május 9.-én történt, aorto-bifemoralis bypasst
készített."
Jámbor dr. minden munkahelyén saját listát
készített az angiológiai betegek műtéteiről, így maradt
meg feljegyzése DeBakey műtétéről is (dátum, beteg neve,
műtét neme: fordított Y, operatőr) (27. ábra).
"A műtői team: DeBakey, Noon, Stefanics, Csengődy volt. Sándor
Jóska mondta el, hogy először Noon mosakodott be, utána
DeBakey, majd szép komótosan Stefanics prof. is
hozzálátott, de mire ő bemosakodott, az aorta már ki volt
preparálva..."

28. ábra. Michael E. DeBakey Csengődy József
társaságában az István kórház B épületének bejáratánál 1973-ban. A képet Sándor József készítette.
"Még egy történet : a hercegnő is eljött, s ha már itt
járt, leugrott egy kis vadászatra. A fővadász panaszkodott,
hogy egy rokona (vagy ő maga?) nagyon nehezen tud járni.
Mindezt a hercegnő elmondta DeBakeynek, aki azonnal
felhozatta az embert, megvizsgálta és rögtön angiot is
készíttetett neki, majd az iliaca elzáródását még aznap meg
is operálta..."
"Nagy érdeklődéssel kísért előadást is tartott DeBakey.
Sándor Jóska a nagyon megkapó eset bemutatásokra
emlékszik. Bemutatott egy olyan esetet, ahol mindenki
nagy megdöbbenésére és csodálatára, aorto-bifemoralis
bypasst, renalis és carotis rekonstrukciót is végzett,
- együlésben."
Ugyancsak Csengődy mondta el, hogy DeBakey igen
kellemes, udvarias, vidám "úriember" volt, aki szellemes
is tudott lenni. Emlékszik, amikor megkérdezték tőle,
miként tud ilyen nagy és sokirányú munkát végezni, azt
válaszolta: "Fontos hogy az ember jól válassza meg az
asszisztenseit, akik még az aláírását is hitelesen tudják
hamisítani."
Csengődy egész érsebészeti pályafutására hatással volt
DeBakey műtéti technikája. Minden sietség nélkül,
sallangmentesen, és célratörően operált, s mindezek
eredményeként igen gyorsan. Jó darabig tartotta a
kapcsolatot DeBakeyvel, aki rendszeresen küldött is neki
üdvözlő lapokat mindaddig, amíg nem közölte vele azt a
hírt, hogy az általa operált Eke úr otthonában meghalt.
Ettől kezdve nem jelentkezett.
DeBakey itt járta aláírásával hitelesített fotóval is
dokumentálva van (28. ábra).

29. ábra. Karácsonyi üdvözlet DeBakey-től, 1959-ből.
Másik látogatása alkalmával, amely már biztosan 1976
után volt, DeBakey ismét tartott előadást, amelyet Bartos
egyik munkatársa, Fórizs Zoltán is meghallgatott. Többek
között megragadta figyelmét a nyolcadik évtizedében járó
előadó kezének halálos biztossága. A lézer pointerrel
minden ingadozás nélkül, egyetlen, határozott
mozdulattal, mindig pontosan rámutatott a vetített ábra
szóban forgó pontjára.
Adataink vannak arról, hogy a hetvenes évek első
felében, talán 1973- 1974-ben, Békássy Szabolcs
tanulmányúton járt nála, akiről Jámbor azt írja: "én jól
emlékszem rá, - egy vékony, magas, sötét hajú fiúként él az
emlékezetemben, aki nálam négy-öt évvel biztosan
fiatalabb volt, és vagy az akkori szívsebészeten (esetleg
anaesthesiologusként), vagy az akkori II. Sebészeti
osztályon (mindenképpen a B épületben) dolgozott.
Lényeg, hogy itthoni sebész, aki esetleg ösztöndíjjal került
ki DeBakeyhez. Későbbi pályafutásáról nem tudok."
Békássy amerikai munkája nyomát megtaláltuk a korabeli
bibliográfiákban (39,40).
Soltész Lajos közreműködésével Gótzy Gyula
1979-1980-ban dolgozott DeBakeynél, Houstonban.
Élményeit így írja le (41):
"...1979-ben a néhai Soltész
Lajos, aspiránsvetető professzorom javaslatára pályáztam
meg az USA IREX ösztöndíját, amelyet szerencsésen
elnyertem. Így már 1979 novemberében utazhattam
Houstonba, DeBakey professzorhoz, érsebészeti
továbbképzésem, ill. disszertációm befejezésének
előkészítése céljából. DeBakey és Noon professzorok már
jártak Magyarországon. Egy magyar asszonynak
készítettek aorto-bifemoralis bypass műtétet, amelyben
Soltész professzor is segédkezett. A megérkezésem utáni
napon már találkoztam DeBakeyvel, aki nagyon kedvesen
fogadott. Érdeklődött Soltész Lajos felől. Megmutatta az
intézetét, a Methodista Hospitalt, majd bemutatott számos
kollégájának. Közvetlen felettesemmé MacCollum-ot
jelölte ki. Megismerkedtem első asszisztensével, Noonnal
is. Az első héten a Doppler laborba osztottak be, ahol a
carotisok vizsgálatát ugyanolyan bidirekcionális
készülékkel végezték, mint amilyennel itthon is dolgoztam.
Disszertációm fő témája is a Doppler készülék alkalmazási
lehetőségeinek kérdése volt. A későbbiekben már a műtőbe
nyertem beosztást. Elsősorban az aorto-coronaria bypass
műtéteket tanulmányoztam. Ezekből már akkor is naponta
többet végeztek. Az előkészítés, a feltárások, a motorra
tevés és a véna kivétele az asszisztensek feladata volt.
A professzor csak ezután kapcsolódott be a műtétbe.
Nagyon nagy tekintélyű szívsebész volt már akkor a
Világon. A 70. születésnapjára bronz mellszobrot
készítettek, amelynek leleplezésekor az akkori elnök,
Carter volt a fővendég. A szobor a műtőblokk előtti helyen
lett felállítva. DeBakey természetesen szívműtétet végzett
ebben az időben. A műtőből leszaladt az udvarra.
Bosszúsan kezet fogott a jelenlévőkkel, üdvözölte Carter
elnök urat. Majd a szoborra nézve megköszönte azt, és
közölte a vendégekkel: Uraim, a szobor jobban néz ki, mint
én. Ünnepeljenek csak tovább! Majd sietve visszament a
műtőbe. Csak később döbbentem rá, milyen nagy
tekintélyem lett azáltal, hogy DeBakey mellett
dolgozhattam."
Végül, had említsük meg az egyik szerző (BG) vele
kapcsolatos élményeit, mivel igen jól beleillenek a róla
festett képbe. Egyébként lehetséges, hogy ez volt az első
magyarországi kapcsolatfelvétel DeBakeyvel:
"Az ötvenes évek második felében kezdtem el foglalkozni a
magyarországi érprotézis kidolgozásának gondolatával (42,
43) úgy, hogy addig közelről még nem is láttam egyet sem.
Pusztán a közlemények képei alapján készítettük el házilag,
az első nylon, horgolt érprotézisünket. Ekkor írtam többek
között DeBakeynek kérve, hogy küldjön protézis-mintát.
Nem nagyon reméltem, hogy választ kapok. Legnagyobb
meglepetésemre ez a már akkor is nemzetközi hírű
professzor, szinte postafordultával teljesítette kérésemet.
Ezután több levelet váltottunk az érprotézisről, és elküldte
több új munkájának különlenyomatát. Később, igen nagy
örömömre, felajánlott egyéves ösztöndíjat is Houstonba.
Ebből, sajnos, a közben kitört karibi válság miatt, nem lett
semmi, s körülményeim átalakulása következtében később
sem sikerült realizálnom ezt a meghívást. Így is életre szóló
élmény és emlék volt ez a segítőkészség és megtiszteltetés,
amelyben ez a világhírű tudós engem, a vasfüggöny mögöti,
ismeretlen fiatal doktort részesített. A mellékelt 1959. évi
protokoll karácsonyi üdvözlet (29. ábra) őrzi e rövid
személyes kapcsolat emlékét."
Epilógus
Michael E. DeBakey élettörténete azt mutatja, hogy kellő
tehetség, akarat, szorgalom és lehetőség birtokában, a mai
korban is lehet közel polihisztori szintre emelkedni. Igazi
emberi nagyságát jelzi, hogy páratlan szakmai világsikere és
fantasztikus anyagi gazdagsága ellenére is megőrizte
empátiáját, aktív segítőkészségét nemcsak betegei, hanem a
világon bárhol élő orvostársai, sőt tágabb értelemben az
egész emberiség iránt. Valóban, nagy ember volt!
Irodalom
- Michael Ellis DeBakey. Conversation with the editor
Am. J. Card. 1997; 79: 929-950.
- Michael E. DeBakey Wikipedia
- WIC Biography DeBakey www.wic.org/bio/ debakey.htm - 6k
- Ackerman T., Berger E.. Dr. Michael DeBakey:
1808-2008. http//www.chron.com/disp/story.mpl/front/5888457.html
- Altman L. K.: The Feud.
- Tsung O. Chen: Dr. Denton A. Cooley is a great
surgeon. Am. J. Cardiol. 1997; 80: 394.
- Ttsung O. Chen: Dr. Michael E. DeBakey is a great
man. Am. J. Cardiol. 1997, 80: 395.
- Altman L. K.: The man on the table devised the surgery
- Melnick J. L., Adam E., DeBakey M. E.: The link
beetween CMV and atheroscerosis. Infect. Med. 1988;
15: 479-486.
- DeBakey M.E., Cooley D. A.: Surgical treatment of
aneurysm abdominal aorta by resection and restoration
continuity with homograft. Surg. Gynec. Obst. 1953;
97: 257.
- DeBakey M.E., Cooley D.A..: Succesful resection of
thoracic aorta and replacement by graft. JAMA 1953;
152: 673.
- Cooley D.A., Mahaffey D. E., DeBakey M.E.: Total
excision of the aortic arch for aneurysm. Surg. Gynec.
Obst. 1955; 101: 667.
- DeBakey M.E., Creech O.Jr., Morris G. C. Jr.:
Aneurysm of thoracoabdominal aorta involving the
celiac, superior mesenteric and renal arteries. Ann.
Surg. 1956; 144: 549.
- DeBakey M. E., Cooloey D.A., Creech O. Jr.: Surgical
considerations of dissecting aneurysm of the aorta. Ann.
Surg. 1955; 142: 586.
- Dos Santos J. C.: Sur la désobstruction des thromboses
artérielles anciennes. 1947; 73: 409.
- DeBakey M. E., Crawford, E. S., Morris G. C., Cooley
D. A.: Patch graft angioplasty in vascular surgery. Surg.
1962; 3: 106.
- Carrel A., Gutherie C. C.: Resultats du patching dés
artčres. Compt. Rend. Soc. Biol. 1906; 60: 1009.
- Kovács G.: A coronaria sebészet története. Orv. Hetil.
2009; 150: 2074-2084.
- Voorhees, A. B., Jaretzki A., Blakemore A. H.: The use
of tubes constructed from Vinyon-N cloth in
bridging arterial defects. Ann. Surg. 1952; 135:
332-336.
- Blakemore A. H., Voorhees A. B.: The use of tubes
constructed of Vinyon-N cloth in bridging arterial
defects. Experimental and Clinical. Ann. Surg. 1954;
140: 324-334.
- Sanger P. W., Taylor F. H., McCall R. E., Ducesne R.,
Lepage P. W.: Seamless arterial grafts. JAMA. 1956;
160: 1403-1404.
- DeBakey M. E.: The healing of vascular prostheses..
Presidental adress. International Cardiovascular
Meeting. San Francisco. June. 20. 1964.
- Jordan G. L., Stump M. M., DeBakey M. E., Halpert B.:
Endothelial lining of Dacron prostheses of porcine
thoracic aortas. Exp. Biol. Med. 1962; 110: 340-343.
- Jordan G. L., Stump M. M., DeBakey M. E., Halpert B.:
Endothelial lining of Dacron prostheses of porcine
thoracic aortas. Exp. Biol. Med. 1962; 110: 340-343.
- Huzella T.: Versuche mit Kollodiumröhren zur Frage
der Endothelbildung. Anat. Anz. 1928; 66:
(Ergänzunsheft): 181-187.
- Bartos G., Bihari I., Markovics G.: Jelentős felfedezés
az érprotetikában annak megszületése előtt.
Érbetegségek. 2011; 17: 69-73.
- Halpert B., DeBakey M E., Jordan G. L., Henley W. S.:
The fate of homografts and prostheses of the human
aorta. Surg. Gynec. & Obst. 1961; 111: 659.
- DeBakey M.E., Jordan G. L. Abbott J. P., Halpert B.,
O’Neil R. M.: The fate of Dacron grafts. Arch. Surg.
1964; 89: 757-782.
- DeBakey M. E., Jordan S. L., Abbot J. P., O’Neal R. M.:
The fate of Dacron velour grafts. Arch Surg. 1964; 89:
757.
- Sauvage L. R., Berger K., Wood S. J.: An
<< Vissza
|