História

Emlékezés DeBakey professzorra (1908-2008)

Írta: DR. BARTOS GÁBOR, DR. BIHARI IMRE, DR. MARKOVICS GABRIELLA

Michael E. DeBakey a huszadik század egyik legnagyobb hatású orvos-egyénisége, akit már életében living legendnek neveztek, életművével mély nyomot hagyott elsősorban a sebészetben, de az orvostudomány más ágaiban is. Ötvenhét nappal századik születésnapja előtt, 2008. július 11-én távozott v i l á g u n k b ó l (1. ábra).

1. ábra.
Michael E. DeBakey idős, de még aktív korában.

Kiváló ítélőképességű és manualitású operatőr, sok ezer orvos oktatója, köztük több száz szív- és érsebész tanítómestere, sikeres kutató, termékeny szakíró, a cardiovascularis sebészet megújítója, nagyvonalú sponzor, szervező, és intézményalapító, a nemzetközi tudományos élet kimagasló alakja, s világszerte elismert egészségpolitikus volt.
Szerencséjére, ami egyben Amerika, de az egész medicina szerencséje is, DeBakey az Egyesült Államokban, a "korlátlan lehetőségek hazájában" élt, ahol alkotó egyénisége akadálytalanul kibontakozhatott. Persze ez, mit sem von le érdemeiből. Tevékenységével az orvosok számára szinte elképzelhetetlen ismertségre és népszerűségre tett szert. Még életében, de különösen halála után szuperlatívuszokban beszélnek róla: "nem ismerek senkit, aki többet tett volna az orvostudományért, mint ő," írja róla Shervin Noland, neves orvos-történész. Egyéb jellemzések: "a modern cardiovascularis sebészet atyja", "a huszadik század legnagyobb sebésze" "a valaha élt legnagyobb sebész". George Noon szerint, aki közel negyven évig közeli munkatársa volt "...az orvosok, szerte a világon lekötelezettek azokért az ismeretekért, amelyekkel hozzájárult az orvostudomány fejlesztéséhez" Gazdag, érdekes élettörténete az utókor számára minden vonatkozásban tanulságos (1- 4).

Személyes élete

Michael Ellis DeBakey 1908. szeptember 7-én, a louisianai Lake Charlesban, egy vallásüldözések elől menekült libanoni, maronita-keresztény családban született. Édesapja Shaker Morris Dabaghi, aki DeBakey-re angolosította nevét. Édesanyja keresztneve Raheeja volt, aki rajta kívül még két idősebb fiúnak és három fiatalabb lánynak adott életet. Apja jómódú üzletemberként több gyógyszertárral és rizsültetvénnyel rendelkezett. Gyógyszertáruk a környékbeli orvosok találkozóhelye volt, ahol élénk társadalmi élet folyt. A kis Michael sokat forgott a körükben, s a látogatók is nagyon kedvelték. DeBakeyt az orvoslás légköre tehát már gyermekkorában megérintette. Később egyszer azt mondta: "...mindig is tudtam, hogy orvos akarok lenni, csak azt nem, hogy milyen." Nagy házban, inasokkal, szobalányokkal, szakácsokkal körülvéve éltek. Egészségesen, sok zöldséget, gyümölcsöt, halat és egyéb tengeri állatot tartalmazó ételeket fogyasztottak. Nem dohányoztak és az italfogyasztásban is mértékletesek voltak. E családi környezetnek nyilván szerepe volt abban, hogy DeBakey pátriárka kort ért meg. Meghitt családi életet éltek, mindig együtt étkeztek, sokat beszélgettek a napi eseményekről, a család és a világ dolgairól. Ennek azonban megvolt a szigorú rendje. A gyermekek nem szólhattak addig, amíg valamelyik szülő erre jelt nem adott. Önfegyelmét és fegyelemszeretetét valószínűleg a családjából vitte magával. Gyakran szerveztek közös, családi programokat, kirándulásokat. Rendszeresen jótékonykodtak. A vasárnapi istentisztelet után sokszor felkeresték a környező árvaházat, s megajándékozták az árvákat. A hat DeBakey gyermek levetett ruháiból sokat vittek nekik, néha olyat is, amit Michael még nem akart elajándékozni. Ilyenkor édesanyja azzal szerezte meg beleegyezését, hogy az árváknak szükségük van rá, neki pedig még több is van otthon. Az empátia és a szociális érzékenység így, már gyermekkorában kifejlődött benne. Igen jó tanuló volt. Szülei állítólag az Enciklopaedia Britannica-t is olvastatták vele. Több hangszeren játszott, a sportban is jól szerepelt. Medikus korában játszott az egyetemi biliárd csapatban és saxofonozott az egyetemi zenekarban.

2. ábra.
Esküvő második feleségével, Katrinnal.

Első felesége Diana Cooper DeBakey, akit a harmincas évek végén vett el, ápolónő volt. Négy fiuk született: Michael, Ernest, Barry és Danis. Felesége 1972-ben, kora ötvenes éveiben, szívbetegség miatt meghalt. 1975-ben újra megnősült, második felesége a nála 35 évvel fiatalabb, akkor 32 éves német filmszínésznő, Katrin Fehlhaber DeBakey volt, - akit Frank Sinatra révén ismert meg, s akivel több, mint harminc évet éltek együtt (2. ábra). Tőle született Olga lányuk.
DeBakey dinamikus, színes egyéniség, rendkívül művelt ember volt. Ismerte az irodalmat, a költészetet és a művészeteket, jártas a keresztény és az iszlám teológiában. Könnyedén beszélt tudomány-történetről, a reformációról, vagy az ipari forradalomról, vagy akár az amerikai demokrácia fejlődéséről. Anyanyelvén kívül jól tudott arabul, franciául és németül. Ellentmondásos egyéniségként tartották számon. Egyrészt rendkívül szívélyes, szeretetreméltó tudott lenni, - tele jó szándékkal, segítőkészséggel, - másrészt azonban a munkában nem ismert tréfát. Ezt a kettősséget felesége, Sigmund Freud mondását kölcsönvéve, két fogalommal így jellemezte: "szeretni és dolgozni". Munkatársait hajtotta, J. L. Ochsner, aki DeBakey korábbi főnökének fiaként dolgozott nála , így emlékezett: "nem engedte az embert lélegzethez jutni." Hírhedt volt lesújtó, ironikus megjegyzéseiről, amelyeket ízes louisianai tájszólásban adott elő. Ha nem haladt a műtét azt kérdezte: "csak én vagyok itt az egyetlen, aki csinál is valamit?" Azt is m o n d o g a t t a : "nektek is öt ujjatok van, mint nekem, miért nem tudjátok azokat úgy használni, mint én?" Egyegy ügyetlenebb tanítványa könynyen megkapta tőle: "neked tényleg két balkezed van?" Sas orra, nagy fekete szemöldöke és villogó tekintete láttán sok m u n k a t á r s a szinte terrorizálva érezte magát. Jól jellemzi őt a k ö v e t k e z ő mondása is: "nem bírom a hozzá nem értést, a felületes gondolkodást, és a lustaságot." A fiatalabb Ochsner szerint kemény modora azt a szándékát tükrözte, hogy felkészítse tanítványait az előttük álló életpálya kutya kemény követelményeire. Bár tanítványai szinte alázatosan fogadták maró kritikáit, a háta mögött azért gyakran kifigurázták. Maga is elismerte: "türelmesebbnek kellene lennem azokkal, akik nem gondolkoznak olyan gyorsan, mint én."
Munkabírása páratlan volt, kimeríthetetlen energiái voltak. Úgy becézték, hogy "a texasi tornádó". Erre jellemző a következő eset: egész nap megállás nélkül, késő estig operáltak, minden asszisztense és a műtőszemélyzet is, szinte már kidőlt. Amikor azután este 11-kor végre elkészültek, vidáman megkérdezte: "Nos, van még műtét? Most már éppen be vagyunk melegítve". Teljesen munkaképes volt még abban a korban is, amikor más sebészeknek már fel kell hagyniuk a műtétek végzésével. 1998-ban, amikor a Bayloron 50 éves jubileumát ünnepelték, újságírói kérdésre azt felelte: "...csak alkalmatlanság esetén megyek nyugdíjba." S ezt meg is tehette, mivel egyetemén nem volt korhatár. Bár 80 éves korában a rendszeresen végzett műtéti tevékenységet abbahagyta, de a szikét még 90 éves koráig nem tette le. Keze, szeme, és hallása még ekkor is kifogástalan volt. Amikor 2005-ben megkérdezték tőle, mi hosszú életének és töretlen munkabírásának titka, azt felelte: "a finom saláta, az állandó intellektuális kihívás és a napi négy-öt óra alvás". Az elvesztegetett időt gyűlölte.
Ugyancsak Noon mondta róla, ha a dolgok jó mentek elégedett volt, de a késedelem, vagy a program borulása miatt azonnal dühbe jött. Houstonban ötven évig ugyanabban a házban, a Klinikától ötpercnyire lakott. Hogy a közlekedéssel munkahelyén se pazarolja az időt, saját liftje volt, amely a harmadik emeleti műtő és a kilencediken lévő szobája között ingázott. Szigorú, szoros napirendet tartott. Reggel ötkor kelt, gyümölcsöt, joghurtot, gyümölcslevet reggelizett, majd újságot, szakfolyóiratot olvasott, cikket írt. Nyolckor már a Klinikán volt, ahonnét hat harminckor ment haza. Keveset evett, egészségesen táplálkozott, mértékletesen ivott, nem dohányzott. Nem nézett televíziót. Este tizenegy után feküdt le, napi négy-öt órát aludt.
Voltak különcségei is, amelyekkel "kilógott a sorból", pl. munkahelyén, a műtőben hófehér, fényes cowboy csizmát viselt, és a műtőben az előírt, szemvédő műagyag pajzsot nem volt hajlandó feltenni. A hatalmas munkateher ellenére kevés baja volt az egészségével. Mindössze háromszor került kórházba: 1978-ban, amikor kisleányát, Olgát karácsonyfa-tűzből mentette ki, füstmérgezést szenvedett, 1984-ben súlyos fekélyvérzéssel operálták, majd harmadszor, 2006-ban, amikor már elmúlt 97 éves, dissecaló mellkasi aorta-aneurysmáját operálták. Felgyógyulásával túlélési életkor-rekordot állított fel. E műtét híre bejárta az orvosi világot.
Kezdetben, amikor Houstonba került és csillaga gyorsan emelkedett, - sokan nem kedvelték. Erről így beszélt: "mindent elkövettek, hogy denunciáljanak, fenyegetés voltam a számukra". Más alkalommal: "bármit tettem, ellenállást váltottam ki." Ez néha nem is volt meglepő, hiszen többször, addig szokatlan ötletekkel állt elő, pl. amikor javaslatára megszervezték az első intenzív részleget a Bayloron. Az sem tetszett, hogy a Klinikára feketéket is vegyenek fel. Később viszont, 40 éven át a világ vezető cardio-vascularis sebészének ismerték el. Több mint 50 000 műtétet végzett. Minden rászorulót megoperált, legyen gazdag, vagy szegény. Betegei között számos híresség is volt, pl. John F. Kennedy, Lyndon Johnson és Richard Nixon elnökök, Marlene Dietrich színésznő, Husszein jordániai király, Turgut Ozal török elnök, Pahlavi iráni sah és a dús gazdag Onassis is, aki gyógyulása örömére, DeBakey javaslatára, honorárium helyett hatalmas összeggel, alapítványt hozott létre. Konzultánsként 1996-ban, Jelcin elnök coronaria-bypass műtétén is részt vett, amelyet a Houstonban tanult orosz sebész, Akcsurin végzett. A műtét alkalmával DeBakey első munkatársával Noonnal és a teljes amerikai műszertárral ill. gépi berendezéssel készenlétben állt. A hálás Jelcin azt mondta róla, hogy ő a "szív mágusa", aki csodákra képes. Kétségtelen, hogy a gyógyításban a halált személyes ellenségének tekintette. Egy-egy beteg elvesztésekor érzelmileg mélypontra került, - azon töprengve, mit kellett volna másként tennie. Azt mondogatta: "valójában tudom, egyszer mindenki meghal, de meg kell kísérelnünk, hogy legyőzzük, - két kezünkkel eltaszítva, távol tartsuk a halált."
Ragyogó manualitása mellett fejlett műszaki érzékkel is rendelkezett. Műtője közelében, fejlesztő-mérnökkel, technikussal és műszerésszel, műszaki laboratóriuma volt. Így a műtét közben felmerült ötleteit azonnal ki tudta próbálni és meg is tudta valósítani. Nagyon sok újítása, találmánya született így.
Munkája során többször bejárta a világot. Sokat utazott 90 éves kora után is, olyan, ritkán látogatott országokba is eljutott, mint Azerbajdzsánba, Kínába, vagy Törökországba és persze Libanonba. Legtöbbször azonban a Szovjetunióban, majd a későbbi Oroszországban járt, mintegy harminc alkalommal. Ezek az utazások nagyrészben még a hidegháború idejére, majd a "békés egymás mellett élés" időszakára estek. Igen nagy tekintélye volt, nemcsak a szovjet orvosok, de a párt- és az állami vezetők körében is.
Nagyon gazdag, többszörös milliomos volt. Bár bizonyos tekintetben ennek megfelelően élt, pl. luxus Porsche sportkocsin és különleges terepjárón járt, de alapjában véve a munka volt a lételeme. Ruhára nem költött sokat, mert élete nagyobb részét a világoskék műtőruhában élte le. Alig ment szabadságra, évekig még a közeli birtokára sem látogatott el.

3. ábra.
Az idős DeBakey.

Bőkezű adományozó volt, több tízmillió dollárt fordított adományra, többek között a Texas Medical Center fellendítésére is alapítványt tett. Új sebészeti osztályt létesített a Methodist Hospital-ban, megalapította és támogatta a DeBakey High School for Medical Professions nevű egyetemi előkészítő intézményt, hogy a különböző hátterű fiataloknak, az orvosi tanulmányok elkezdésében segítsen. Ezek pusztán csak kiragadott példák. Élete utolsó évtizedeiben hallatlan tisztelet és megbecsülés övezte (3. ábra). Nevét számos műtő, sebészeti osztály, vagy intézmény vette fel a világ számos helyén. Ezek közül leghíresebb a houstoni DeBakey VA Medical Center (4. ábra). Szerte a világon lévő tanítványai, 1976-ban, tiszteletére alakították meg a DeBakey International Surgical Socety-t. A publicitás nyilvánvalóan nem volt ellenére, erre utal, hogy nem ellenezte a nálunk szokatlan, ilyen tömeges névadást.

4. ábra.
A DeBakey VA Medical Center főépülete.

Számos belföldi és külföldi orvosi és társadalmi kitüntetésben részesült. Jellemző, hogy legtöbb külföldi elismerését a Szovjetuniótól, Amerika fő ellenségétől kapta. Az adományozott címek, tisztségek teljes felsorolását nem érdemes megkísérelni, de a legkiemelkedőbbeket megemlítjük: U.S. Legion of Merit (1945) (5. ábra), Lasker Award for Clinical Research (1963), amelyet a Nobel-díj amerikai megfelelőjének tartanak, Presidential Medal of Freedom with Distinction (1969), és a Ronald Reagan által átnyújtott National Medal of Science (1987).

5. ábra.
A U.S. Legion of Merit Award átvétele 1945-ben.

A legutolsó díj és egyben az USA második legmagasabb polgári kitüntetése, a Congressional Gold Medal (6. ábra), amelyet előtte olyan jelentős emberek kaptak meg, mint George Washington, Winston Churchil, Thomas Edison, vagy Jonas Salk, a polyovaccina megalkotója, - ezt az érmet Bush elnök jelenlétében nyújtották át 2008. április 23-án (7. ábra), mindössze 79 nappal halála előtt. 2008. július 11-én este ugyanis rosszul lett.

6. ábra.
A Congressional Gold Medal.

7. ábra.
Bush elnök és DeBakey az átadási ünnepségen.

Felesége sürgősséggel a Methodist Hospital-ba szállíttatta, ahol rövid időn belül elhunyt. A houstoni City Hall kupolacsarnokában ravatalozták fel, ahol azelőtt még senki mást nem. Az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezték örök nyugalomra (8. 9. ábra).

8. ábra.
Robert Gates hadügyminiszter átnyújtja az amerikai zászlót DeBakey özvegyének és Olga leányának 2008. július 18-án az Arlingtoni Nemzeti Temetőben.

9. ábra.
Michael E. DeBakey sírja az Arlingtoni Temetőben

Felesége sürgősséggel a Methodist Hospital-ba szállíttatta, ahol rövid időn belül elhunyt. A houstoni City Hall kupolacsarnokában ravatalozták fel, ahol azelőtt még senki mást nem. Az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezték örök nyugalomra (8. 9. ábra).

10. ábra.
DeBakey és Cooley kibékülésük után.

Érdekes mozaikok Michael E. DeBakey életéből

Az alábbiakban néhány olyan epizódot, történetet írunk le, amelyek jellemzőek voltak DeBakey személyiségére, s az utókornak is érdekesek lehetnek.
Édesanyja varrni, és kézimunkázni tanította: nem mindennapi dolog, de vele történt, hogy anyja, fiú létére, megtanította kézzel is és géppel is varrni, ill. kézimunkázni. Érdekes módon a gyermek DeBakey szívesen végezte ezt a feladatot. Ő is szorgalmasan javítgatta az árvaházi gyermekeknek szánt, használt ruhákat. Ezt a momentumot a 2008. évi fehérházi ünnepségen, amikor átvette a Congressional Gold Medal kitüntetést, az egyik szónok, Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke külön kiemelte, innét származtatva DeBakey boszorkányos kézügyességét. Többek között azt mondta: "milyen szerencséje ez mindnyájunknak. Ő (az édesanyja) sohasem képzelte, hogy fiacskája kis keze a világ valaha ismert legfinomabb műszere lesz."
Évtizedes keserű harag Denton A. Cooley-val (5): DeBakey már Houstonban professzor volt, amikor 1951-ben, a Klinikájára került a nála 12 évvel fiatalabb Denton A. Cooley. Felismerve tehetségét, bevonta munkájába, így Cooley közeli munkatársa, sőt barátja lett. Az ötvenes években több témán dolgoztak együtt, így az aorta aneurysmák sebészetén, az érprotézis fejlesztésén és klinikai alkalmazásán, később pedig a mesterséges szív megalkotásán. Cooley rendkívüli tehetség volt.
Közismert volt virtuóz manualitása, elképesztő gyorsasággal és könnyedséggel, precízen, megbízhatóan operált. Azon kevés szívsebészek egyike volt, aki egyaránt tökéletesen uralta mind a veleszületett, mind a szerzett szívbetegségek műtéteit. Emellett ragyogóan képzett orvos és igen tehetséges kutató volt. Képességeinek nagyon is tudatában volt, s ezt nem is titkolta. Ugyanakkor nem volt olyan sokoldalú, mint DeBakey, s az emberi tulajdonságok terén sem érte el főnöke szintjét. Ezt a különbséget, a mindkettőjüket jól ismerő Tsung O Chen úgy jellemezte: "Cooley igen nagy sebész volt, DeBakey viszont igen nagy ember." (6,7).
DeBakey távollétében, 1969-ben történt, hogy tudta és belegyezése nélkül, Cooley a DeBakey-laborból származó készülékkel elvégezte az első mesterségesszív beültetést, egy végveszélyben lévő 47 éves férfibetegen. Az eset nagy sajtónyilvánosságot kapott. A beteg három nap elteltével meghalt. DeBakey, amikor megtudta a történteket, nagyon felháborodott. Súlyos szemrehányásokat tett Cooley-nak.
Végül etikai ügy lett az esetből. Ez nagy port vert fel, nemcsak szakkörökben, de az amerikai sajtóban is. Cooley azzal védekezett, hogy életveszély miatt, végső kísérletként folyamodott ehhez a megoldáshoz.
Ugyanakkor, bizonyos sajtóforrások szerint, egyéb furcsa kijelentéseket is tett. Többek között azzal indokolta eljárását, hogy neki megvan a megfelelő ítélőképessége és kellő tapasztalata, több szívműtétet végez évenként, mint DeBakey, ami feljogosította arra, amit tett. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint önmagát tartja-e a világ legjobb szívsebészének, igennel válaszolt. Amikor ezután azt is megkérdezték, nem gondolja-e, hogy ez szerénytelenség?
Azt válaszolta: "meglehet, de ne felejtse el, eskü alatt vallok. Azt is kijelentette, cselekedetét hazafias tettnek tartja: "kicsit gőgösen hangzik, de nem akartam, hogy az oroszok e téren is túlszárnyaljanak minket, ahogyan a szputnyikkal tették". Az American College of Surgeons Cooley-t feddésben részesítette. El is kellett mennie a Baylor-ból. Ettől függetlenül jelentős karriert futott be. Az idő egyébként DeBakeyt igazolta, - a mesterséges szív csak 1982-ben érte el azt a tökélyt, hogy emberi alkalmazásra egyáltalán használni lehetett.
Kapcsolatuk ezután engesztelhetetlen haraggá fajult. Évtizedekig alig beszéltek egymással. Mindezt közös ismerőseik nagyon fájlalták. Végül, DeBakey élete vége felé, elásták a csatabárdot. Cooley 2007-ben, volt ellenfelével kibékült, s meghívta a nevét viselő sebésztársaságba, amely a Lifetime Award-ot adományozta neki. A meghívást és a kitüntetést DeBakey elfogadta és hasonlóval viszonozta. DeBakey kongresszusi kitüntetése alkalmával, 2008-ban, az ő meghívására Cooley Washingtonba utazott, és kitüntetéséhez melegen gratulált (10. ábra). Halála után Cooley azt mondta: "szomorú vagyok távozása miatt, amely egy korszak végét jelenti. Valaha kollégák voltunk, azután vetélytársak lettünk, végül helyreállt a barátságunk".

11. ábra.
A dissecáló aorta aneuryma vázlata.

Aorta-műtétének története (8): 2005. december 31-én, késő délután, amikor DeBakey egyedül volt otthon, s egy előadás összeállításán dolgozott, hirtelen heves, mellkasi és nyakba sugárzó hátfájdalmat érzett. Le kellett feküdnie. Önmagán diagnosztizálta, hogy valószínűleg dissecalo mellkasi aorta aneurysmája van. Nem hívta a mentőket, várta a halált. Amikor felesége haza érkezett, nem mondta meg neki, mire gondol. "Nem akartam Katrin tudomására hozni öndiagnózisomat, hiszen azt kellett volna mondanom, hamarosan meghalok". Katrin azonban látva férje rosszullétét, kihívta háziorvosukat és Noon-t. Ők is ugyanazt a kórismét valószínűsítették, majd úgy döntöttek, hogy január 3-án elvégeztetik a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat (lehet, hogy DeBakey nem akarta a sürgősségi vizsgálatot). A vizsgálatok a gyanút megerősítve, II-es típusú mellkasi aorta dissectiót igazoltak, - ez az osztályozás éppen DeBakey-től származik (11. ábra). Ő azonban elutasította a műtét gondolatát. Ekkor már ismét viszonylag jól volt. Gyógyszeres kezelés mellett otthonában maradt.
DeBakey ragaszkodott hozzá, hogy január 6-án megtartsa azt az előadását, amelyre rosszulléte alkalmával készült. Katrin attól félve, hogy leesik a pódiumról, megkérte néhány munkatársát, legyenek a közelben, hogy elkaphassák. Szerencsére nem történt baj. Az előadást, bár sápadtan és halk hangon, de zavartalanul megtartotta. Ezután meghallgatta még a következő előadást is, amely éppen az aorta dissectio halálos szövődményeiről szólt. Mindezek után még részt vett egy előre megbeszélt ebéden az egyik szenátorral. Csak ezután tért haza. Állapota lassan hanyatlott. Végre január 23-án belegyezett, hogy a Baylorhoz tartozó Methodist Hopspitalba szállítsák, de továbbra is negálta a műtétet. Állapota egyre válságosabb lett. Február 9-én már akut életveszély lépett fel és nem volt kontaktusképes. Igen nagy zavar támadt a teendőket illetően, mivel a nagy ember sorsáról senki sem mert döntést hozni. Felesége kezdettől fogva műtét párti volt. Este összehívták az intézmény etikai bizottságát. Órákig vitatkoztak. Megunva az időcséplést Katrin bement az ülésre és a leghatározottabban követelte, operálják meg. Ezután ilyen értelmű döntés született. Ekkor viszont a Metodista Kórház anaesthesiológusa az érzéstelenítést nem volt hajlandó elvégezni. Végül Noon sebtében kerített egy ismerős altatóorvost.
A műtét, amelyet Noon végzett, 7 órán át tartott és sikeres volt (12. ábra). DeBakey életben maradt. Később maga mondta: "ez igazi csoda, nem szabadna itt lennem." Utólag azonban melegen megköszönte azt, amit érte tettek. Számos szövődmény után, de meggyógyult, - nyolc hónapig volt kórházban (13. ábra). Kezelése több mint egy millió dollárba került. Az új DeBakey Könyvtár és Múzeum alapkőletételén, 2006. október 18-án, már ott volt.

12. ábra.
Az aneurysma műtéti megoldásának vázlata.

13. ábra.
DeBakey és Noon a rehabilitáció idején.

Michael E. DeBakey orvosi pályafutása és munkássága

Orvosi tanulmányait a new orleansi Tulane University School of Medicine of Louisiana nevű egyetemen végezte, ahová 1926-ban iratkozott be (14. ábra). 1930-ban megszerezte az MB, majd 1932-ben az MD címet, vagyis az orvos diplomát Az u. n. internship és residentship idejét a tulani Charity Hospitalban töltötte. Ösztöndíjasként 1934-ben, Strasbourgban René Leriche professzornál, majd 1935-ben Heidelbergben Martin Kirschner professzornál, ezután visszatérve 1937 és 1948 között, ismét Tulaneban dolgozott. Ebben az időben mestere Alton Ochsner professzor volt. Az MS tudományos fokozatot 1937-ben, a pepticus ulcusról írt disszertációjával nyerte el.

14. ábra.
Michael E. DeBakey medikusként.

A II. Világháború idején, (1942-1946) önkéntes katonai szolgálatot teljesített. A Surgical Consultants' Division tagjaként kitűnt aktivitásával és találékonyságával. Hamarosan igazgató lett. Az amerikai hadiorvoslást forradalmasító új koncepcióval állt elő, amely szerint a sebészi ellátást a lehető legközelebbre kell vinni a frontvonalhoz, vagyis a sebesültekhez. Létrehozták a gyorsan mozgó tábori sebészi kórházak, a Mobile Army Surgical Hospital (MASH) hálózatát. Ezzel sok ezer sebesült életét mentették meg, s e rendszer később, a koreai háborúban is jól bevált. Ezredesi rangban szerelt le. Háborús érdemeiért megkapta a már említett Legion of Merit Awardot.
A háború után oroszlánrészt vállalt 116 000 sebesült hadviselt orvosi és szociális ellátására létrehozott Veteran's Administration Hospital rendszerének, továbbá társszerveinek, pl. a VA Medical Center és a VA Medical Research System megszervezésében.
A háborúból visszatérve, Tulaneban még két évig associate professorként dolgozott. Chairman of the Department of Surgery-ként, 1948-ban, sebész professzorrá nevezték ki a houstoni Baylor University College of Medicinere (ma Baylor College of Medicine) (15. ábra). Emellett, 1949-ben, Surgeon-in-chief lett a Houston's Ben Taub General Hospitalban. Később vezetője lett az egyetem több más intézetének is, pl. a társkórházként működő Methodist Hospital általa újraszervezett sebészeti osztályának. Ilyen osztályok továbbá a Michael E. DeBakey Department of Surgery, a DeBakey Heart Center, a Michael DeBakey Veterans Affairs Medical Center, a Methodist DeBakey Heart and Vascular Center, a Michael E. DeBakey Institute of Veterinary Medicine and Biomedical Sciences, stb.
Az Egyetem vezetésébe is bekerült, Dean of Collegeként dékán volt az 1969-1979-es időszakban. Ezután 1979-1996-os periódusban a még magasabb, chancellor tisztséget kapta meg. Ezt követően élete végéig a kitüntető chancellor emeritus címet viselte. Számunkra teljesen elképzelhetetlen, hogy az intenzív sebészi munka mellett miként tudott a fenti tisztségekben is érdemi munkát végezni. Erre talán Alton Ochsner kijelentése adhat magyarázatot, aki DeBakey rendkívül ökonomikus, célratörő munkastílusát így jellemezte: "Senkit sem ismertem, aki keményebben és nyilvánvalóan kevesebb erőlködéssel dolgozott, mint ő."
DeBakey nem mindennapi vezető-, szervezőkészsége leginkább a Baylor Egyetem fejlesztésében mutatkozott meg. Több mint 50 éves houstoni működése idején az addig ismeretlen, középszerű, kis, vidéki egyetemből, melynek nem voltak társult, ill. oktató kórházai, magasan qualifikált oktatói, de még residensi programja sem, a század végére területileg is hatalmas, 60 000 munkatársat foglalkoztató, modern gyógyító, oktató, kutató intézménnyé, vezető egyemmé vált, amelyet a világ első szívsebészeti centrumának tartanak. A Baylor College of Medicine neve ma legalább olyan fogalom lett, mint a Mayo Klinikáé.
A város nevét, az ű r k ö z p o n t t ó l eltekintve, orvosi körökben, ő tette v i l á g h í r ű v é . Joggal tekinthetjük tehát a Baylor felvirágoztatását munkássága "epicentrumának". Igen találóan jellemzi ezt Noon latinból k ö l c s ö n z ö t t mondása: "...ha e m l é k m ű v é t akarod látni, nézz körül!"
Már orvostanhallgató korában, a hamincas években, foglalkozott az akkor még kifejlődőben lévő vértranszfúzió k é r d é s e i v e l . Kevéssé ismert, hogy Alton Ochsner munkatársaként, 1939-ben, nagy gyűjtő statisztikák alapján, a cigaretta-fogyasztás és tüdőrák halálozási arányának összefüggéseire elsők között mutatott rá. Bár eleinte több szaktekintély is kételkedett ebben mondván, ilyen összefüggést lehetne találni akár pl. a nylon harisnyatermeléssel is, később azonban ez a tény egyértelművé vált. Úttörője volt a haemato-metakinesianak (1944). Tőle származik a Marfan-syndroma korszerű leírása, a hatvanas években. Az sem került a figyelem fókuszába, hogy 1983 és 1987 között J. Melnick teamjével az arteriosclerosis problematikáját, a cytomegalovirus (CMV), a dohányzás, a zsíros étkezés és a hypertonia szerepét vizsgálta (9).

15. ábra.
Michael DeBakey a negyvenes években.

Munkásságával hatalmas lökést adott az éppen akkor fejődésnek induló érsebészetnek. 1953-tól egyik úttörője az aorta aneurysma műtéti megoldásának. Eleinte liofilizált allogén grafttal, majd érprotézissel végezte e műtéteket (10). Elsőként, már 1953-ban sikeres mellkasi aorta aneurysma műtétet végzett (11). Munkatársaival, 1955-ben, ugyancsak elsőként végzett aneurysma miatt, aortaív-resectiot (12). Nem félt a hasi aorta zsigeri ereinek eredését is magában foglaló thoraco-abdominalis aneursyma kihívásától sem (1956) (13). Amint korábban már említettük, 1955-től úttörője volt a dissecalo aneurysmák gyógyításának (14) (16. ábra).

16. ábra.
Dissecaló aneurysma típusok és azok műtéti megoldásai.

Az érsebészet más területén is úttörő volt. Többek között 1953-ban elvégezte az első sikeres carotis endarteriektomiát. Ezt a műtéttípust eredetileg, más érterületen, Dos Santos 1947-ben írta le (15). DeBakey elmondása szerint az ötletet az a véletlen megfigyelése adta, hogy az egyik embolectomia alkalmával levált egy meszes plakk, s alóla az artéria fal sima, fénylő subintimális rétege tűnt elő.
DeBakeynek tulajdonítják a kiszélesítő foltpasztika 1962-es bevezetését is (16). Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezen eljárás elvét 1906-ban, Carrel már leírta, de érthető okokból ez nyilván feledésbe merült (17).
Bábáskodott az érprotézis megalkotásánál is. E munkásságáról később még külön lesz szó.
Az érbetegségek területén végzett gyógyító és kutató munkájáért 1963-ban megkapta a már említett, magas Lasker Award for Clinical Research elismerést. Szakmai világhírre azonban elsősorban szívsebészeti munkájával tett szert (1-4). Rezidens korában találkozott először az emberi szívvel, amely azonnal megragadta érzésvilágát: "szinte vallásos révületet éreztem a dobogó szív láttán." Ragyogó szívsebész volt. Ezen túlmenően, újításai hatalmas lökést adtak e szakterületnek. A legjelentősebb új műtéti módszere az aorto-coronaria bypass területén volt. E műtéttel a szívbetegségek egyik legnagyobb csoportja vált gyógyíthatóvá. Az első ilyen műtétről ugyan D. C. Sabiston számolt be 1962-ben, de a beteg nem élt sokáig. Ezután Clevelandban 1964-ben, R. Favaloro alakította tovább az aorto-coronaria bypass műtéti technikáját. 1970-ben már 1086 sikeres műtétről számolt be (18). DeBakey szintén 1964-ben végezte első sikeres műtétét. Ő volt az, aki tovább fejlesztette és biztonságossá tette e műtét technikáját és nagy számú betegen bizonyította be e beavatkozás eredményességét. Tevékenységével, bemutatók megtartásával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ez a műtét az egész világon gyorsan elterjedjen.
Még orvostanhallgatóként, 1932-ben, megalkotta a roller pumpát. Ezt ugyan akkor más célra készítette, de kb. 20 év múlva alapvető része lett a J. H. Gibbon által konstruált szívtüdő pumpának, amely lehetővé tette a nyílt szívműtétek végzését.
Elsők között végzett 1968-ban szívtranszplantációt. Ugyancsak 1968-ban elvégezték az első több szervi átültetést. Vezetésével, négy csapattal, azonos donorból, négy betegbe, szívet, egyoldali tüdőt és két vesét transzplantáltak.
Cooley-val együttműködve, 1966-tól kezdve, saját korában legmesszebbre jutottak a mesterséges szív megalkotásában (17. ábra).

17. ábra
Korai műszív DeBakey laboratóriumából.

A fentebb leírt konfliktus után azonban DeBakey a továbbiakban nem folytatta ezt a kutatási irányt, egyesek szerint megfosztva magát az igazi Nobel-díjtól. Figyelmét inkább a már szintén korábban megkezdett munkája, a legyengült szív ideiglenes támogatását lehetővé tevő készülék megalkotására fordította (Left Ventricular Assistance Device, LVAD). Az első LVAD-t 1966-ban, egy 37 éves nőbetegen alkalmazta, akinek műtét után nem indult be a szíve. A pumpa 10 napig működött, s közben a szív magához tért. A beteg még hat évig élt, amikor közlekedési balesett miatt halt meg. Eljárását összesen 200 betegen használta. Megalkották a készülék gyermeken alkalmazható változatát is. Ezt 2003-ban, egy 10 éves gyermeken végezték először, akkor ő volt a legfiatalabb ilyen beteg a világon. Noon-nal, 2004-ben már 5 éves gyermeken is használható készüléket készítettek el.
A műtétek képi dokumentációjára igen nagy súlyt helyezett. Vezetésével kidolgozták a műtétek film felvételének addig még nem alkalmazott, tökéletesített módját. Ez a sebész szemszögéből, a lehető legközelebbről mutatja az operált területet és a műtéti mozzanatokat. Úttörője volt a tele-medicinának, a műtétek műholdas közvetítésének, ennek köszönhetően 1965-ben, a Houstonban végzett szívbillentyű-beültetést az olaszországi Genovában láthatták.
A már említett kiváló műszaki érzékének köszönhetően kb. 50 sebészeti műszert szerkesztett, amelyek szintén a nevét viselik. A műszaki haladást az orvostudományban igen fontosnak tartotta. Ebből a célból alapította meg a Michael DeBakey Institute for Comparative Cardiovascular Science and Biomedical Devices kutató intézetet. A szakszerű, etikus állatkísérletek támogatására létesítette a Foundation for Biomedical Research alapítványt.
Az operált betegek sorsának tudományos szintű, hosszú idejű nyomon követésére, s általában a magas színvonalú dokumentációra és adatfeldolgozásra óriási energiát fordított. Ezt a célt szolgálta, hogy volt betegeivel kiterjedt levelezést folytatott.
Több mint 1300 t u d o m á n y o s közleménye jelent meg. Előadásainak száma ennél is több. Számos szakkönyv, könyvrészlet, vagy fejezet viseli nevét. Sok írása van egyéb témákból is, mint pl. az oktatás, az etika, az orvosi kutatások, az egészségvédelem és a szociális problémák. Laikusoknak is írt, ezek közül talán a leghíresebb az 1983-as kiadású Living Heart című könyve. A nemzetközi tudományos életben is kivételes elismerésnek örvendett. Szinte megszámlálhatatlan tudományos társaság tüntette ki megbecsülésével. Alapító szerkesztője volt a Journal of Vascular Surgery c. szaklapnak. DeBakey indítványára szavazta meg a Kongresszus a National Library of Medicine létesítését, amely ma a világ legnagyobb orvosi könyvtára.
Neves egészségpolitikus (medical statesman) volt. Több elnöknek volt rendszeres tanácsadója és elnöki egészségpolitikai bizottságok tagja, mint pl. a Hoover Commission Advisory Committee, vagy a Johnson érában a President's Commission of Heart Disease, Cancer and Stroke. Komoly segítséget nyújtott Kennedy elnöknek a MEDICARE egészségbiztosító létrehozásában. Külföldről is számos orvos-vezető és politikus kérte ki tanácsait (1- 4).

18. ábra.
DeBakey felesége varrógépén maga varrja kísérleti érprotéziseit.

Szerepe az érprotetikában

DeBakeynek hatalmas érdemei vannak az érprotetika kifejlesztésében, ipari előállításának megszervezésében, alkalmazási lehetőségeinek megtalálásában és klinikai bevezetésében, sőt a legújabb kori érprotézisek szerkezetének kutatásában is.
Az érprotézis elvét Voorhes 1952-ben véletlenül fedezte fel (19), amikor kísérleti laboratóriumában észrevette, hogy az egyik kutyaszív kamrájába hatoló selyemfonal körül sima, fénylő, tükröző hártya képződött. Mikroszkóposan pedig a varrófonal elemi szálait átszövő kötőszövetet látott. A textilprotézis gondolatához így jutott el. DeBakey azonnal meglátta a gondolatban rejlő nagy lehetőséget, s maga is intenzív kutatásba kezdett (1- 4). Kísérletesen vizsgálta a különböző műanyagokból, pl. a nylonból és orlonból készült ruhaanyagok viselkedését. Ennek során jutott el a poliészterek családjába tartozó poliészter-tereftalátból, ipari nevén dacronból készült anyaghoz, amely nem bomlott le az élő szervezetben. Ezzel elsők között fedezte fel azt az alapanyagot, amelyből ma is a legtöbb graftot készítik.
Felesége varrógépén maga varrta első érpótlóit (18. ábra). Többek között azt is, amelyet 1954-ben, aneurysma műtéte során, emberbe is beültetett. Ezt a műtétet szinte egyidőben végezte Blakemore 1954. évi, elsőként elismert műtétével (20). A beteg, a sikeres beavatkozás után még 13 évet élt.

19. ábra.
A DeBakey féle kötött, speciális keresztredőzésű dacron protézis.

Bár a varrat nélküli graftot 1956-ban Sanger alkotta meg (21), szinte ugyanekkor már DeBakey is foglalkozott a varrat nélküli érpótló csövek gondolatával. Az előállítási módok közül elsők között jutott el a kötött protézisek koncepciójához (1- 4).
A Philadelphia College of Textiles szerkesztett számára speciális körkötőgépet. Segítségével, szintén 1956-ban, az első, klinikailag alkalmazható, kötött dacron protézisét dolgozta ki (19, 20. ábra). Itt jegyezzük meg, hogy protézisének speciális keresztredőzése olyan tökéletes, olyan precíz volt, amelyet azóta sem múltak felül, segítségével minden elképzelhető anatómiai helyzetre alkalmas, többek között elágazó csöveket is előállított (21. ábra).

20. ábra.
A DeBakey graft szerkezete.

21. ábra.
A DeBakey féle érprotézis-sorozat.

Ezek közül mára lényegében csak a bifurkációs Y-protézis maradt forgalomban. Meggyőzte a Pilling Company nevű textilgyárat, hogy ipari méretekben állítsa elő az új terméket. Ettől kezdve ez a graft, korának egyik legismertebb és legelterjedtebben használt érpótlója lett.
Kidolgozta a műanyag érpótlás indikációjának és technikájának legkülönbözőbb módozatait (22. ábra). Rövidesen több száz, 1964-ben már 6000 műtét eredményéről számolhatott be. Rendkívül nagy érdemeket szerzett ezen eljárás elterjesztésében. Már akkor végeztek korrekciós, u. n. service műtéteket is (23. ábra).

22. ábra.
Példák az érprotézis széleskörű alkalmazási lehetőségére.

23. ábra.
Service műtét vázlata.

Elméleti tevékenysége is értékes. Munkatársaival kísérletesen vizsgálták az érprotézis beépülését, morfológiáját (22). Munkacsoportjának egyik tagja, Stumpf munkatársaival döntő bizonyítékot szolgáltatott abban a vitában, hogy a graftokban talált endothel honnan származhat: igazolták, hogy a keringő vér alakos elemeiből is jöhet. Malacokon, 1964-ben végzett kísérleteikben ugyanis a graft lumenében felfüggesztett protézis-darabocska felszínén kialakult autolog kötőszövetes bélésben egyértelműen kimutatták az endothelt (23, 24). Itt kell azonban hangsúlyozottan megjegyeznünk, hogy ezt a jelenséget a magyar Huzella Tivadar már 36 évvel korábban, 1928-ban leírta (25, 26). Ezt még az érsebészet kialakulása előtt fedezte fel, - az eltelt idő alatt mindez feledésbe merült.
Érprotézisük morfológiai viselkedését munkatársaival emberi beteganyagban is megvizsgálták és több közleményben is publikálták (27, 28). Az erről szóló második közleményük (28), bár nem a legkorábbi, de az egyik, ha nem a legnagyobb számú esetet magába foglaló tanulmány. Az 1964. évben megjelent közlésük szerint 67, maximum 5 évig működő, explantált graftot vizsgáltak meg. Azt találták, hogy az emberi graftok morfologiája több tekintetben eltérő, de lényegében mégis, az állatkísérletekben látottakhoz hasonló. Emberi anyagon is kimutatták az endothel jelenlétét (24. ábra).

24. ábra.
Endothel egy 5 éves emberi praeparatumban.

A hatvanas évekre kiderült, hogy a porózus érpótló csöveknek, konstrukciójukban rejlő, belső ellentmondásai vannak. Ha túl kicsi a porozitás, akkor beépülési nehézségek lépnek fel, ha túl nagy, akkor pedig vérzéses szövődmények fenyegetnek. Szinte lehetetlen volt megtalálni az ideális porozitást. Többirányú kutatás indult mesenchymális szövet számára szinte akadálytalan benövési lehetőséget nyújt. Ezért jobb minőségű belső bélés, neointima képződik. Az új protézissel szerzett kedvező tapasztalatait 1964-ben írta le (28). Érdekes, hogy ez a felfedezés akkor még nem keltett nagyobb visszhangot. A velúr protézis csak hét év elteltével, 1971-ben, R. L. Sauvage munkássága nyomán vált közismertté (29). Ma a kötött dacron velúr protézis a legelterjedtebb műanyag érpótló (26. ábra).

25. ábra.
A velúr graft szerkezete.

26. ábra.
Inguinalis álaneursma defectusának pótlása kötött Dacron velúr grafttal. (BG anyagából).

Megjegyeznénk, hogy alig két évvel később, 1973-ban Karmos Viktor és Gyurkó György, Európában elsők között, megalkották a magyar velúr szövetet, amely, mind a szív-, mind az érsebészetben jól bevált (30).
Maga DeBakey, valamennyi munkája közül az érprotetikai munkásságát tartotta legfontosabbnak, mivel e módszerrel lehetett a legnagyobb számú betegen segíteni.

Michael E. DeBakey magyar vonatkozásairól

DeBakey munkásságának aránylag kevés magyar vonatkozása van. Egyik, viszonylag közeli munkatársa, vagy inkább közreműködője B. Halpert (Halpert Béla) 1896-ban Magyarországon született, és mielőtt az Egyesült Államokba ment, Prágában dolgozott. Az USA-ban huzamos ideig a Yale University School of Medcine kórbonctanán tevékenykedett, később a Texas Medical Center pathologus professzora lett. Munkásságából a maga korában újszerű röntgenanatómiai vizsgálatait emeljük ki. Az érprotézisek patho-morphologiájának tanulmányozásában nyújtott DeBakey-nek hatékony segítséget. Tudományos életművének elismeréséül, elhunyta után munkáit a texasi J. P. Govern Historic Collection and Reseach Centerben őrzik.

27. ábra.
Jámbor Gyula személyes feljegyzése DeBakey 1973. május 9.-én végzett műtétéről.

DeBakey járt Magyarországon, valószínüleg két alkalommal is. Erről azonban a hazai szakirodalomban, eltekintve egy tudományos ülésre szóló meghívótól (32), nem találtunk forrást, ezért felkutatva a szemtanúkat, a "szájhagyományból" igyekszünk összeállítani e történetet, amelyben emiatt ellentmondások is vannak.
Tudomásunk szerint első alkalommal 1973-ban G. Noon kíséretében látogatott el hozzánk. Ekkor Budapesten, az István Kórház B épületében, az Árvai Attila professzor által vezetett Szívsebészeti Osztályt és a Soltész Lajos vezette városmajori, akkor még IV. sz. Sebészeti Klinikát látogatta meg. Több bemutató műtétet végzett. Ezekről az akkori szemtanuk tudósítottak. Sárközy Károly (33): "...ennek volt egyik jelentős eseménye az is, hogy 1973-ban osztályunkon az USA-ból DeBakey professzort és teamjét vendég professzorként fogadhattuk, aki a nálunk kivizsgált ischaemiás szívbetegen, közvetlen tapasztalatait és technikáját, - bemutató bypass műtéteket végezve, adta át. Mi ugyan 1958-ban a. mammaria ligaturával, művi pericarditis előidézésével próbálkoztunk, de eredmény nélkül. Az igazi lökésszerű fejlődés Árvay Attila prof. osztályvezetése alatt következett be, amikor 1973-ban, DeBakey professzor először végzett bemutató bypass műtétet."
Tudnunk kell azonban, hogy az első hazai coronariaműtétet Bodnár Endre a Littmann-klinikán már 1972-ben elvégezte (18).
Nemes Attila (34): "...többször is volt itt, de amire Te gondolsz, az a bemutató műtét volt. Konténerben mindent hozott magával, számára csak konnektorra volt szükség elektromosság nyerésére. Hozta magával Noon nevű asszisztensét is. A műtét a Kardiológiai Intézetben zajlott nagy közönség előtt, a többség kivetítőn figyelhette a beavatkozást. A beteget aznap hívták be, Noon kolléga a városmajori intézetben készítette az angiographiát. Aortobifemoralis bypass műtét történt. A másod-asszisztenciát Soltész Lajos professzor látta el. A műtét nem tartott 2 óráig se. Mint tudod, 1967-ben történt az első ilyen műtét nálunk, és ekkor az átlagos műtéti idő 5-6 óra volt. A nyugodtan operáló DeBakeytől megtanulhattuk, hogy nem kell az ereket teljes terjedelmében kikészíteni. Akkor vezettük be az ún. 120 fokos eszközöket. Csodák csodája, a következő 10 aorto-bifemoralis bypass műtét már nálunk is 3 órán belül zajlott le."
Hasonlóan emlékszik erre Sugár Tamás (35) is, aki akkor orvostanhallgató volt, s aki szerint is mindent hozott magával, még bemosakodó-keféket is. A felszerelés egy részét, a tartalék protézist, stb. itt is hagyta. Úgy emlékszik, hogy a biztonság kedvéért két beteget készítettek elő és ő mindkettőt meg is operálta. A betegek gyorsan és jól gyógyultak. Nagyon sokan jelen voltak a beavatkozásnál, látni, alig lehetett, csak annyit, hogy briliáns módon operált.
Jámbor Gyula emlékei felidézésében Csengődy József és Sándor József is segítettek, így további információkat sikerült feltárni. Mi tette lehetővé, hogy DeBakey bemutató műtéteket végezhessen nálunk? "Egy belga hercegnő szívbeteg gyermekét DeBakey operálta és gyógyította meg. A gyermek gyógyulása után a hercegnő egy alapítvány-félét hozott létre acélból, hogy DeBakey a világ különböző helyein bemutató érműtéteket végezzen, ezzel a viszonylag elmaradott országokban tőle tanulhassanak. Olyan felszereltséggel utazott szerte a világban, hogy a műtőt akár a sivatagban is 'percek alatt' össze tudták dobni, - a vizet, műtői sátrat, teljes személyzetet vitték magukkal." Ezután mondja el a műtéttörténetét. "...A hercegnő valószínüleg azért ajánlotta országunkat is bemutató műtétre, mert nálunk a Gemenci erdőben szokott vadászni. A hercegnő az Egyetemhez fordult, 1973-ban Stefanics prof. volt az Orvosi Kar dékánja, ő kapta a megbízást, hogy szervezkedjen a fogadással kapcsolatban. Nyilván az volt a legegyszerűbb, hogy az István Kórházba hívja őt."
"A beteg tehát tőlünk, a III. sz. Sebészeti Klinikáról való. 5 beteget ajánlottak fel választásra, végül közülük Eke urat választotta. Ő elég egyszerű ember volt, úgy emlegette a műtétét, hogy azt a 'Misi' végezte. A műtét 1973. május 9.-én történt, aorto-bifemoralis bypasst készített." Jámbor dr. minden munkahelyén saját listát készített az angiológiai betegek műtéteiről, így maradt meg feljegyzése DeBakey műtétéről is (dátum, beteg neve, műtét neme: fordított Y, operatőr) (27. ábra). "A műtői team: DeBakey, Noon, Stefanics, Csengődy volt. Sándor Jóska mondta el, hogy először Noon mosakodott be, utána DeBakey, majd szép komótosan Stefanics prof. is hozzálátott, de mire ő bemosakodott, az aorta már ki volt preparálva..."

28. ábra.
Michael E. DeBakey Csengődy József társaságában az István kórház B épületének bejáratánál 1973-ban. A képet Sándor József készítette.

"Még egy történet : a hercegnő is eljött, s ha már itt járt, leugrott egy kis vadászatra. A fővadász panaszkodott, hogy egy rokona (vagy ő maga?) nagyon nehezen tud járni. Mindezt a hercegnő elmondta DeBakeynek, aki azonnal felhozatta az embert, megvizsgálta és rögtön angiot is készíttetett neki, majd az iliaca elzáródását még aznap meg is operálta..."
"Nagy érdeklődéssel kísért előadást is tartott DeBakey. Sándor Jóska a nagyon megkapó eset bemutatásokra emlékszik. Bemutatott egy olyan esetet, ahol mindenki nagy megdöbbenésére és csodálatára, aorto-bifemoralis bypasst, renalis és carotis rekonstrukciót is végzett, - együlésben."
Ugyancsak Csengődy mondta el, hogy DeBakey igen kellemes, udvarias, vidám "úriember" volt, aki szellemes is tudott lenni. Emlékszik, amikor megkérdezték tőle, miként tud ilyen nagy és sokirányú munkát végezni, azt válaszolta: "Fontos hogy az ember jól válassza meg az asszisztenseit, akik még az aláírását is hitelesen tudják hamisítani."
Csengődy egész érsebészeti pályafutására hatással volt DeBakey műtéti technikája. Minden sietség nélkül, sallangmentesen, és célratörően operált, s mindezek eredményeként igen gyorsan. Jó darabig tartotta a kapcsolatot DeBakeyvel, aki rendszeresen küldött is neki üdvözlő lapokat mindaddig, amíg nem közölte vele azt a hírt, hogy az általa operált Eke úr otthonában meghalt. Ettől kezdve nem jelentkezett.
DeBakey itt járta aláírásával hitelesített fotóval is dokumentálva van (28. ábra).

29. ábra.
Karácsonyi üdvözlet DeBakey-től, 1959-ből.

Másik látogatása alkalmával, amely már biztosan 1976 után volt, DeBakey ismét tartott előadást, amelyet Bartos egyik munkatársa, Fórizs Zoltán is meghallgatott. Többek között megragadta figyelmét a nyolcadik évtizedében járó előadó kezének halálos biztossága. A lézer pointerrel minden ingadozás nélkül, egyetlen, határozott mozdulattal, mindig pontosan rámutatott a vetített ábra szóban forgó pontjára.
Adataink vannak arról, hogy a hetvenes évek első felében, talán 1973- 1974-ben, Békássy Szabolcs tanulmányúton járt nála, akiről Jámbor azt írja: "én jól emlékszem rá, - egy vékony, magas, sötét hajú fiúként él az emlékezetemben, aki nálam négy-öt évvel biztosan fiatalabb volt, és vagy az akkori szívsebészeten (esetleg anaesthesiologusként), vagy az akkori II. Sebészeti osztályon (mindenképpen a B épületben) dolgozott. Lényeg, hogy itthoni sebész, aki esetleg ösztöndíjjal került ki DeBakeyhez. Későbbi pályafutásáról nem tudok." Békássy amerikai munkája nyomát megtaláltuk a korabeli bibliográfiákban (39,40).
Soltész Lajos közreműködésével Gótzy Gyula 1979-1980-ban dolgozott DeBakeynél, Houstonban. Élményeit így írja le (41): "...1979-ben a néhai Soltész Lajos, aspiránsvetető professzorom javaslatára pályáztam meg az USA IREX ösztöndíját, amelyet szerencsésen elnyertem. Így már 1979 novemberében utazhattam Houstonba, DeBakey professzorhoz, érsebészeti továbbképzésem, ill. disszertációm befejezésének előkészítése céljából. DeBakey és Noon professzorok már jártak Magyarországon. Egy magyar asszonynak készítettek aorto-bifemoralis bypass műtétet, amelyben Soltész professzor is segédkezett. A megérkezésem utáni napon már találkoztam DeBakeyvel, aki nagyon kedvesen fogadott. Érdeklődött Soltész Lajos felől. Megmutatta az intézetét, a Methodista Hospitalt, majd bemutatott számos kollégájának. Közvetlen felettesemmé MacCollum-ot jelölte ki. Megismerkedtem első asszisztensével, Noonnal is. Az első héten a Doppler laborba osztottak be, ahol a carotisok vizsgálatát ugyanolyan bidirekcionális készülékkel végezték, mint amilyennel itthon is dolgoztam. Disszertációm fő témája is a Doppler készülék alkalmazási lehetőségeinek kérdése volt. A későbbiekben már a műtőbe nyertem beosztást. Elsősorban az aorto-coronaria bypass műtéteket tanulmányoztam. Ezekből már akkor is naponta többet végeztek. Az előkészítés, a feltárások, a motorra tevés és a véna kivétele az asszisztensek feladata volt. A professzor csak ezután kapcsolódott be a műtétbe. Nagyon nagy tekintélyű szívsebész volt már akkor a Világon. A 70. születésnapjára bronz mellszobrot készítettek, amelynek leleplezésekor az akkori elnök, Carter volt a fővendég. A szobor a műtőblokk előtti helyen lett felállítva. DeBakey természetesen szívműtétet végzett ebben az időben. A műtőből leszaladt az udvarra. Bosszúsan kezet fogott a jelenlévőkkel, üdvözölte Carter elnök urat. Majd a szoborra nézve megköszönte azt, és közölte a vendégekkel: Uraim, a szobor jobban néz ki, mint én. Ünnepeljenek csak tovább! Majd sietve visszament a műtőbe. Csak később döbbentem rá, milyen nagy tekintélyem lett azáltal, hogy DeBakey mellett dolgozhattam."
Végül, had említsük meg az egyik szerző (BG) vele kapcsolatos élményeit, mivel igen jól beleillenek a róla festett képbe. Egyébként lehetséges, hogy ez volt az első magyarországi kapcsolatfelvétel DeBakeyvel:
"Az ötvenes évek második felében kezdtem el foglalkozni a magyarországi érprotézis kidolgozásának gondolatával (42, 43) úgy, hogy addig közelről még nem is láttam egyet sem. Pusztán a közlemények képei alapján készítettük el házilag, az első nylon, horgolt érprotézisünket. Ekkor írtam többek között DeBakeynek kérve, hogy küldjön protézis-mintát. Nem nagyon reméltem, hogy választ kapok. Legnagyobb meglepetésemre ez a már akkor is nemzetközi hírű professzor, szinte postafordultával teljesítette kérésemet. Ezután több levelet váltottunk az érprotézisről, és elküldte több új munkájának különlenyomatát. Később, igen nagy örömömre, felajánlott egyéves ösztöndíjat is Houstonba. Ebből, sajnos, a közben kitört karibi válság miatt, nem lett semmi, s körülményeim átalakulása következtében később sem sikerült realizálnom ezt a meghívást. Így is életre szóló élmény és emlék volt ez a segítőkészség és megtiszteltetés, amelyben ez a világhírű tudós engem, a vasfüggöny mögöti, ismeretlen fiatal doktort részesített. A mellékelt 1959. évi protokoll karácsonyi üdvözlet (29. ábra) őrzi e rövid személyes kapcsolat emlékét."

Epilógus

Michael E. DeBakey élettörténete azt mutatja, hogy kellő tehetség, akarat, szorgalom és lehetőség birtokában, a mai korban is lehet közel polihisztori szintre emelkedni. Igazi emberi nagyságát jelzi, hogy páratlan szakmai világsikere és fantasztikus anyagi gazdagsága ellenére is megőrizte empátiáját, aktív segítőkészségét nemcsak betegei, hanem a világon bárhol élő orvostársai, sőt tágabb értelemben az egész emberiség iránt. Valóban, nagy ember volt!

Irodalom

1. Michael Ellis DeBakey. Conversation with the editor Am. J. Card. 1997; 79: 929-950.
   
   
2. Michael E. DeBakey Wikipedia
   
   
3. WIC Biography DeBakey www.wic.org/bio/ debakey.htm - 6k
   
   
4. Ackerman T., Berger E.. Dr. Michael DeBakey: 1808-2008. http//www.chron.com/disp/story.mpl/front/5888457.html
   
   
5. Altman L. K.: The Feud.
   
   
6. Tsung O. Chen: Dr. Denton A. Cooley is a great surgeon. Am. J. Cardiol. 1997; 80: 394.
   
   
7. Ttsung O. Chen: Dr. Michael E. DeBakey is a great man. Am. J. Cardiol. 1997, 80: 395.
   
   
8. Altman L. K.: The man on the table devised the surgery
   
   
9. Melnick J. L., Adam E., DeBakey M. E.: The link beetween CMV and atheroscerosis. Infect. Med. 1988; 15: 479-486.
   
   
10. DeBakey M.E., Cooley D. A.: Surgical treatment of aneurysm abdominal aorta by resection and restoration continuity with homograft. Surg. Gynec. Obst. 1953; 97: 257.
    
    
11. DeBakey M.E., Cooley D.A..: Succesful resection of thoracic aorta and replacement by graft. JAMA 1953; 152: 673.
    
    
12. Cooley D.A., Mahaffey D. E., DeBakey M.E.: Total excision of the aortic arch for aneurysm. Surg. Gynec. Obst. 1955; 101: 667.
    
    
13. DeBakey M.E., Creech O.Jr., Morris G. C. Jr.: Aneurysm of thoracoabdominal aorta involving the celiac, superior mesenteric and renal arteries. Ann. Surg. 1956; 144: 549.
    
    
14. DeBakey M. E., Cooloey D.A., Creech O. Jr.: Surgical considerations of dissecting aneurysm of the aorta. Ann. Surg. 1955; 142: 586.
    
    
15. Dos Santos J. C.: Sur la désobstruction des thromboses artérielles anciennes. 1947; 73: 409.
    
    
16. DeBakey M. E., Crawford, E. S., Morris G. C., Cooley D. A.: Patch graft angioplasty in vascular surgery. Surg. 1962; 3: 106.
    
    
17. Carrel A., Gutherie C. C.: Resultats du patching dés artčres. Compt. Rend. Soc. Biol. 1906; 60: 1009.
    
    
18. Kovács G.: A coronaria sebészet története. Orv. Hetil. 2009; 150: 2074-2084.
    
    
19. Voorhees, A. B., Jaretzki A., Blakemore A. H.: The use of tubes constructed from Vinyon-N cloth in bridging arterial defects. Ann. Surg. 1952; 135: 332-336.
    
    
20. Blakemore A. H., Voorhees A. B.: The use of tubes constructed of Vinyon-N cloth in bridging arterial defects. Experimental and Clinical. Ann. Surg. 1954; 140: 324-334.
    
    
21. Sanger P. W., Taylor F. H., McCall R. E., Ducesne R., Lepage P. W.: Seamless arterial grafts. JAMA. 1956; 160: 1403-1404.
    
    
22. DeBakey M. E.: The healing of vascular prostheses.. Presidental adress. International Cardiovascular Meeting. San Francisco. June. 20. 1964.
    
    
23. Jordan G. L., Stump M. M., DeBakey M. E., Halpert B.: Endothelial lining of Dacron prostheses of porcine thoracic aortas. Exp. Biol. Med. 1962; 110: 340-343.
    
    
24. Jordan G. L., Stump M. M., DeBakey M. E., Halpert B.: Endothelial lining of Dacron prostheses of porcine thoracic aortas. Exp. Biol. Med. 1962; 110: 340-343.
    
    
25. Huzella T.: Versuche mit Kollodiumröhren zur Frage der Endothelbildung. Anat. Anz. 1928; 66: (Ergänzunsheft): 181-187.
    
    
26. Bartos G., Bihari I., Markovics G.: Jelentős felfedezés az érprotetikában annak megszületése előtt. Érbetegségek. 2011; 17: 69-73.
    
    
27. Halpert B., DeBakey M E., Jordan G. L., Henley W. S.: The fate of homografts and prostheses of the human aorta. Surg. Gynec. & Obst. 1961; 111: 659.
    
    
28. DeBakey M.E., Jordan G. L. Abbott J. P., Halpert B., O’Neil R. M.: The fate of Dacron grafts. Arch. Surg. 1964; 89: 757-782.
    
    
29. DeBakey M. E., Jordan S. L., Abbot J. P., O’Neal R. M.: The fate of Dacron velour grafts. Arch Surg. 1964; 89: 757.
    
    
30. Sauvage L. R., Berger K., Wood S. J.: An
    
    << Vissza